Úszás: Nincs reális esélyünk a 2013-as vb-rendezésre
A Magyar Úszó Szövetség elnöke nem lát reális esélyt arra, hogy a 2013-as vizes vb elnyeréséért zajló küzdelemben Budapest megelőzze a riválisait, még ha a magyar úszás és vízilabda eddigi eredményei, tradíciói Magyarországot sorolják is az első helyre.
Erről Gyárfás Tamás nyilatkozott az után, hogy Lausanne-ban, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) székhelyén megtartotta első tájékoztatóját Cornel Marculescu FINA-igazgató a 2013. évi világbajnokság megrendezésére jelentkező hét város küldötteinek. Belgrád, Budapest, Dubai, Hamburg, Hongkong, Madrid és Moszkva egyformán a legmagasabb szinten képviseltette magát.
"A valós célkitűzés 2015 lehet, feltéve, ha az Országgyűlés sportbizottsága által is támogatott uszodaépítés konkrét tartalmat kap - mondta Gyárfás. - A végleges pályázatot 2009. március másodikáig kell a FINA-nak benyújtani. Alighanem illúzió, hogy jelen gazdasági helyzetben a szükséges anyagi háttér garantáltan ekkorra rendelkezésre álljon, még ha a gyors egymás utáni két budapesti Európa-bajnokság ismeretében az ellenfelek nagy esélyesként tekintenek ránk. A valós siker érdekében mindenekelőtt azt kell elérni, hogy a közeljövőben az uszoda színhelyére kijelölt terület, a Dagály strandfürdő Árpád híd felőli szabad területét, valamint a kiszolgáló létesítmények érdekében a tőszomszédságban álló Erdért sporttelepet e célra biztosítsák, és a szükséges engedélyeket megadják. Ez esetben kerülhet csak sor kellően megalapozott tárgyalásokra a már érdeklődő hazai és külföldi vállalkozókkal. Határozott szándék, hogy a majdani uszoda multifunkcionális rendeltetésű legyen, azaz a benne felállítandó ideiglenes tribünök alatt úgynevezett gyógymedencék kapjanak helyet, felhasználva a Dagály strandfürdő forrásait. Megannyiszor hangsúlyozták, hogy Budapest a gyógyvizek városa, fürdőváros. A Dagály, illetve az Erdért sporttelep környékén található gyógyszállodák, így a szigeti Danubius és Thermál, a közeli Hélia, netán a komplexum részeként felépülő új hotel egyben idegenforgalmi vonzerő is lehet."
A FINA ösztönzi, hogy az úszóversenyeknek helyet adó 15-20 ezer nézőt befogadó uszoda ideiglenes legyen, mint ahogy a legutóbbi, melbourne-i vb is. Ennek kapcsán Gyárfás Tamás elmondta, hogy Magyarországon nem olyan az uszodai létesítményhelyzet, hogy úgymond félpénzért érdemes lenne a magyar szövetségnek ideiglenes uszodában gondolkodnia, hiszen nem egy versenyre, hanem hosszú távra kell megalapozni a kellő feltételeket. A FINA-fórumon elhangzott, hogy az egyik vetélytárs, Dubai 300 millió dolláros költséggel kíván a meglévőek mellé, kizárólag a vb-rendezés sikere érdekében egy új, négymedencés uszodakomplexumot építeni, Hongkong ugyanerre 330 milliót szán, Moszkva, Hamburg és Madrid pedig már rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával.
A MÚSZ elnöke szerint a nyíltvízi versenyek színhelye, Balatonfüred úgyszintén a világ érdeklődésének középpontjába kerülhet egy vb kapcsán a legutóbb 160 ország által közvetített esemény jóvoltából, amelyet több mint 2 milliárdan követtek figyelemmel. A magyarországi úszó-vb különleges értéke lehet, hogy Budapest és a Balaton 15 napos világpropagandáján kívül Magyarország sportereje is egyedi fogadtatásban részesülhet. "Egy budapesti világbajnokság nemcsak a világ egyik legnagyobb sporteseménye, hanem egy magyar örömforrás is egyben. Sajnos kevés olyan sportesemény van, ahol sorozatban annyi sportsiker születhet, mint ezen" - tette hozzá Gyárfás Tamás, aki szerint a költségek mellett nem szabad elfeledkezni a bevételekről sem: a 2009. évi római vb majdani hozadékát már most kimutatták, így például az idegenforgalom 370 millió euró bevételt prognosztizál.
A rendezési feltételek mellett elsősorban a pénzügyi és marketingkérdések szerepeltek a lausanne-i tanácskozás középpontjában. Elhangzott, hogy a győztesnek 2 millió dolláros depozitot kell a döntést követő 45 napon belül befizetnie, arra az esetre, ha netán visszalépne, akkor ez az összeg bánatpénznek minősül. Marculescu elmondta, a 2009-es vb rendezője, Róma mintegy 50 millió euróból gazdálkodik. A szabályok értelmében a mindenkori házigazda immár hozzájárul a várhatóan 2200 résztvevő versenyző költségeinek egy részéhez, így a szállodai ellátáshoz és az utazáshoz.
Forrás: http://www.telesport.hu/;
Képek: http://melbourne2007.com.au; http://www.daylife.com
Hasonló cikkek