Kovács Ági két ezüstöt nyert Portugáliában
A két héttel ezelőtti, pozsonyi győzelmek után szombaton két második helyezéssel gazdagította éremgyűjteményét Kovács Ágnes, aki ezen a hétvégén a hagyományos portugáliai nemzetközi úszóversenyen állt rajthoz.
A Kőbánya SC olimpiai, világ- és Európa-bajnoka Loule városában indult el két számban, és mind az 50, mind a 100 m mellen ezüstéremmel zárt: előbbi távot 32.75 másodperc, utóbbit 1:11.2 perc alatt teljesítve.
"Ötvenen is jobb időt mentem, mint Pozsonyban, 100-on pedig idei legjobbamat úsztam, amivel igazán elégedett lehetek, hiszen a portugáliai megméretés előtt, egyetemi vizsgáim miatt, kevesebbet tudtam edzeni, mint szerettem volna" - mondta az MTI-nek a helyszínről Kovács Ágnes, aki legközelebb a zágrábi nemzetközi versenyen áll rajthoz a következő hét végén.
Forrás: www.nemzetisport.hu; http://www.ujustswim.com/
Hasonló cikkek