Úszás: Van Den Hoogenband decemberben búcsúzik
December 7-én, Eindhovenben búcsúzik szurkolóitól az olimpiai bajnok gyorsúszó Pieter van den Hoogenband. 26 évnyi úszás után vonul vissza a holland kiválóság.
Hoogenband a pekingi olimpián jelentette be, hogy visszavonul, miután nem jött össze neki a triplázás: csak az ötödik helyen végzett kedvelt számában, amúgy kiváló, 47.75 másodperces teljesítménnyel. "Itt az új generáció, ideje visszavonulnom" - fogalmazott akkor a 30 éves úszó. Augusztusban még úgy volt, hogy az olimpiával véget is ért versenyzői pályafutása, aztán mégis úgy döntött, hogy hazai szurkolói előtt még szerepel egyszer.
Van Den Hoogenband igazi sportoló családban nőtt fel és már négy évesen elkezdett úszni. Erős versenyszellem dolgozott benne, elmondása szerint már 9 éves korától kitűzte a szobájában a falra a korosztályos rekordokat, és minden életkorban ő akart lenni a legjobb. A rá nehezedő nyomás nem őrölte fel, sőt, inkább élvezte azt. Hoogenband 14 éves korától dolgozott edzőjével, Jacco Verhaeren-nel, aki vele együtt nőtt fel a feladathoz, hiszen a közös munkájuk kezdetén még csak 23 éves kezdő edző volt. Edző és tanítványa mindvégig, 16 éven át kitartottak egymás mellett.
Van Den Hoogenband a sydneyi játékokon elért 47.84 másodperces eredményével majdnem nyolc éven őrizte a 100 m gyors világcsúcsát. Ő került elsőként a 48 másodperces határ alá, akkor még természetesen csodadressz nélkül. Hoogenband szép éremkollekcióval vonul vissza, hiszen - megannyi világ- és Európa-bajnoki dobogós helyezés mellett - olimpián egyéni számokban összesen három aranyat, továbbá egy-egy ezüstöt és bronzot szerzett, s holland gyorsváltók tagjaként ugyancsak volt második és harmadik is ötkarikás játékokon. Elmondhatja magáról, hogy pályafutása során legyőzte többek között Ian Thorpe-ot, Grant Hackett-et, Michael Phelps-t és Alexander Popovot is.
Forrás: http://www.swimnewsorrás:.com; http://www.xlsport.hu/
Képek: http://www.daylife.com
Hasonló cikkek