Címketalálatok
Terepfutás - Lavaredo Ultra Trail eredmények
A Dolomitokban került sor az elmúlt hétvégén a Lavaredo Ultra TRail és a Cortina Trail elnevezésű terepfutó versenyekre, amelyeken számos magyar sporttársunk állt rajthoz.
Ultrafutás - 2017-ben Észak-Írország rendezi a 24 órás VB-t
![](/images/icon_comment.gif)
A Nemzetközi Ultrafutó Szövetség bejelentette, hogy a 2017. évi 24 órás világbajnokságnak az észak-írországi Belfast ad majd otthont.
Terepfutás - második helyen zárt a magyar páros az Alpokban
Végéhez ért a nyolcnapos Transalpine Run amelyen a Németh Csaba - Karlowits-Juhász Tamás alkotta kettős végig megőrizte a masters kategória második helyét. Gratulálunk!
Ultra - Szőnyi Ferenc a Himalájába készül
![](/images/icon_comment.gif)
333 kilométeres versenytáv, hatalmas hegycsúcsok, alacsony oxigénszint és 50 Celsius fokos hőmérsékletkülönbség. Ez vár Szőnyi Ferenc ultratriatlonistára az augusztus 16-án rajtoló indiai La Ultra futóversenyen. A rendezvényt idén hatodik alkalommal rendezik meg, Szőnyi Ferenc szereplésével és az EuroFleet Gépjármű Flottakezelő Zrt. támogatásával idén első alkalommal kerül magyar név is a rajtlistára.
Terepfutás - Németh Csaba negyedik a Matterhornon
Németh Csaba a Mammut Pro Team versenyzője, 06:45:04-es idővel a negyedik helyen végzett a New Balance Cervino Matterhorn X-Trail 55 km-es (3800 D+) távján.
Terepfutás - Scott Jurek csúcskísérlete
Az Appalachian Trail egy kb 3500 km hosszú jelzett túraútvonal az Egyesült Államok keleti részén, Georgia államtól egészen Maine-ig húzódik. Az ismert ultrafutó, Scott Jurek gyorsasági rekordot szeretne felállítani ezen az útvonalon, tehát a korábbi 46 nap 11 óra és 20 percnél hamarabb érni a végére.
Terepfutás - Szabó Gábor és Lubics Szilvi a Piros 85 győztesei
November első hétvégéjén ekrült megrendezésre a Piros 85 terepfutó verseny, amelyen Szabó Gábor és Lubics Szilvia diadalmaskodtak, Szilvi a női pályacsúcsot is megjavította.
Terepfutás - verseny 7 völgyön át
Szeptember 6-án rajtolt a lengyelországi Krynica városából a Bieg 7 Dolin ultratávú terepfutóverseny, a mezőnyben három magyar futóval. Papp Gergő, Németh Csaba és Karlowits-Juhász Tamás természetesen nem jött haza érmek nélkül.
Extrém - 4 magyar a Tor des Geants mezőnyében
Hagyományosan az UTMB után egy héttel, megrendezésre kerül idén is a Mont Blanc körüli ultrák ultrája, a Tor des Geants, az "óriások menete". A 330 km körüli távon, 24,000 méternyi szintemelkedést tartalmazó útvonal szépséges, ám könyörtelenül kemény. Idén négy honfitársunk vett részt a versenyben.
Magyar terepsikerek a hétvégén - Swiss Irontrail, 2x2
Nagyszerű magyar terepsikerekről számolhatunk be, Wermescher Ildikó és Németh Csaba Svájcban szerepeltek eredményesen, míg Karlowits-Juhász Tamás és Papp Gergely a Romániában rendezett páros terepfutó viadalon állhatott dobogóra.
Extrém - magyar csapat a Traversée első teljesítője!
![](/images/icon_comment.gif)
Éééés célbaértek! Az első csapat akinek sikerült a brutál szintemelkedéssel nehezített útvnalat 50 órán belülteljesíteni! Büszkék vagyunk rátok, fiúk!
