Újraosztják Jones érmeit, Amerika bocsánatot kér
A sydneyi olimpián három arany- (100 m, 200 m, 4x400 m váltó) és két bronzérmet (4x100 m váltó és távol) szerzett Marion Jones beismerte, hogy tiltott teljesítményfokozó szereket használt az olimpia előtt. Kétéves eltiltást kapott és visszaadta érmeit.
Az Amerikai Olimpiai Bizottság szóvivője elmondta, hogy a bizottság döntése alapján Jonest visszamenőlegesen diszkvalifikálják minden 2000 szeptember 1-e utáni versenyről és megfosztják minden ezután megszerzett helyezéstől, pontszámtól, díjtól. Ez minden valószínűség szerint azt is jelenti, hogy a 2001-es vb érmeit (100m - arany, 200m - ezüst) is elveszik tőle. Ezen felül a bizottság kb. $100,000 pénzdíjat követel vissza Jonestól, az IAAF hasonló követelése azonban várhatóan dollármilliókra rúg majd. (Jones néhány napja riportereknek elmondta, hogy teljesen tönkrement, összesen 2000 dollárja van.)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságra vár a feladat, hogy újból kiossza Jones olimpiai érmeit. Ezek alapvetően a Jones után következő helyen végzett sportolókra szállnak majd, de azért van néhány kérdéses eset. Például az olimpiai 100m aranyérme, ahol Jones mögött az a görög Katerina Thanou végzett a második helyen, aki azóta kétéves eltiltást kapott doppingvétség miatt, és még várja tárgyalását egy hasonló ügyben az Athéni Olimpiához kapcsolódóan.
A másik kérdés az olimpiai aranyérmes váltókhoz kapcsolódik. Az Amerikai Olimpiai Bizottság elnöke elmondta: "..úgy véljük, hogy a váltók nem fair versenyzéssel győztek, ezért megkértük a váltótagokat, hogy adják vissza érmeiket." Azonban elmondása szerint ebben az ügyben a bizottság csak kérni, utasítani nem tudja az atlétákat. A 4x100-as amerikai váltóból egyébként 2000 óta további két tag, Chryste Gaines és Torri Edwards is eltiltást kapott drogvétség miatt (24 illetve 15 hónapot).
Az Amerikai Olimpiai Bizottság bocsánatkérő leveleket küldött az esettel kapcsolatban Ausztráliának, a sydneyi olimpia szervezőbizottságának és 205 ország olimpiai bizottságainak illetve versenyzőinek, valamint nyilatkozatban tettek ígéretet arra, hogy az amerikai csapat Pekingben teljesen tisztán fog versenyezni.
Úgy legyen.
Forrás: http://www.eurosport.yahoo.com/; http://wwwimage.cbsnews.com/;
http://commons.wikimedia.org/
Hasonló cikkek