Edzésleírás
A heti hosszú úszás után kicsit kimaradt a pancsolás, így már időszerű volt egy kis lubickolás. Ezt észrevételezte is Kicsi Párom, hát lekísértem az usziba. Igaz, egyébként is kellett volna mennem, de így jobban esett. A mai volt az első olyan úszóedzésem, amikor az egész távot gyorsban úsztam. Igaz, részekre osztva: 200m egyben, majd pihi, amíg jól esett, ill volt egy 100m-em, meg egy 300m-em. (Már a 200m is nagy teljesítmény volt számomra, de hogy képes voltam 300m-t is egyben leúszni, az már-már hihetetlen volt.) Volt néhány 50m-em, amit nagyon jól sikerült elkapni. Minden húzásnál éreztem, hogy megvan! Jó volt a vízenfekvésem is, jó volt a kar-láb munka is, és nagyon jól haladtam is. Szuper érzés volt. Megfigyeltem viszont, hogy tájolok, ill. viszonyítási pontokhoz igazodom (levegővételkor nézem, hogy hol tartok a medencében: mélyvíz tábla = 1/4 táv, villanyoszlop órával=féltáv, másik mélyvíz tábla=3/4 táv) és ez kicsit rossz, mert az erőkifejtésemet ezekhez igazítom, ill. így kontrollálom a sebességemet/haladásomat a vízben is. Élővíznél viszont nem lesznek ezek a markerek meg...
Na mindegy, egyenlőre örülök nagyon, hogy tolódik kifelé a gyorsúszó távom és rendeződik össze a mozgásom. (Jövőre helyre teszünk minden kis technikai részletet Beával, és két év múlva szépen egybefüggően lepancsolom a 4K-t gyorsban, tempósan.)
Timex Global Trainer
Idő | Táv (km) |
Tempó (p/km) |
Seb. (km/h) |
Minimum pulzus (bpm) |
Maximum pulzus (bpm) |
Átlag pulzus (bpm) |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|
00:45:49 | 2 | 22:55 | 2.62 | 0 | 0 | 135 |