Edzésleírás
Második hely Pecsenye mögött. Először álltam ultraversenyen dobogón, nem mondanám, hogy rossz érzés volt :)
Az órám szerint a fenti számnál kevebbet futottam, de ez a hivatalos. Ha képes vagyok ennyire, akkor majd úgyis megfutom legközelebb is, tehát én egyelőre a régi pb-met tartom hivatalosnak :)
Nagyon kevés alvás után, egy számomra nagyon nehéz, de annál szebb pályán ez egy elfogadható eredmény, elégedett vagyok.
A legnagyobb negatívum számomra az volt, hogy két csapattársamat is láttam feküdni a pálya mellett és ez az egész nem ér ennyit... rossz volt :( és aztán még Fidó is rátett egy lapáttal az ő problémájának említésével... arra csak ha rágondoltam már rosszul lettem.
Csapattársak közül Dórit és Vikit emelném ki, Dóri megvédte a 4 órás aranyérmét, Viki laza kezdés után a végén elkezdett nagyon futni, öröm volt nézni milyen könnyedén, lazán mozog.
Talán életemben először versenyeztem. Nem a mennyiség volt a fontos, hanem az, hogy őrizzem az előnyömet. Blue még sérülten is hihetetlenül jól tartotta a kezdeti tempóját, Tamás meg folyamatosan jött fel. Órákig körön belül voltak, 4 körre tőlem, tudtam, hogy ők nem fognak megállni, mert már dolgozik bennük a versenyszellem, így ugyebár én se állhatok meg :) De amikor ők hosszabban depóztak, akkor én is így tettem, amikor futottak, akkor én is futottam. Néha megpörgettem 1-1 kört, de csak azért, hogy utána több időm legyen depózni, bandázni.
(furcsa, de én futottam a versenyen a leggyorsabb kört... mondjuk itt inkább a mennyiségre kellene törekedni ;)))
A két éllovas lány szuperül futott, a 3-4 kör előnyöm fokozatosan elolvadt, de ez ahogy máskor se, most se motivált gyorsabb futásra, rövidebb depózásra. Mindketten sokkal jobbak voltak nálam, sokkal inkább rászolgáltak a jó eredményre, mint én.
És a végére egy negatívum: most se tudtam rávenni a szervezetemet arra, hogy addig fussak amíg igazán fájni kezd, most is leálltam még azelőtt, hogy nagyon rossz lenne.
és akkor egy pozitívum is: fejlődöm, fejlődöm és egyre jobban viselem már a 12 órás megpróbáltatást és ha egyszer sikerül rávenni magam a kevesebb alibizésre, akkor elérhetem a bűvös 130-at is. De azért még sokat kell dolgozni :)
Gratulálok, egyre jobb vagy! ;)
Gratulálok, szép km mennyiség! :)
Hmm,ki éri el előbb a 130 kilit?
Mit szólnál ha mindketten és versenyben leszünk egyszerre? :)
Gratulálok,megérdemelted mert brutál volt a kezdeti tempód!
már a 12 órások között nem!?
emeljük ki a negatívumot pozitívumként? :-)
Gratula!!!
Öröm volt látni, ahogy elsuhantál mellettem.
Gratulálok az eredményhez és a dobogóhoz .-)
like toncso' Gratulálok....na látod...
GRATULÁLOK BARÁTOM !!!!! Fogunk még sokat futni és még dobogón is állni :)))))))
Én is szívből gratulálok! Gyönyörű teljesítmény, folyamatosan fejlődsz, még most is azt mondom: NAGY VAGY! :)
Szívből gratulálok ! Egyre jobb és jobb vagy az idén.... és még hol a vége ?
Innen már csak egy gyíkszellentésnyi a bűvös! Hatalmas táv! Gratulálok!!
A köridőidet elnézve nem volt túl sok az a depózás. Gratulálok, jó voltál, drukkoltunk érted!
Nagy gratula!! Nagyon örültem, hogy egyszer sem láttalak az pálya szélén sétálni! Mégsem volt ebben a futásban "alibizés"!!!
Köszönöm a kommentedet, és gratulálok az előkelő második helyhez, mert Pecsenye után másodiknak lenni, az nagyon szép eredmény! Különös világ a Tiétek, örülök, hogy megismertem! :-)
Nagy gratula!!! Nagyon szépet futottál!!!! :
Gratulalok.
Egyre jobb vagy Zoli. Most nem latszott hogy a vegen kellene segitseg.
NagyKata 4189 napja
Én ezt miért csak most látom?!?!:) Gratulálok Süni!!!