A hírek szerint New York is pályázna a 2024-es nyári olimpia rendezésére
New York kormányzója, Andrew Cuomo támogatja a 2024-es olimpia rendezésének ötletét, írja a Financial Times meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
A kormányzó hivatala hivatalosan nem kommentálta a lapértesülést, de nem zárta ki a kandidálás lehetőségét.
A Financial Times arról is írt, Cuomo a rendezés ügyében már egyeztetett is New York polgármesterével, Bill de Blasióval, aminek eredményeképp tanácsadó bizottság alakulhat rövidesen.
A polgármester szóvivője ugyanakkor elmondta, az adminisztráció jelen pillanatban nem gondolkodik a pályázaton, ami egybecseng azzal, amit a politikus egy másik szóvivője nyilatkozott februárban.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága a tervek szerint egy-két hónapon belül hivatalos tájékoztatást kérhet arról, mely városok adnának otthont a játékoknak, és a 2014-es év végéig eldöntené, ki mellé áll oda.
A zuhanyhíradó szerint New York mellett Boston, Dallas, Los Angeles, Philadelphia, San Diego, San Francisco és Washington is kacérkodik a játékokkal. New York a 2012-es olimpiára ugyancsak pályázott, de a szavazás második körében elvérzett, a győzelmet pedig London szerezte meg.
Forrás: MOB
Hasonló cikkek
Olimpia - Párbeszéd az Olimpiáért média-csúcstalálkozó
Olimpia - Hamburg pályázik 2024-re
Olimpia 2024 - Kemény Dénes szerint kell nekünk az olimpia
Olimpia - Schmitt Pál szerint Budapest esélyes
Boston polgármestere bizakodó az olimpia rendezéssel kapcsolatban
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét 1
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498
Első 5 kilométerem 498