A hazai triatlonos szezon idei nyitányát jelentő a XVIII. Tisza Triatlont a hétvégén hideg, esős időben rendezték meg. A sprint távon (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) vetélkedő felnőtt férfiak első száma után Molnár Ádám (Budaőrsi TE) 7:43 perces „atomidővel" elsőként mászott partra, mögötte több, mint egy percig senki sem futott át a depóba vezető hídon. Szinte a teljes sort Török Alfréd (TVK-Mali TK) „húzta ki" a medencéből. Mire a kerékpáros pályára ért az élboly kiderült, amire az úszás végén számítani lehetett, Molnár Ádám elszámolta magát, 100 méterrel kevesebbet úszott, ezért a versenybíróság kizárta őt a küzdelemből.

A középső számban senkinek sem sikerült jelentős előnyre szert tennie, így a második depózásnál 8-10 tagú csoport rohant ki a futópályára. Az első 2,5 km vége előtt, ifj. Faldum Gábor (Mogyi SE), Kuttor Csaba (Uniqa-Újbuda TE) és Török Dániel (TVK-Mali TK) kanyarodott be az élen a Termálfürdő területére, amikor is Kuttor elcsúszott, de mivel rögtön felpattant, társai nem tudtak ellépni tőle. Másodjára ugyan ezt a hármast láthattuk meg a strandon. Óriási hajrát követően Török Dániel bizonyult gyorsabbnak, megnyerve ezzel a Triatlon Tour idei első fordulóját. Az ezüstérem a sérülése után visszatérő ifj. Faldum Gábornak jutott, míg háromszoros olimpikonunk, Kuttor Csaba lett a bronzérmes.

A hölgyek közül Kovács Zsófia (GYÖTRI Klub) abszolválta leggyorsabban az úszást, 14 mp-el megelőzve a depóban Horváth Grétát (Kaposvári AC) és további 14 egységgel Walkó Andreát (TVK-Mali TK). Zsófi a kerékpáros táv első felénél 40 másodperccel haladt az élen, de mögötte egy hatalmas boly verődött össze. A depóig azonban nem érték utol a szökevényt, aki 55 mp előnnyel így elsőként mehetett ki a futó pályára. Dudás Eszter (Triatlon Villám) egy nyolc tagú üldöző csoportot vezetett ki a depóból. Ez egyet jelentett azzal, hogy az összes kategória összes dobogósa gyakorlatilag együtt kezdte meg az 5 kilométeres, két körös futást. Kovács Zsófia egyre jobban eltávolodott vetélytársaitól és fölényes győzelmet aratott.

A Triatlon Tour csapatversenyén, az Uniqa Klubcsapat Országos Bajnokságon, 75 együttes mérte össze tudását különböző korosztályokban. A nőknél a címvédő ORTRI fiatal triója nem sokat teketóriázott, szinte kezdettől fogva magukhoz ragadták a vezetést, melyet valamennyi kerékpáros és futó ellenőrző ponton tartani tudtak. A Góg Anikó nevével fémjelzett Uniqa-Újbuda TC és a Győri Vízisport együttese próbált lépést tartani az oroszlányiakkal, de hiába, ezen a napon a csapatban újdonsült junior duatlon Európa-bajnokokkal Balogh Barbarával, Pap Eszterrel és társukkal, Szalay Szandrával nem lehetett elbírni, melynek bizonysága a több mint két és fél perc különbség a második helyezetthez képest.

A férfiaknál a DSC-DSI kezdte legjobban a versenyt, 9:09 perccel ők nyerték az úszást, megelőzve 5 mp-el a Kuttor-féle Uniqa-Újbuda TC-t és újabb kettővel a címvédő TVK-Mali TK-t. A kerékpáros fordítóban, 10 km-nél az Újbuda állt az élre, de a TVK-Mali, a DSC-DSI, a Budaőrs és a Mogyi SE is ,,lőtávolságon" belül volt még ekkor. A kerékpáros depóban az Uniqa mindössze 3 mp előnyt jegyzett a tiszaújvárosiakkal szemben, de nagyon jöttek a debreceniek is. Az első 2,5 kilométeres futáson már látni lehetett, hogy Kuttorék nem fáradnak, és végül meg is nyerték a bajnoki címet. A második hely sorsáról mindössze egy másodperc döntött a DSC-DSI javára a Budaőrsi TE gárdája ellenében.

Eredmények
Férfi egyéni abszolút:
1. Török Dániel (TVK-Mali TK) 55:09, 2. Ifj. Faldum Gábor (Mogyi SE) 55:10, 3. Kuttor Csaba (Uniqa-Újbuda TE) 55:18, 4. Török Alfréd (TVK-Mali TK) 55:25, 5. Rendes Csaba (UTE) 55:28, 6. Bajai Péter (Mogyi SE) 56:14.
Női egyéni abszolút:
1. Kovács Zsófia (GYÖTRI Klub) 1:03:32, 2. Dudás Eszter (Triatlon Villám) 1:04:55, 3. Horváth Gréta (Kaposvári AC) 1:05:13, 4. Walkó Andrea (TVK-Mali TK) 1:05:25, 5. Varga Réka (Titán TC) 1:05:43, 6. Resál Zsanett (Mogyi SE) 1:06:25.

Csapat
Felnőtt nők:
1. ORTRI (Szalay Szandra, Pap Eszter, Balogh Barbara) 1:03:16, 2. Uniqa- Újbuda TC (Góg Anikó, Boros Zsófia, Máriási Zita, Varga Renáta) 1:05:58, 3. Győri Vízisport SE (Szakály Zsuzsanna, Szakály Zsófia, Takács Anna) 1:06:41.
Felnőtt férfiak:
1. Uniqa-Újbuda TC (Kuttor Csaba, Ruzsás Dávid, Bogdány Kenéz, Csortos Imre, Király Kristóf) 54:32, 2. DSC-DSI (Lipták Tamás, Pocsai Balázs, Kéki Tamás, Szabó Attila) 55:33, 3. Budaőrsi TE (Kovács Gábor, Molnár Ádám, Szakács Milán, Tóth Tamás, Vanek Ákos) 55:34.
Egyesületi pontverseny:
1. TVK-Mali TK, 32 pont, 2. Uniqa-Újbuda TC, 21, 3. DSC-DSI, 21, 4. Mogyi SE, 15, 5. ORTRI, 12, 6. Triatlon Villám, 12.

Forrás és kép:
triatlon.hu