Terepfutás - magyar siker az Eiger Ultra Trailen
A hétvégén rendezett Eiger Ultra Trail 101 kilométeres távján Wermescher Ildikó nagyszerű versenyzéssel a második helyen végzett. A Mammut Pro Team&Wolly Sport versenyzője 14:25:41 idővel teljesítette a 6700 méter szintemelkedést tartalmazó távot.
Terepfutás - pályacsúcs a legendás Hardrock 100-on
Most rendezték az Egyesült Államok egyik legnagyobb presztízsű terepfutó viadalát a Hardrock 100-at. A versenyt Kilian Jornet nyerte, fantasztikus pályacsúccsal.
Terepfutás - nagyszerű ultrás sikerek külföldön - helyreigazítás
Mint előzetesünkben írtuk, a hétvégén terepfutóink komoly létszámmal képviselték kishazánkat szerte a világon és most örömmel számolhatunk be az elért nagyszerű eredményeikről. Az eredmények közlésébe néhány hiba csúszott, pontosítottuk.
Pálos Zsófia és Karlowits-Juhász Tamás a Terep100 bajnokai
![](/images/icon_comment.gif)
Szombaton került megrendezésre hazánk egyik legnagyobb terepfutó versenye, a Terep 100 és résztávjai. A közel 105 kilométeres távot a hölgyek közt Pálos Zsófia, a férfiaknál Karlowits-Juhász Tamás győzte le a leggyorsabban.
Terepfutás - szombaton Terep100
![](/images/icon_comment.gif)
Hazánk legnagyobb presztízsű ultra terepversenye kerül megrendezésre hétvégén, a Terep 100-as. Az idők során közel 105 km-re hízott verseny közel 3600 méter szintemelkedéssel kényezteti a mindenre elszánt indulókat. A rajt és a cél, szokás szerint Pesthidekúton lesz. Az Ultravalo.hu -n esélylatolgatás olvashatunk a verseny előtt.
Élő mobilközvetítés! Részletek itt
Terepfutás - Ultra Trail Mount Fuji
Hétvégén újabb Ultra Trail World Tour versenyt rendeznek, ezúttal Japánban a legendás Fudzsi-hegy körül, amelyről egy japán mondás azt tartja "Mindenkinek meg kell másznia a Fudzsit egyszer életében, de csak a bolond mássza meg kétszer."
Terepfutás - Mátrabérc Trail eredmények
![](/images/icon_comment.gif)
Az elmúlt hétvégén sokan választották az erdőt, a hegyeket, nem csupán kirándulásra, de kökemény versenyzésre is. Most került megrendezésre ugyanis a Mátrabérc teljesítménytúra és annak terepfutó változata a Mátrabérc Trail. Utóbbin Kovács Ádám és dr Paál Emőke voltak a leggyorsabbak.
Terepfutás - Ultrabericus Trail magyar résztvevőkkel
Kis magyar kontingens részvételével zajlott az idén negyedik alkalommal megrenezésre került Ultrabericus Trail terepfutó verseny Olaszországban. A nemzeti ünnepet négy lelkes terepfutónk töltötte itt 66km hegyi terep teljesítésével.
Terepfutás - Bükki Kilátások
![](/images/icon_comment.gif)
A terepfutó és teljesítménytúra szezon egyik klasszikus nyitányának számít a Bükki Kilátások melyet idén az elmúlt hétvégén rendeztek meg. A futók HARD , Classic és Fun Run számok közül választhattak, előbbi 65kilométeren 2500m szintemelkedést tartalmazott.
Wermescher Ildikó negyedik a Trans Grancanaria-n
A hétvégén került megrendezésre a távoli Kanári-szigeteken a TransGrancanaria terepfutó verseny, ahol természetesen magyar indulók is voltak (és célbaérők is :) A hölgyek mezőnyében Wermescher Ildikó a fantasztikus negyedik helyet szerezte meg!
Magyar hölgy nyert 50 mérföldes bajnokságot az USA-ban
![](/images/icon_comment.gif)
A múlt hétvégén rendezték Florida állam terepfutó bajnokságát, ahol az 50 mérföldes távon az Egyesült Államokban élő Nagy Katalin szerezte meg az abszolút első helyet.
A távoli Indiában győzedelmeskedtek terepfutóink - frissítve
![](/images/icon_comment.gif)
Igazán különleges helyszínen rendezték meg a Run the Rann elnevezésű ultrafutóversenyt. A 101km-es ultratáv mellett félmaratoni és maratoni távon is indulhatttak a résztvevők, mindkét magyar terepfutó győzelemmel térhet haza, Németh Csaba az ultrán, Wermescher Ildikó a maratoni távon lett első.
Kisorsolták az UTMB indulókat
A tegnapi napon eldőlt, a jelentkezők közül kiknek kedvezett a szerencse és vehetnek részt a Mont Blanc körül megrendezett nagyszabású terepfutó viadalon. Az UTMB-re és kísérőversenyeire augusztus 25-31 között kerül sor.
Az év legjobb terepfutó cuccai
![](/images/icon_comment.gif)
A futásban elvileg épp az a szép, hogy gyakorlatilag semmilyen eszközigénye nincs, még a lábbeli is opcionális. De azért a legtöbb futó szép sorjában beszerez egy s mást, majd ahogy nőnek a távok és merészkedik egyre távolabbi, esetenként egyre extrémebb terepekre, fut éjjel, hóban-fagyban, hegyen-völgyön, egyre fontosabbá válik a jó minőségű, kényelmet, biztonságot nyújtó felszerelés. A Trailrunnermag készített egy - trmészetesen erősen szubjektív - összeállítást az év legjeiről.
Terepfutás - Nyúlcipőbolt Budai Trail
Az advent első hévégéjén került megrendezésre a terepfutas.hu csapatának idei utolsó rendezése, a Nyúlcipőbolt Budai Trail. A terepre vágyók a megszokott remek szervezést és versengést kaphatták, grátiszként pedig szépséges őszies-télies időt és harapnivaló hegyi levegőt.
Terepfutás - fel a fokföldi oroszlán fejére
A LionHeart versenyt tavaly hozta létre Ryan Sandes a Salomon ultra terepfutó versenyzője azért, hogy szülővárosát Cape Town-t is bekapcsolja a terepfutó események sorába. 2013-ban már hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, nagynevű szponzorokkal. A képlet nagyon egyszerű: fel és le a "Lion Head" nevű hegyen, meredek, sziklás terepen. A hegy legmagasabb pontja 669 m, a futók nem tengerszintről indulnak, így közel 500 m szintet tesznek meg....
Marmot24 - Új ultra terepverseny Angliában
24 órás ultra terepmaratont és futófesztivált rendeznek Angliában 2014 augusztus 3.-án. A Marmot24 elnevezésű versenyt már most fokozott érdeklődés kíséri a szigetorszgában, hiszen az angol terepfutók számára ez egy nagyszerű lehetőség lesz összemérni erejüket a világ számos országából érkező versenyzővel.
Terepen futók figyelem! Indul a vadászati szezon
![](/images/icon_comment.gif)
Az ősz a színes levelek és a hűvös, párás hajnalok időszaka: ideális időszak a túrázáshoz, futáshoz. Illetve ideális lenne, ha szeptember 1-től nem kezdődött volna el a vadászati szezon, így az Erdőtörvény előírásai szerint tilos délután 16:00 és reggel 8:00 között a vadászterületnek számító erdőkben tartózkodni!
