A lány csapatunk jó átlagot ért el távolugrásban és ezzel tovább növelte az első napon megszerzett előnyét. A gerelyhajítás a helyenként szakadó esőben felemásra sikerült, de a befejező 800 méter előtt megmaradt a biztos vezetés, amit kiváló futással tovább növeltek a lányok és nyerték meg a versenyt. Mögöttük az osztrák csapat örülhetett a második feljutó helynek.

A fiúk versenyében a mieink az első napot követően a negyedik helyről várták a folytatást. Diszkoszban mindenkit visszavetett a szakadó eső és ez a rúdugró versenyre is rányomta bélyegét. Hullámzó teljesítmények, de annál nagyobb küzdés jellemzett minden kísérletet. A záró szám az 1500 méter előtt 53 pont volt a vezető görög csapat és a 3. helyen álló magyar csapat között. Igazából azért kellett a görögökre figyelni, mert a 2. helyen álló román csapatról tudtuk, hogy kiválóan futnak. A fiúk figyelve és főleg az utolsó méterig küzdve lefutották a görög csapatot és szerezték meg a feljutást érő 2. helyet.

Összegzésül elmondható, hogy ez a fiatal csapat élt a lehetőséggel, hogy bebizonyítsa, tud harcolni, küzdeni a nemzeti szinekért. Sérülésekkel, időjárási körülményekkel megküzdve sikerült feljutni az I. osztályba, amire csak titkon számítottak.

Végeredmény:
Férfiak: 1.Románia 20269, 2.Magyarország (Papp Attila, Kasper István, Kovács Norbert, Kafer Levente) 19760, 3.Görögország 19454, 4. Litvánia 18904, 5.Törökország 18458.
Egyénileg: (második napi eredmények)
Papp Attila 6707 pont(14,66-32,40-380-47,80-5'31,32)
Kasper István 6528 „ (15,09-29,25-400-52,03-4'53,50)
Kovács Norbert 6525 „ (15,58-37,96-380-50,62-4'58,61)
Kafer Levente 6306 „ (15,16-31,28-400-42,65-5'06,17)
Nők: 1.Magyarország (Dörnyei Dorka, Toldy Laura, Hermann Márta, Stájerné dr.Deák Katalin) 14454, 2.Ausztria 14011, 3. Litvánia 13928, 4.Szlovénia 12290
Egyénileg: (zárójelben a második nap eredményei)
Dörnyei Dorottya 4912 pont (528-34,77-2'25,33)
Toldy Laura 4856 „ (543-31,91-2'22,65)
Hermann Márta 4686 „ (536-39,04-2'25,97)
Dr Deák Katalin 4677 „ (590-28,10-2'42,50)

Forrás: www.mob.hu