Atlétika: Negyedszer is győzni szeretne Londonban Radcliffe
A világcsúcstartó Paula Radcliffe 2005 után jövőre ismét rajthoz áll a London Marathonon. A maratoni táv rekordját (2:15:25) éppen az angol fővárosban felállító brit futónő 2002, 2003 és 2005 után ismét győzni szeretne. Ezzel utolérné a korábban szintén négy elsőséget begyűjtött norvég Ingrid Kristiansent.
"Nagyon örülök, hogy ismét elindulhatok. Az elmúlt években mindig közbejött sérülés, vagy valami más, ráadásul a pekingi olimpiára sem tudtam rendesen felkészülni. Ezek a dolgok nagyon bántottak" - mondta Radcliffe. "A New York-i győzelmem óriási lökést adott, már alig várom, hogy fussak és nyerjek Londonban."
A novemberi New York Marathonon nyertes atlétának ugyanakkor nagyon nehéz dolga lesz jövő áprilisban, hiszen olyan nagyságokkal kell majd megküzdenie mint a címvédő német Irina Mikitenko, az olimpiai bajnok román Constantina Dita, a világbajnok és olimpiai ezüstérmes kenyai Catherine Ndereba, az ötkarikás játékokon harmadik, Londonban pedig tavaly győztes kínai Csou Csun-hsziu, vagy az etióp Gete Wami és Berhane Adere.
A brit maratoni verseny igazgatója, David Bedford így kommentálta a bejelentést: "Nagyon boldogok vagyunk, hogy Paula visszatér a versenyünkre négy évnyi szünet után. A New Yorkban elért győzelme bebizonyította, hogy ismét tökéletes formában van. Természetes, hogy Londonban is szeretne győzni, de itt talán az eddigi legkeményebb versenyére számíthat, hiszen a mezőnyben kilenc 2:22-n belüli eredménnyel rendelkező futónő lesz. Fantasztikus maratoni versenyt láthatnak majd az érdeklődők április 26-án."
Forrás és kép: http://www.iaaf.org/; http://www.telesport.hu
Hasonló cikkek