Azért, mert ott volt, avagy egy titok nyomában

SkóT | 2006-12-12  | 2 hozzászólás

• cimkék:
• triatlon, 
• Nagyatád, 
• ironman, 
• hosszútávúszás, 
• budai péter, 
• zakka 

Tweet

A sokak által ismert nagyatádi hosszútávú triatlonversenyt teljesítők nagyobbik része amatőr sportoló, nap, mint nap dolgozó, családos apa, édesanya. Egy régi ismerősöm többször vett már részt a versenyen, de most újabb hosszútávú versenyre nevezett be, majd meg is nyerte azt. Az ilyen extrém teljesítményt felmutató emberek zártnak tűnő, számokkal és tervekkel vegyített világa számomra mindig is nehezen volt érthető, ezért gondoltam, megragadom az alkalmat, hogy megpróbáljam megérteni, mi hajtja őket. Miután Budai Péter (sokaknak évek óta csak egyszerűen Zakka) 25 kilométeres teljesítményével megnyerte a Sri Chimnoy 12 órás éjszakai úszóversenyt, időpontot kértem tőle egy beszélgetés erejéig, amihez stílusos helyszínt választott.

A hajnali ködben lassan vánszorgok Hajós Alfréd Uszoda felé, miközben azon töröm a fejem, hogy vajon képes leszek-e egyáltalán a vízre nézni ebben a hidegben. Arra már gondolni sem merek, hogy vízbe menjek, pedig Zakka már biztosan a medencében van. Elkéstem. Nincs mit tenni, rá kell vegyem magam. Ez nem normális….röpködnek a mínuszok, vagy mi. Bármelyik sarkon jegesmedvével futhatok össze….és nekem a vízbe kell mennem egy interjú miatt.

Pár perccel és jó néhány szitokszóval később…

A víz feletti párában persze semmit sem látok. Színes úszósapkák jelennek meg és tűnnek el a szemem elől, talán nem is tartozik hozzájuk test, csak itt bolyonganak a víz felett. Hősünket nem találom sehol, ezért úszom pár hosszt. „Örömmel” tapasztalom, hogy továbbra is antitalentum vagyok ehhez a tevékenységhez. Hoppsz! Szembe jön hősünk az én sávomban! Utána „iramodom”, de persze mire a falhoz közelebb érek, már megint szembe jön. Sebaj! Itt megvárlak, te kis cseles!

S lőn! Végre beszédbe elegyedünk, de a szavaim valamiért lepattannak róla. Nem is értem. Nem akar mégsem beszélgetni? Hiszen ő jelölte meg az időpontot és a helyszínt is. Nahh...törni kezdem a fejemet, mit is tehetnék szóra bírása érdekében, de közben kiböki, hogy egyéni csúcsot akar úszni 1000 méteren. Jaaaa…. akkor már értem, miért olyan elszánt a tekintete. Aztán egy pillantás, és ismét eltűnik a párában. Ehh….ez meg hova lett? Megint úszok pár hosszt, és lassan kezdem megérteni, hogy mi is ebben a szép. Az, hogy a végén beülünk szaunázni.

Amikor végre előkerül, csüggedten közli, hogy most nem lehet megcsinálni, mert túl sokan vannak.
- Megyünk szaunázni? – kérdezi hirtelen, közben az úszószemüvegét is levéve.
- Ööö…és utána beszélünk? – próbálkozom.
- Igen, persze.
- OK! – és már tűzök is kifelé a szauna irányába.

Alig fél órával később, már az uszoda lépcsőjén ülünk. Az embert próbáló teljesítmény után vigyorogva tömöm a fejembe a helyi büfében kapható hatalmas méretű túrós táskát, és a diktafonnal bajlódom. Közben kissé sajnálkozó mosollyal néz rám, ahogy porcukros kézzel igyekszem megtalálni a megfelelő gombokat. Türelmesen, továbbra is sajnálkozóan néz, túrós táskát sem kér. Hogy lesz ebből interjú? Biztosan szakmát tévesztettem. Tuti. Azt sem tudom mivel kellene kezdenem, amikor felrémlik bennem első találkozásunk emléke.

SkóT: Emlékszel, mikor találkoztunk először?
Zakka: Nem.
Paff. Valahogy akkor is el kell kezdeni.

SkóT: Nekem volt időm felkészülni erre a kérdésre - füllentem - 2001-ben találkoztunk itt az uszodában.
Zakka: Lehetséges.
Nem akar törni a jég. Tovább próbálkozom.

