Fuss 2017-ben 2017 km-t!

Szab 205 km Bringázás 2014-05-31-n 09:05-kor

Sport


verseny(verseny)

Edzés ideje

05:20:00

Távolság

205 km Szint: 535 m

Tempó

01:34 p/km (38.44 km/h)

Edzésleírás

Balaton maraton.

Előzetes terv az volt, hogy megpróbálok az élmezőnnyel maradni.

Induláskor sajnos csak kb a 30. sorban, jó hátulról tudtam rajtolni. Kb 20 perc lassú rajtot követően felvettük a 40-45 körüli tempót, de itt még mindig elég hátul voltam, nem láttam a mezőny elejét. Próbáltam egyre előrébb jönni, de nagy volt a tömeg, nem volt túl egyszerű. Keszthelynél befújt a szembeszél, itt nagyon lelassultunk, percekig 26-30 közötti csordogálás. Ezen a szakaszon megvolt az első bukás is, előttem 2-3 sorral borultak, satu fékkel épphogy kerülni tudtam balról. Szerencse hogy mögöttem senki nem jött, az tuti belém száll. Az északi parton főleg a körforgalmak után jöttek a megugrások, ezeknél nagyon figyeltem, nehogy elmenjen az eleje. A második bukásba sajnos belekeveredtem én is, rámentem a bringájára aki előttem borult. Csodával határos módon talpra érkeztem egy bukfenc után. A láncom leesett, igazítani kellett a váltón is . Mire feleszméltem, láttam hogy az eleje elment. 2-3 perces csőmax kellett hogy utolérjem őket, de sikerült. A mezőny egyre kisebb lett. A dombokon éreztem az erőt, mivel számítottam rá hogy az ilyen szakaszonok megindulások lesznek, próbáltam minél előrébb helyezkedni. A kenesei emelkedőn 3-4 ember szökni próbált, de a tetőn befogtuk őket. Ezen a szakaszon egész a siófoki leágazóig nagy iram volt, 50 körüli átlaggal. Kb 30-40-en maradhattunk az első csoportban. Pár km-rel a cél előtt csökkent az iram 40 körülire, már mindenki a véghajrára készült. Kb 2 km-rel a vége előtt balról előzve 53-54 km/h -val hajrát nyitottam. Tudtam hogy korai, de óriási feeling volt a szirénázó motoros mögött menni :) Egész sokat tudtam amúgy elől menni, de jött a az éles kanyar, aminél a motoros miatt kb 30-ra kellett lassítani... Amúgy nem ezen múlt, úgyis befogtak volna, de akkoris... Hátranézek, vicsorgó emberek mögöttem, én meg kezdek elsavasodni. Hát, eddig tartott a kis szökési kísérletem :) Hatalmas feeling volt, ezért megérte! :)

A frissítés tökélesetesen sikerült, az időjárás miatt nem kellett sok. 2.5L folyadékot vittem, kb 1-et hazahoztam. 2 energiaszelet, 2 gél és egy koffein fogyott.

Az volt a jó, hogy végig éreztem az erőt, sokszor fel tudtam zárkóni a mezőnyhöz, az emelkedők is jól mentek, illetve hogy a végén is még ment a sprint. A bukás veszély miatt óriási szerencse is kell, hogy az ember ott tudjon maradni a végén az elejével  - ha jövőre is sikerül, akkor okosabban kell és csak a célegyenesben hajrázni egyet. 6mp-t kaptam az első helyezettől.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

8 hozzászólás

dizs007 képe

dizs007 3852 napja

Pompas kor. Eros vagy bringan nagyon Hajra

Scirocco képe

Scirocco 3856 napja

Gratulálok Szabi, ez remek eredmény! :)

Szab képe

Szab 3856 napja

Köszi mindenkinek!

Igen, a kevés folyadékon én is meglepődtem, főleg mert általában véve sztem az átlagosnál többet fogyasztok. Induláskor aggódtam, hogy a 2.5 L is elég lesz-e.

foxmulder képe

foxmulder 3856 napja

Őrület! Kemény vagy, mint a vídia! Ráadásul mindezt nem hátulról. Gratulálok!

Öt és óra másfél liter folyadékkal? Nem semmi.

Leo képe

Leo 3856 napja

Ez nagyon kemény! Tisztára, mint egy akciófilm. Gratulálok, Man! Jövőre ha fogadni kéne, tuti tennék rád egy nagy kalap pénzt és meg is nyerném!

Gida képe

Gida 3857 napja

Grat ez elég jó tempó! Látom már nem futsz :(

 

Sipi képe

Sipi 3857 napja

Pelsoztam, illetve B.maraton, tegnapi edzésnapló.....:((

Sipi képe

Sipi 3857 napja

Szép volt, gratulálok!

Szeretnéd értékelni ezt az edzést, vagy beszélgetni a sportolóval? Megteheted az Edzésonlineon!

Megnézem az edzést az Edzésonlineon

Jelentkezz be az oldalra

Nincs még Edzésonlineos hozzáférésed? Regisztrálj most

Regisztráció