Az Ekiden váltót, mint minden évben, idén is a megszokott felosztásban (5km, 10km, 5km, 10km, 5km, 7.195km) teljesítették a csapatok Chiba City-ben. A futás útvonala egy IAAF által hitelesített maratoni pályát követett némi lejtővel az elején és egy kicsit emelkedős befutóval, mely igencsak szétzilálta a mezőnyt.

Idén a versenyen a világ 15 országából összesen 13 férfi és 14 női csapat állt rajthoz. A férfiaknál tavaly ezen a versenyen új világcsúcsot (utcai maraton váltó világcsúcs 1:57:06) futó kenyai csapatból idén is rajthoz állt négy futó, és a hozzájuk most csatlakozott két új tag szintén erős futónak számított (egyikük az a Sammy Korir, aki minden idők második legjobb maratoni idejével büszkélkedhet), így a kenyai csapat volt a verseny fő esélyese.



A kenyaiak nem cáfoltak rá a várakozásokra, idén is megnyerték a versenyt, 1:57:58-as idővel, Japán (2:00:01) és USA (2:01:56) előtt. Míg 2005-ben négy csapat is 2 órán belül ért célba, idén ez csak a kenyaiaknak sikerült, de ők is jócskán elmaradtak a világcsúcstól. Pedig 20km-nél még több, mint egy perccel a világcsúcs részidőn belül voltak, mely előny 35km-hez érve 13 mp-re olvadt, és az utolsóként végig egyedül küzdő Cyrus Njui ezt is elvesztegette.