Rossz hír a dopping eltiltásból visszatérő atlétáknak
A súlyos dopping vétség miatt elmarasztalt európai atléták eltiltásuk után még további két évig komoly verseny korlátozásokkal szembesülnek Európában, nem indulhatnak például az EB-ken. Az új szigorítás célja a sport tisztaságának és az fiatal sportolók egészségének megőrzése.
Március 5-én tartott ülésén Birminghamben az Európai Atlétikai Szövetség úgy határozott, hogy azon európai atléták, akiket súlyos doppingvétség miatt elmarasztaltak, eltiltásuk letöltése után még két évig nem indulhatnak el a szervezet által szervezett főbb bajnokságokon, közöttük az európa-bajnokságon sem. Ez a korlátozás nem érinti a sportolók indulási jogait a nemzeti illetve egyéb nemzetközi versenyeken. A szigorítás érint minden jelenleg eltiltását töltő európai sportolót.
A Szövetség elnöke, Hansjörg Wirz emondta: „A versenyeinken való elindulás egy különös kiváltság, és nem engedhetjük, hogy néhány csalással élő atléta ezt tönkre tegye és elvonja a figyelmet a tisztán sportolókról és az ő versengésükről. Üzenetünk világos: mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a sportteljesítmények hitelességét és a fiatal sportolók egészségét megőrizzük. Ez egy történelmi jelentőségű döntés, és javasolni fogjuk az IAAF Kongresszusának augusztusban Osakaban, hogy ők is fogadjanak el egy hasonló szigorítást."
Emellett a Szövetség ülésén határoztak néhány bajnoksági helyszínről is: az utánpótláskorú eb-t (U23) 2009-ben Kaunasban, Litvániában, 2011-ben pedig Osztravában, Csehországban rendezik majd. Novi Sad pedig a junior eb rendezési jogát kapta meg 2009-re.
Forrás: http://www.european-athletics.org/
Hasonló cikkek