retisonic futás

2016.06.04 Szombat, 11:15:00

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

01:08:21

Távolság

11.6 km

Tempó

05:54 p/km (10.18 km/h)

Pulzus

Átlag
177
Minimum
0
Maximum
192

Edzésleírás

Kékes Csúcsfutás

Erre a futásra úgy mentem, hogy idén egy méter szintes edzésem sem volt, hegyet csak az ablakból láttam. Azért edzettem rendesen az utóbbi hetekben, úgyhogy attól nem féltem, hogy nem tudom lefutni. Meg különben is, ez már kilencedik Kékes versenyem volt, szóval álmomból felkeltve is fel tudnék menni kb. Egy tervet tűztem ki magam elé, legalább a tavalyi eredményt megismételni (1 óra 11 perc). Eddig az volt életem második legjobb Kékes erdeménye. Az esetleges PB fel sem merült bennem, mert azt 2012-ben a legjobb évemben, sok szintes edzéssel futottam.

Az idő ma jó volt, szóval nem lehetett kifogás. Napsütésben indultunk, de nem volt vészes, könnyűnek éreztem az 5:45-ös tempót. Tök egyenletes tempóban nyomtam a kilométereket, aztán jött a kis lejtő a 7. kilométernél. Érdekes, én nem szeretem ezt a részt, mert oké, hogy 500 m lejtő, de utána sokkal rosszab újból visszaállni a felfelére. 44:50-nél voltam a 8. kilométernél, és mivel tavaly 46-nál voltam, ezért gyorsan kiszámoltam, hogy amennyiben hozom a tavalyi utolsó 3,5 km-t, akkor akár az 1:10-en belül felérhetek. És mivel tavaly eléggé kikészültem a végére, bele is sétáltam párszor, ezért ez nem hangzott lehetetlen feladatnak. Szerencsére pont ekkor borult be, ami tovább könnyítette a helyzetemet. Nem is éreztem magam különösebben fáradtnak, így egész könnyen lenyomtam a legnehezebb, 9. kilométert. Amikor a fenti parkolóhoz órára néztem, láttam, hogy ha 2 percen belül beérek, akkor PB lesz. Mi van??? A baj az volt, hogy hiába voltam itt sokszor, elképzelni nem tudtam, hogy meg lehet-e csinálni 2 percen belül. Jelentem meg lehet! Másfél perc alatt fent voltam, az utolsó métereken Pinyő és Robi drukkolt, ez nem jött rosszul. Fél perccel megdöntöttem az eddigi PB-t hegyi edzések nélkül. Mi lett volna ha néha csinálok szintes futásokat? Igazából nem érdekel, ez így volt jó.

Edzésszakaszok

Idő Táv
(km)
Tempó
(p/km)
Seb.
(km/h)
Szint
(m)
Minimum
pulzus
(bpm)
Maximum
pulzus
(bpm)
Átlag
pulzus
(bpm)
01:08:21 11.6 05:54 10.18 0 0 192 177
Új edzésszakasz

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

3 hozzászólás

zozo.m képe

zozo.m 2934 napja

Bravó! Gratulálok! 

Pityipintyo képe

Pityipintyo 2935 napja

Balázs a befutónál nagyon erősnek tűntél. Jó volt látni hogy milyen biztosan jössz a végén. S mekkora időt futottál. Gratula. Remélem tényleg jó jött a szurkolás:))))

galagyuri képe

galagyuri 2936 napja

Woww!! Valami nagyon müködik akkor!! Klassz tempo!!

Felszerelések

Nike Zoom Vomero 10