Triatlon: Márkus Gergely lett az ITU esemény-igazgatója
Márkus Gergelyt a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) november utolsó hétvégéjén, Madridban megrendezett tisztújító közgyűlése után a világszervezet esemény-igazgatójának nevezték ki.
Márkus Gergely elmondta, hogy valamennyi nemzetközi verseny hozzá tartozik majd - ez évente mintegy száz eseményt jelent - köztük a 2009-es budapesti duatlon Európa-bajnokság és a 2010-es fővárosi triatlon vb is.
Az ITU központ lehetséges költözésével kapcsolatban Márkus Gergely elmondta, hogy az ITU-központ egyenlőre mindenképpen Vancouver-ben marad. "December közepén Lausanne-ba látogatunk elnök-asszonnyal, aki szeretne tájékozódni az ottani lehetőségekről, mert hosszútávon az a cél, hogy oda tegye át székhelyét az ITU. Mindeközben felvesszük, illetve tovább ápoljuk a kapcsolatot a nemzetközi sport, valamint az olimpiai mozgalom meghatározó képviselőivel." - tette hozzá.
A 2009-ben debütáló nyolc fordulós, fordulónként külön pontozott világbajnoki sorozat helyszíneiről az lehet tudni, hogy a nyitánya május 9-én lesz Szingapúrban, míg a zárás, azaz a „Grand Final" helyszíne szeptember 13-án az ausztrál Gold Coast lesz. Közben olyan városokban fordul majd meg a triatlonos elit ,,karavánja", mint Washington DC, Madrid, Kitzbühel, Hamburg, Yokohama és a 2012-es nyári olimpiának otthont adó London.
A Márkus Gergellyel készült teljes interjút itt olvashatjátok.
Forrás: http://www.triatlon.hu/
Hasonló cikkek