Kilenc országos csúcs született a rövidpályás úszó ob-n
Kilenc országos csúcs, továbbá 8-10 éremesély a decemberi Európa-bajnokságra - röviden így adható meg a debreceni, IV. Tippmix rövidpályás úszó országos bajnokság mérlege.
Az első napon Cseh László és Verrasztó Evelyn is két-két aranyérmet nyert. Cseh könnyedén nyerte meg a 200 vegyest, majd megdöntötte a 400 gyors országos rekordját (3:40.69). Ezt követően Cseh a napzáró vegyesváltó első etapján 24.55-tel megdöntötte az 50 hát országos csúcsát is.
Verrasztó Evelyn előbb 200 vegyesen, majd 100 gyorson is új országos csúcsot úszott és 4x50 gyorson is a győztes csapat tagja volt, és szintén országos csúcsot úszott, ám ez nem volt hitelesíthető, az időmérő-berendezés hibája miatt.
Majd jött Kovács Ági, aki a délelőtti előfutamokból másodikként jutott be a 100 mell fináléjába, és sokáig úgy tűnt, Kovács Emeséé lesz az aranyérem, ám az utolsó 15 méteren Kovács megnyitotta a legendás hajrát, és végül 4 tizedes előnnyel lett első. „Nagyon jó érzés, hogy megint magyar bajnok vagyok - nyilatkozta Ági. - Azok után, ami az elmúlt napokban zajlott körülöttem, nem is vártam magamtól ezt az eredményt... Az idő pedig további motivációt ad az Európa-bajnokságra: az 1:08.72 szép reményekkel kecsegtet, ha még edzek egy hónapig, továbbá végre megnyugszik minden körülöttem, akkor bármi elképzelhető az Eb-n."
Az ob második napján ismét Cseh László és Verrasztó Evelyn remekelt. Cseh ötven pillangón majd 200 pillangón szerzett aranyérmet, Verrasztó Evelyn pedig előbb 200 gyorson, majd 100 vegyesen győzött új rekorddal. Szepesi Nikolett is gond nélkül győzött 50 háton. Majd következett az 50 méteres mellúszás, amelyet Kovács Ági jelentős fölénnyel nyert meg. Ágit ezután doppingvizsgálatra rendelték: a hírek szerint semmi problémát nem okozott a mintaadás.
A 15 éves Bernek Péter 200 háton aratott győzelme is említést érdemel. Noha Bernek úgy nyert, hogy az elsőként célba ért Nagy Pétert szabálytalan rajt miatt kizárták, edzője, Turi György, úgy vélte, hogy a Péter által elért kiváló időeredmény fontosabb, mint a helyezés. A fiatal tehetség azonban életkora - és a LEN szigorú, 17-es korhatár-szabálya - miatt sajnos nem indulhat el a december 13-16. között megrendezendő 11. rövidpályás Európa-bajnokságon.
A harmadik nap kisebb meglepetése volt, hogy az eddig remeklő Verrasztó Evelyn ezúttal "csak" két ezüstéremig jutott, legalábbis egyéniben (50 pillangón és 100 háton), váltóban ugyanis csaknem fél medencehossz hátrányt ledolgozva hozta be első helyre a Jövő SC vegyesváltóját. 100 háton egyébként ő és a szám győztese, Szepesi Nikolett is a régi országos rekordon belül úszott.
A nap slágerszáma a férfi 400 m vegyes volt: Eb-döntőnek is beillett volna a finálé, elvégre a világranglista első nyolc helyezettje közül három is a vízben volt, Cseh László, Kis Gergő és Verrasztó Dávid. Egyértelmű volt, hogy a nagy csata a Cseh mögötti helyért megy, ezt végül hatalmas csatában Kis Gergő szerezte meg Verrasztó Dávid előtt.
Kiss László szövetségi kapitány Boulsevicz Beát nem túl sikeres ob szereplése ellenére továbbra is az éremesélyesek között tartja számon, Kovács Emeséhez, Kis Gergőhöz, Kerékjártó Tamáshoz, Szepesi Nikoletthez, Verrasztó Evelynhez és Hosszú Katinkához hasonlóan. A kapitány egyértelmű aranyvárományosnak tartja Cseh Lászlót és Gyurta Dánielt - és még legalább öt-hat versenyzőtől remél döntőbe jutást.
Eredmények
Az első nap bajnokai
Férfiak. 50 gyors: Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.56. 50 mell: Flaskay Mihály (Delfin-Tiffer 21) 28.18. 100 hát: Sallai Márk (BHSE) 55.34. 200 mell: Gyurta Dániel (Jövő SC) 2:07.52. 200 vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 1:56.50, 400 gyors: Cseh László (Kőbánya SC) 3:40.69 (új országos csúcs). 4x50 vegyesváltó: Jövő SC 1:41.21 (az ezüstérmes Kőbánya első úszójaként Cseh László háton 24.55-tel új országos csúcsot ért el)
Nők. 50 gyors: Dobár Éva (Jövő SC) 25.89 (új országos csúcs). 100 gyors: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 55.21 (új országos csúcs). 100 mell: Kovács Ágnes (Kőbánya SC) 1:08.72. 200 hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 2:08.47. 200 vegyes: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 2:11.07 (új országos csúcs). 4x50 női gyorsváltó: Jövő SC 1:43.60
A második nap bajnokai
Férfiak. 50m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 24.09. 100 gyors: Kis Gergő (Rája '94) 49.90. 100 mell: Bodor Richárd (USK-TÁSI) 1:00.51. 100 vegyes: Bordás Péter (Delfin-Tiffer 21) 55.91. 200 hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:57.66. 200 pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 1:54.73.
Nők. 50 hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 28.70. 50 mell: Kovács Ágnes (Kőbánya SC) 31.89. 100 pillangó: Dara Eszter (Kőbánya SC) 59.35. 100 vegyes: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 1:02.25 (új országos csúcs). 200 gyors: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 1:55.86 (új országos csúcs). 200 mell: Kovács Emese (Jövő SC) 2:26.36. 800 gyors: Nagy Réka (Rája '94) 8:32.89
A harmadik nap bajnokai
Férfiak. 50 hát: Sallai Márk (BHSE) 25.94. 100 pillangó: Hős Péter (Jövő SC) 53.59. 200 gyors: Kozma Dominik (Kőbánya SC) 1:50.31. 400 vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 4:03.63.
1500 gyors: Kis Gergő (Rája '94) 15:00.02. 4x50 gyorsváltó: UTE 1:32.89
Nők. 50 pillangó: Bordás Beatrix (Dunaferr) 27.56. 100 hát: Szepesi Nikolett (Jövő SC) 59.54 (új országos csúcs). 200 pillangó: Kovács Emese (Jövő SC) 2:09.62. 400 gyors: Mutina Ágnes (Jövő SC) 4:07.44. 400 vegyes: Hosszú Katinka (Baja) 4:36.09. 4x50 vegyesváltó: Jövő SC 1:54.28.
Forrás: http://www.mob.hu/; http://www.sotegyak.com/
Hasonló cikkek