Edzésleírás
Idén másodjára kirándultam terepre és reméltem, hogy most megúszom törés nélkül. Megúsztam. Visegrádig nagyon jól éreztem magam, lazán, könnyedén futottam, utána viszont sajnos megevett a terep, kegyetlenül eléheztem. A 77-es ponton Kicsi, Áron és Gyöngyi jól megetettek és visszaadták a lelki erőmet, így bebandukoltam a célba. Ha jövőre kisorsolnak arra a bizonyos versenyre (amire így már meglesznek a szükséges pontok), akkor az edzéseim minimum 50%-át terepen fogon végezni. Az nem járható út, hogy a terepcipőm a tavalyi terep75 óta nem volt a lábamon. Ennek ellenére élveztem a sok ismerőssel való találkozást, a terepes barátaim sikereinek szívből örültem. Jó volt ez, na. Csak az a sok göröngyös emelkedő ne lenne és a lejtmenetekben ne azon agyalnék, hogy mikor fogok megcsúszni. Valahogy régebben sokkal magabiztosabban tudtam lefele futni, most kicsit túlzottan figyelek a lépéseimre. Jó volt újra gipsz nélkül tolni.
Köszi a frissítők segítségét, sokat jelentett.
Gratulálok! Valóban, a terep más műfaj. Érdemes hetente 1-2 edzést ott végezni. Saját tapasztalat.
Zoli gratulálok, szépen hozod a tempót, ha többet edzenél terepen még ennél is jobb lesz.
gratulálok, amikor én szülés után újra terepen kezdtem futni, sokáig gyengének éreztem a bokám és nagyon féltem a lejtőkön rendesen futni. a terepen töltött idő növekedésével ez szépen elmúlik. hajrá.
látom kukucskálunk más irányba is :-)
Gratula!!!
Gratulálok !!
Sárvár után azért ez is "emberes" lett Zolikám! :-)
Egy kevéske óvatosság azért mindig jól jön, lehet jól is jársz vele.
GRATULÁLOK NAGYON! :-)
Gratulálok! És végre gipsz nélkül!!! :)
Ez igen, Zoli!
Gratula Zoli, azért 0 terep edzéssel, 2 héttel Sárvár után kemény ezt beválalni. Na de nem is úgy ismerünk aki meghátrál a kihívásoktól. :)
Naaa...ez szép lett! GRATULA!
Gratulálok Süni! Fantomfutó...nem láttunk.:-))
Gratulálok Zoli!
Gratulálok, terepes edzés nélkül ez nagyon szép eredmény. A félelmet ki lehet ölni, én is szétvertem a térdeiemet egyik MTB-n, de tudatosan le lehet építeni a félszt. Ha az a verseny "az" a verseny, akkor valóban szükséges a terep. Edzéssel minden könnyebben fog menni, hidd el.Jó pihenést!
Még biztosan benned van az esés emléke.. :-( Meg régebben több volt a terep. Ha megint mész majd, megint szépen mennek a lefelék. :-)
Gratulálok!!!
runing 3890 napja
Zoliiiii!!Terepedzés ide oda...GRATULÁLOK!!!