Wierchen bringázás

2016.06.05 Vasárnap, 10:00:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

02:36:48

Távolság

90 km

Tempó

01:45 p/km (34.44 km/h)

Edzésleírás

Keszthely bringa
02:50 es depót követően nekiláttam a bringának. Azt láttam, hogy kb az összes ismerősöm már kijött a vízből.
Elég nagy tömeggel jöttem ki a bringán, ment az előzés bőven. Jakus Gábor még az első 1 km-en otthagyott.
Iszonyatos tömeg volt. Voltak szakaszok, ahol egyszeűen nem lehetett nem bolyozni. Igyekeztem szabályosan közlekedni és elhaagyni a tömeget, de rengetegen voltak. Ami a legrosszabb volt, hogy figyelmetlenek is voltak. Szépen kényelmesen mentek a belső sávban, agy éppen egymás mellett. Szóval az első 2 km-en volt pár jobbról előzésem. Arra nem volt foganatom, hogy üvötsek az emberekre. Párszor a szembesávba is átmentem előzni.
Ilyen kellemetlenségeket leszámítva többnyire a saját tempómat tudtam menni. Esztit viszonylag hamar utolértem és a fordítóhoz közeledve már láttam, hogy mennyire vannak a többiek előttem.  Anan Ádi és Peti is behozható távolságnak tűnt. Szabit már neccesnek éreztem és ő nagyon erős most a bringán.
Első körön visszafelé egy emelkedőn beszorultam egy 20-30 fős bolyba. Beszélgettük is, hogy nem mezőnyversenyre számítottunk. Aztán az emelkedőn megindultam, hogy otthagyjam őket. Annát a visszaúton sikerült befogni, nagyon szépen ment, bíztattam és robogtam tovább.
Első kör emlékeim szerint 1:16 lett. Ezzel egészen elégedett is voltam, de tudtam, hogy a második körre már fogyni fog a lendületem.
Igyekeztem pótolni midnent szépen. Sótabi magnézium biztos ami biztos.
A második körre már szerencsére széthúzott valamelyest a mezőny. Itt hoztam be Lillát is, aki nagyon angy tempót ment és alig tudtam lehagyni. Szép lassan behoztam Ádit Gábort és Petit is. Mondtam neki, hogy jöjjenek velem és behúzzuk egmyást a célba, de nem lehettem elég motiváló.
Ez a taktika tavaly Szabival pedig bejött.(szabályokat betartva persze)
Végeredmény az lett, hogy 12 percet sikerült javít tavalyhoz képest.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Pedál
fordulat
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
02:36:48 90 01:45 34.44 0 0 0 0 0
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

1 hozzászólás

kincsoo képe

kincsoo 2917 napja

Huh de jot tekertél!komolyan szégyellem magam h 90km-n olyan gyors vagy mint én 20-km-n :-)

Felszerelések

Add meg az edzéshez tartozó felszerelésed!