Edzésleírás
Köszönöm szépen a tegnapi együttérző és támogató kommenteket, nagyon jól estek!
Laza próbafutást tartottam ma, Évikével.Jól ment, jól is esett, láb teljesen oké, de majd persze holnap reggelre derül ki, hogy visszaesett-e, vagy tényleg rendben van.Terepfutást most el kell hagyni kis időre, a fokozott terhelés miatt.Marad a sík aszfalt, elsőre egy kis nyúlfarknyi adaggal, óvatosan.Ilyenkor, ha már beütött a baj, meg kell fogni a gixert, és okosan hárítani a súlyosbodást.
13 hónap sérülés mentesség után porszem került a gépezetbe...Alázatra tanít, jobban oda kell figyelni.Bár az is igaz, hogy a mostani időszaknál sokkal nagyobb nyírásokat is simán bírtam, pl. nyáron, ironman után pár nappal a 4 napos hegyi edzőtábor, nehéz terepen sok killával.Most mégis beütött a baj, a szervezet jelez, hogy meddig lehet elmenni.
Eddigi sérüléseimből kiindulva azért szívem mélyén reménykedtem a pár napos gyógyulásban, hihetetlen rekordgyorsasággal szoktak a gyógyító folyamatok hatni nálam.Szerencsés adottság ez, mely úgy néz ki, hogy még közel a 40-hez is működik.
Ahhoz képest, hogy pénteken még alig tudtam bedagadt térddel, bicegve jönni-menni, eléggé meglep még engem is, hogy ma meg már fájdalom és minden baj nélkül tudtam futogatni...Bevallom, ha más mondaná, azt gondolnám, hogy nagy kamus a figura.
Alkalmazott gyógymód:
Mély, mentális gyógyulni akarás, pihentetés, napi többszöri jegelés, felpócolás, varázs kence-ficék még éjjelre is, dunsztkötés jelleggel, sok alvás, lelki nyugalom.
Terminátor...:)
Itt egy " like " az öt csillag mellé .... Hajrá ! :-)
Örülök a gyors felépülésnek Babám! :)
Segítsd magadon, Isten is megsegít. De azért ésszel... :)
Gyógypuszi nem is volt a gyógymód elemei között? :)
Remélem hamar meggyúgyulsz! Valahogy télen sokkal több a sérülés, mint nyáron. Remélem hamar kitavaszodik!
Az univerzum csak azokon segít akik magukon is segíteni akarnak! Élő példa! Egészségedre!
thedina 4349 napja
Örülök, hajrá, tovább! (De azért csak vigyázva...)