Csökkentették a nevezési díjat, egy nap alatt be is telt a rajtlista
- cimkék:
- futás,
- maraton,
- félmaraton,
- utcai futóverseny,
- atlétika
Az Egyesült Államok új maratoni és félmaratoni futóversenyének rendezői a futók nyomására csökkentették a nevezési díjakat, a novemberi versenyre a nevezés megnyitásánbak napján be is telt a létszám.
Korábbi cikkünkben az elmúlt év futótrendjeként említettük a közösségi oldalak, az online kommunikáció hatását a versenyrendezőkre; épp ezzel szembesültek az első alkalommal megrendezésre kerülő Naperville maraton szervezői, amikor nyilvánosságra hozták a nevezési díjakat. A maratonra 150, a félmaratonra 115 dollárt képzeltek el, amely a futók körében hatalmas felháborodást váltott ki.
Órákon belül elárasztották a netet a felháborodott üzenetek, melyekben a futók többsége rendkívül drágállotta a nevezési díjat egy új, ráadásul még ismeretlen útvonalon megrendezendő versenyre.
A szervezők hamar léptek és csökkentették a díjakat. A kritikák alapján kivették a szolgáltatásokból a versenyfotót és a pólót és így a nevezési díjakat végül 105 illetve 75 dollárban állapították meg.
Ezt követően, a nevezés első napján rögtön 3500-an neveztek amivel be is telt a létszám. Az eseményre a Chicago maraton után négy héttel kerül sor és az útvonal még mindig nem nyilvános, bár a szervezők állítása szerint már ki van mérve csak néhány engedélyre várnak.
Forrás: RW
Fotó: naperville26.com
Hasonló cikkek
Jótékonyság - diplomaták versenye a K&H váltón
Futás - a nagykövetek is részt vettek a 23. K&H mozdulj! váltón
Atlétika - a budapesti bajnok győzött a Balaton Maratonon is
Futás - nagy az érdeklődés a BSI őszi futóversenyeire
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem
