Érdekes helyszínek, versenyek : Bondi Beach tengerparti mezítlábas futóverseny

Bozót | 2013-06-21  | 2 hozzászólás

• cimkék:
• atlétika, 
• versenybeszámoló, 
• mezítlábas futás, 
• futás 

Tweet

Nyár, napsütés, tenger....futás! Az alábbiakban martski sporttárs beszámolóját olvashatjátok a távoli Ausztráliában rendezett Bondi Beach futóversenyről, melynek különlegessége, hogy a tengerparti fövenyen rendezik és mezítláb kell futniuk a versenyzőknek. 

Nemrégiben munkaügyből kifolyólag Ausztráliába és Új-Zélandra kellett utaznom, de természetesen ott sem akartam abbahagyni a futást, és lehetőség szerint szerettem volna kipróbálni egy-két helyi versenyt. Utánanéztem és rátaláltam a Bondi Beach mezítlábas futóversenyre. Fantasztikusan hangzott a lehetőség, ez a világ egyik leghíresebb tengerpartja és én itt futhatok versenyt. Tiszta futóparadicsom!

Csak azt kellett eldöntenem, a 4 vagy a 10kilométeres távra nevezzek. Elsőre úgy gondoltam, a 10km nem okozhat gondot, hiszen rendszeresen futok harmincasokat, de aztán elgondolkodtam, a legutóbbi futócipőm hosszanti boltozata mennyie tropa, talán a futóstílusom nem a legtökéletesebb a mezítláb futáshoz. Messze vagyok a minimalista vonaltól...

Tehát az eszemre hallgattam és a 4kilométeres futamra neveztem be, elcsábítva egy barátomat is. A verseny napján könnyen és gyorsan értünk a helyszínre, leparkoltunk és megkerestük a regisztrációt. Itt ért az első meglepetés: nem volt öltöző. A kifizetett 25 ausztrál dollár mellett ezen azért meglepődtem, de ez van. A táskánkat a "pálya" mellett hagytuk, a legszükségesebb holmiknak pedig ott volt az övtáskám.

Nekiláttam bemelegíteni, először futottam egy kilométert a parti homokban cipőben, majd visszafelé mezítláb. Hűvös volt és fura.

A rövidebb táv rajtolt előbb, így hamarosan felsorakoztunk, kb 100 futó vett részt a 4kilométeren. A 10km mezőnye pár perccel utánunk rajtolt, ahogy az egyik rendező fogalmazott, mi feltúrjuk nekik a homokot. A rajt után természetesen a többség rohanni kezdett, én azonban igyekeztem egyenletes tempót tartani, hiszen legfontosabb célom a sérülések elkerülése volt. Az első kilométer után csökkent az iram és kezdtem lehagyni embereket, bár az előzés a homokban nem volt egyszerű, igencsak figyelnem kellett, hova lépek. 

Az első két kilométer még egész könnyen ment, a táv második fele viszont már keményebb diónak bizonyult - a feltúrt homokban nehezebb volt haladni, éreztem hogy égnek a vádlijaim az erőfeszítéstől, ahogy a lábam minden lépésnél megcsúszik a homokban.

Az utolsó kilométer már elég kemény volt, de eszemben sem volt megállni. Azért eszembe jutott, hogy jó, hogy nem a 10kilométerre neveztem. 200méterrel a cél előtt valaki megelőzött, ezen aztán olyan jól felhúztam magam, hogy egy erős hajrát tudtam vágni a végére. Saját magamat is megleptem, hogy még ennyi maradt bennem.

Az időm 22 perc lett. Normál körülmények között hat perccel gyorsabban tudnám a távot lefutni, de itt a lényeg a tapasztalat volt, egy szokatlan futás egy gyönyörű helyszínen. Kicsit sajnáltam, hogy ugyanekkor nem tudtam részt venni a keszthelyi félmaratonon, de azt hiszem, a Bondi Beach-re mindig emlékezni fogok.

Forrás: Marton Curtis (martski)