Kerékpár: Schumacher két tesztje is pozitív lett, bajban a sportág
Két pozitív doppingtesztet is produkált a harmadik generációs EPO-val megbukott német Stefan Schumacher az idei Tour de France során. A kerekes úgy bukott le, hogy a francia doppingellenes ügynökség (AFLD) visszamenőlegesen vizsgálta meg a Tour során leadott vérmintákat. A Giro mintáit viszont nem fogják újra ellenőrizni.
Az AFLD szakemberei a Tourt követően a feltűnő vérértékeket tartalmazó mintákat újra megvizsgálták, mégpedig egy olyan újmódszerrel, mely hatékonyabban képes az új EPO nyomait a vérből kimutatni. Ekkor derült ki, hogy Stefan Schumacher két, a verseny kezdete körül leadott vérmintájában is kimutathatóak a harmadik generációs EPO, azaz a CERA nyomai.
A versenyzőnek 5 napja van, hogy eldöntse, kéri-e az első eredményeket követően a "B" minták vizsgálatát is. A német kerékpáros szövetség most Schumacher válaszára vár, melynek fényében eldöntik majd, indítanak-e fegyelmi eljárást a versenyző ellen. A szövetség vezetője szerint ha Schumacher bűnössége igazolást nyer, legalább kétéves eltiltás vár majd rá. Schumacher egyébként tagadja a vádakat, a doppingolásáról szóló híreket pedig "teljesen nonszensznek" nevezte. Az AFLD szakemberei közben folytatják a Tour során levett minták elemzését, és valószínűsítik, hogy felbukkan még 1-2 pozitív minta. Terveik szerint a július 3., 4., és 15-én levett vérmintákat vizsgálják meg újra.
A hírre reagálva a Giro d'Italia körversenyt szervező cég igazgatója, Angelo Zomegnan elmondta, ők nem fogják újra vizsgálni a Giro során leadott mintákat, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint az ő versenyükön senki nem használta a CERA-t. "A Giro során elvégeztük a szükséges doppingellenőrzéseket és mind a laboratórium, mind az UCI megerősítette, hogy nem volt semmilyen gyanús minta. Értelmetlen lenne újabb teszteket elvégezni." - nyilatkozta Zomegnan. A Giro szervezőinek döntése nehezen érthető, hiszen például a versenyükön előkelő helyen végzett Riccardo Ricco alig egy hónappal a Giro után a Tour-on bukott le, mégpedig pont CERA-val.
Az ügyre reagált a Nemzetközi Olimpia Bizottság alelnöke is, aki elmondta, hogy a bizottság szándéka szerint az olimpián levett minták közül is újra vizsgálnak majd néhányat a CERA-ra vonatkozóan, és hozzátette, a kerékpársport alapos megtisztulására van szükség, ellenkező esetben a sportágat akár ki is zárhatják az Olimpiáról. Több TV csatorna máris jelezte, fontolgatják, hogy kiszállnak a kerékpársport közvetítéseiből.
Forrás: http://www.velo.hu; http://eurosport.yahoo.com; http://sports.espn.go.com
Kép: http://www.biotech-weblog.com/
Hasonló cikkek
Armstrong tényleg elismerte, hogy doppingolt
Sarkozy is közbenjárhatott Armstrong védelmében
Kerékpár: Schumacher csak augusztus végén térhet vissza
Kerékpár: A franciák szerint két új doppingszert használtak a Tour-on
Még több címke
Ironman edzésterv kezdőknek: 9-20. hét

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem

Első 5 kilométerem