SkóT: Hogyan váltál többszörös hosszútávú triatlon- és úszóversenyt is teljesítő, sőt megnyerő amatőr sportolóvá?
Zakka: Úgy kezdődött, hogy gyermekkoromban nem csináltam semmit. Az általánosban viszont kötelező úszásoktatás volt. Aztán sokáig semmi. Volt egy gyermekkorban összeszedett gerincproblémám, amire a mellúszást javasolta az orvos, így az egyik nyáron heti hétszer, napi két órát úsztam. Az első nap után az edző meglepődve tapasztalta, hogy az izomlázam ellenére újra ott állok előtte. Ez a nyár nagyjából ezzel telt el. Azóta már tudom, hogy gerincbajokra ritkán jó a mellúszás, de nekem akkor valamiért elmúlt az állítólag gyógyíthatatlan bajom.
SkóT: Ekkor hány éves voltál?
Zakka: Tizenhat –mondja. Alig hallom a folyamatosan jövő-menő gyerkőcök zsivaján át. Szerencsére sokan vannak, és mindannyian úszni jöttek.
SkóT: Innen hogyan vezetett az út az első hosszútávú versenyig?
Zakka: Mindig is versenyző típus voltam. Bármiről is volt szó, én versenyezni akartam. Nem nyerni, hanem versenyezni. Diákként a tanulmányi versenyeket is kedveltem. Például ma is nagy kedvencem az amőba, amelyben ma már világbajnokságot is szerveznek. Rendszeresen részt veszek az itthoni bajnokságokon. Ott sem ritka, hogy egy-egy vesztes játszma a legszebb emlékem. Persze nyerni is szeretek, de az majdnem mellékes.

SkóT: Ezek azonban szellemi alapon nyugvó versengések. Hogyan került a képbe a verseny a fizikai sportoknál?
Zakka: Középiskolában, kb. 17 éves koromban, amikor már tudtam rendesen úszni, a baráti körömmel jártunk hétvégéken uszodába. Nem volt komoly, csak járogattunk.
SkóT: Szóval, lassan kiderül, hogy az úszó múltad eléggé messzire nyúlik vissza.
Zakka: Hát, kisebb-nagyobb kihagyásokkal úsztam tinédzser koromtól. A barátaim lassan lemaradoztak az uszodából, így huszonévesen már egyedül úsztam át a Balatont, mert az egy jól hangzó dolog volt, de előtte is szerettem úszni ezer métert időre, vagy ötezret. Mindig időre, hogy lépésről-lépésre jobb legyek – mondja, és a kezével gesztikulál. Fejben ismét a medencében jár. Balcsin a tervem 1 óra 45 perc még ma is, ami nem lehetetlen cél, de még dolgozni kell rajta.
SkóT: Próbálom megérteni – szakítom félbe, de szerencsére nem megy.
Zakka: Az egyik weblap fórumai között találkoztam más „Balaton-átúszósokkal”, akik tovább inspiráltak, ezért keresztedzésként néha elmentem futni is. Egyszer-kétszer hétköznapokon a MAC-ban összefutottam az ottani tizenéves gyerekekkel, akik edzővel voltak lent. Ekkor még igazi kínai „dorkóban” nyomtam, olyan ruhákban, amiket a szekrényben találtam. Akkoriban ismerkedtem meg a Futóbolondokkal és a triatlonnal. A MAC-ban pedig rendszeresen versenyre keltem az ottani srácokkal, ami mindannyiunkat jobb teljesítményre sarkallt. Aztán beszereztem egy kerékpárt is, de sokáig nem foglalkoztam vele komolyan, annak ellenére, hogy ekkor már megfogalmazódott bennem a hosszútávú triatlonon való részvétel is.

SkóT: Először mikor mentél el a nagyatádi hosszútávú versenyre?
Zakka: Egy véletlen folytán kerültem oda 2001-ben, amikor szurkolni és talán váltózni indultam, de végül az egyik újonc versenyzőt frissítettem. Futottam vele kb. 36 kilométert, amivel el is bíztam magam. Be is neveztem a PLUS maratonra, ami egy hiba volt.
SkóT: Ez érdekes. Még 2001-ben lefutottad az első maratont is?
Zakka: Igen, de nem voltam rá büszke. Nem esett jól.
SkóT: Valaki, aki még nem futott ilyet sem, biztosan büszke lenne erre is.
Zakka: Igen, de ma már több maratonnal a hátam mögött mondhatom, hogy jobb érzésekkel is lehet teljesíteni ezt a távot.
SkóT: Hmmm. Ez ismerős, de egy maratoni táv akkor is szép teljesítmény. Mikor vágtál bele igazán?
Zakka: Az első alkalommal nagyon megtetszett a verseny hangulata, ezért 2002-ben váltóban indultam, amire szívesen emlékszem vissza, pedig nagyon nehéz volt.
Közben ismerősök jönnek-mennek az előtérben, meg-megállnak köszönni, vagy éppen beszélgetni. Pár érdekes sztorit elmesélni, meg mindenféle számokat megosztani egymással.
SkóT: Korábban neveztél rövid távú triatlon versenyre?
Zakka: Nem, csak Nagyatádon voltam. Egyéniben, 2003-ban indultam először, ami még nehezebb volt. Futás felénél fel akartam adni, de Fajankónak köszönhetően végül célba értem. Akkor én voltam az egyetlen, aki mérgesen érkezett be. Haragudtam magamra, amiért majdnem feladtam. Jut eszembe, hogy előtte futottam a Juventus maratonon, amit tesztnek szántam. Nem lett sokkal jobb, mint az előző, de ezt már élveztem.
SkóT: Hogyan volt tovább? – a miértre már nem is próbálok rákérdezni.
Zakka: A következő évben sepivel és pennel voltam vegyes váltóban. Ott nem úsztam egyáltalán, csak tekertem és futottam. Azt is nagyon élveztem. Abban az évben csak bringára készültem, ezért magamhoz képest jól is ment.
SkóT: Aztán volt egy második Ironman táv is?
Zakka: Igen, azon már tudtam, mire számíthatok, kiszámoltam mit, mikor és hogyan szeretnék teljesíteni. A futás végén még gyorsítani is tudtam, ami szintén egy szép emlékem. Igaz, hogy tekerés után az első pár kilométer nagyon nehéz volt megint.

SkóT: Aztán idén jött a hosszútávú úszás.
Zakka: Igen, ez jutalomjáték volt, nem készültem rá, csak jött és belevágtam.
SkóT: Nem mellékesen megnyerted.
Zakka: Igen.
SkóT: Terveid a jövőben?
Zakka: 2007-ben szeretnék ismét Nagyatádon indulni, amire most görgőzéssel és úszással készülök. A pályakerékpárt is kipróbálnám, de mostanság nincs rá esélyem.
SkóT: Gyere ki a Millenárisra szombatonként. Az nyílt nap. Bárki tehet egy pár kört ingyen.
Zakka: Ok, ha nem dolgozom a hétvégén.
SkóT: A munkád és az edzések mellett biztosan nehéz lesz erre is időt szakítani. Erről jut eszembe: Mi az, amit nem szeretnél a jövőben?
Zakka: Már semmi sem kényszerít. Amit szerettem volna, nagyrészt megcsináltam, ezért maratont futni már nem szeretnék. Nem az én világom. Az ultrafutás sem vonz, hiába vannak többen is az ismeretségi körömben, akik ezt művelik.

SkóT: Szerintem nem mindenki képes rá, vagyis elég kevés ember alkalmas.
Zakka: Szerintem mindenki képes lenne rá, csak el kellene határoznia magát. Mint ahogyan az Ironman-re is sokan képesek lennének. Rá kell állni, és kész.
SkóT: Mit gondolsz a teljesen amatőr sportolókról? Mi lesz a magyarországi hobbi/amatőr sportolókkal?
Zakka: Szerintem egyre többen lesznek, mert divat is lett a sportolás, ami nem baj. Inkább ezt reklámozzák, mint mást. Sokaknak ez a mozgás eszköz a fogyásra és a kapcsolatteremtésre.
SkóT: Hát, köszönöm. Ebből összeütök valami cikket, aztán elküldöm, hogy véleményezd.
Zakka: Ok. Rohanok is melózni, mert már elkéstem.

Aztán egyedül maradok. Visszafelé a már nyüzsgő város zajait kizárva továbbra is azon tűnődöm, hogy mi hajt valakit a rendszeres korai kelés, majd az embert próbáló teljesítmények felé, de nem értem. Nem értem, mint ahogy azt sem, hogy a fém miért úszik a vízen. A titok továbbra is ott lebeg valahol a rajtvonal mögött a hajnali párában, de én sem adom föl, hogy kiderítsem, mi az.