Magyar terepfutó sikerek Svájcban
Ismét magyar sikereknek örülhettek a terepfutás eseményeit követők, a svájci Irontrail elnevezésű terepfutó viadalon Wermescher Ildikó első helyezést ért el, míg Németh Csaba a dobogó harmadik fokára állhatott. A magyar különítmény tagja volt még Galanics Mariann aki kategóriájában lett dobogós, a női mezőnyben hetedik.
Ultrafutás - új gyorsasági rekord a 360km-es túraútvonalon
![](/images/icon_comment.gif)
Hal Koerner és Mike Wolfe simert ultra-terepfutók elhatározták, hogy megkísérlik beállítani, esetleg megdönteni a Sierrra Nevada híres túraútvonalának, a John Muir Trail-nek teljesítési rekordját, amely önellátó formában 3 nap 14 óra és 13 perc és Brett Maune tartja 2009 óta. Igaz, Koerner és Wolfe depót vett igénybe, de a rekorddöntés sikerült.
Terepfutóink sikerei a Dolomitokban - Németh Csaba 2. helyen!
![](/images/icon_comment.gif)
Korábbi hírünkben beharangozót közöltünk a Dolomitokban megrendezett Lavaredo Ultra Trail és Cortina Trail versenyekről. Az időjárási körülmények további romlása miatt a rendezők az útvonalak módosítása mellett döntöttek, de a népes magyar küldöttséget ez sem akadályozta. Németh Csaba dobogós helyezése mellett a többiek is fantasztikusan szerepeltek.
További ultraszép eredmények külföldön
![](/images/icon_comment.gif)
Az elmúlt hétvége több remek eredményt is hozott, Steib Péter 100km-en javította meg saját egyéni csúcsát és végzett a 7. helyen egy erős mezőnyben, míg két magyar futó a távoli Andorra Ultra Trail rendkívül kemény, technikás páyáján mutatkozott be, ahol Lőrincz Olivér meg is csípte az ötötdik helyet.
Terepultra - Németh Csaba pályacsúccsal első a Mozart 100-on
Nyugati szomszédainknál rendezték meg a hétvégén a Mozart 100 elnevezésű terepfutó viadalt, ahol 100km távon több mint kétezer méteres szintemelkedést kellett legyőzniük a futóknak. Németh Csabának ez olyannyira nem okozott nehézséget, hogy a korábbi pályacsúcsot megdöntve ért elsőként célba.
Terepultra - Wermescher Ildikó ismét a dobogó legfelső fokán
Fantasztikus magyar terepfutó híreknek örülhettünk a hétvégén. Wermescher Ildikó a Zugspitz Ultratrail-en mutatta meg a világnak, milyenek a magyar lányok, de a fiúk miatt sem kell szégyenkeznünk!
Pontos információk az IAU terep VB-ről
Nehézkesen alakul a szezon az IAU házatáján is, nyakukon a terepultra világbajnokság, de még csak most küldték ki a részletes információkat a versennyel kapcsolatban. Magyar résztvevőkről még nem tudunk.
Terepfutás: Zegama és a szurkolói kultúra
![](/images/icon_comment.gif)
Múlt vasárnap rendezték meg a terepesek körében nagy népszerűségnek örvendő Zegama-Aizkorri alpesi maratont. A 2002 óta évente megrendezésre kerülő verseny az Aizkorri természetvédelmi területen zajlik, csodálatos környezetben és része a Sykrunning World Series világkupa sorozatnak is.
Magyar ezüstérem extrém terepen - Spartan Race
A magyar X2S Speedcross csapat hatalmas csatában 500 csapat között ezüstérmet szerzett a sportág egyik legnehezebb pályáján a Magas-Tátra lejtőin
UltrAspire Terep100 /75/50 eredmények
Lezajlott a hazai terepfutás nagy ünnepének számító Terep 100 és résztávjai futóverseny. A versenyzők a Pilis szépséges, ám embert próbáló útjain tehették magukat próbára. A verseny első negyedén eső nehezítette a feladatot, majd az erdő párás levegője.
Hírek a hegyekből - Mátrabérc Trail eredmények, fotók
![](/images/icon_comment.gif)
A terepfutás kedvelői Sirokon gyülekeztek a hétvégén, hogy 58km-en 2750m szintet legyőzve és számos hegyet megmászva, Szurdokpüspökiben célba érjenek a Mátrabérc Trail elnevezésű terepfutó viadalon. A férfiaknál ez leggyorsabban Papp Gergőnek sikerült, a hölgyeknél Wermescher Ildikó győzedelmeskedett.
Hétvégi ajánló - Mátrabérc Trail
A hétvége egyik kiemelkedő itthoni eseménye, az azonos nevű teljesítménytúrától különvált terepfutó-verseny, a Mátrabérc Trail. A Mátra vonulatait 58kilométeren át követő útvonalon 2750m szintemelkedést is e kell győzniük az indulóknak.
Hőség, homok, ultratáv - most zajlik a Marathon des Sables
![](/images/icon_comment.gif)
A Marokkóban évente megrendezett többnapos sivatagi ultraversenyről, a Marathon des Sables-ről tavaly itt írtunk. Az idei kiadás épp a napokban zajlik, vasárnap rajtolt el a mezőny, sajnos idén magyar résztvevő nélkül.
Doppingteszt már terepfutáson is - Pikes Peak
Az amerikai terepfutó-versenyek közt elsőként, a Colorado államban rendezett Pikes Peak Maraton és kísérőversenye, a Pikes Peak Ascent idén bevezeti a verseny utáni doppingteszteket.
Terepfutás - Trail du Petit Ballon Wermescher Ildikóval és Németh Csabával
Szintén a hétvégén került sor a franciaországi Trail de Petit Ballon terepfutó-versenyre ahol hazánkat két kiváló terepfutónk, Wermescher Ildikó és Németh Csaba képviselte.
Skyrunning World Championships - jövőre ultratávon is
A nemzetközi Skyrunning szövetség nemrégiben hozta nyilvánosságra a 2014-es szezonra vonatkozó terveket, mely szerint jövőre már ultratáv is szerepel majd a világbajnokságon. Fiatal sportágról van szó, a szövetség csupán 2008 óta létezik, a világbajnokság egyelőre 4évente kerül megrendezésre.
(Ultra)terepfutás - Ma kezdődik a Transgrancanaria
![](/images/icon_comment.gif)
Magyar indulók is vannak ismét a Kanári-szigetek szépséges tájain rendezett terepfutó versenyen. A 2003 óta fennálló rendezvényen két évvel ezelőtt Németh Csaba a fantasztikus második, Lőrincz Olivér pedig a hatodik helyen ért célba. Az ultratáv éjfélkor rajtol, Szabó Judittal (Jucus), Kerekes Csabával a mezőnyben!
A hó birodalmában - Iditarod Trail
![](/images/icon_comment.gif)
A hétvégén indult az egyik legnehezebb körülmények közt zajló terepverseny, az azonos nevű klasszikus kutyaszánverseny útvonalán haladó Iditarod. A mindentől távol eső, háborítatlan alaszkai hómezőkön minimum 350mérföld vár a résztvevőkre.
Fuss egy Balboát! - közösségi terepfutás sztárvendégekkel
![](/images/icon_comment.gif)
"Nem az számít, mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket, miközben csak mész előre" (Rocky)
Öltözz be Rocky Balboának és fusd le Balboa kört!
(kattints a képre a nagy méretért)
Olvasnivaló hegyről, emberről, futásról
Túl a Napfordulón, s az Óperenciás tengeren is túl, de még a Tortúra jeges útjain és a Karácsonyi bejgli métereken is túl, hol volt, hol nem volt, lett egyszer csak egy 2013 számú esztendő. - így kezdődik Németh Csaba blogjának idei első bejegyzése.
Még több címke