Beskydská Sedmicka 87 km - 5302 m szint

Vaddinoval utaztunk el erre a nem mindannapi cseh túrára. Kellemes utazásunk volt odafele a Student Agencyvel, majd jópár óra vonatozás után megérkezünk Frenstatba. Még másfél óra volt a rajtig, de már most rengeteg ember készen állt a megmérettetésre. Kisebb bonyodalom lett úrra rajtunk, mikor kiderült hogy kérik a regisztrációs számot, amit mi nem tudtunk, de a szervezők nem hagytak cserbe minket.

Külön sor állt a nevezéshez, és külön a chipért. Ugyanis mivel ez csapatverseny volt, ezért nem hagyhattuk el egymást, és minden ponton együtt kellett csekkolni. Nem nagyon haladunk, és mindjárt itt az indulás ideje. Viszont kiderült hogy a start pár száz méterrel odébb lesz. Na rohanás. Odaérvén 2400 ember rajtra készen. A nagy kivetítőn megy a visszaszámlálás. 5 perc.. Pont elég egy hamburgerre, amit gyorsan megveszünk az út széli árusoktól :) Eufórikus hangulat kerekedik, erre az érzésre vágytam már egyszer. Sikerült :)

Mivel későn érkeztünk, ezért rengeteg ember van előttünk. Viszont szerencse hogy az útvonal első 6 km-e aszfalt, de így is legalább 3 km kocogás kellett hogy a gyalogosok elejét befogjuk. Az emberek állnak az út mellett, este fél 10-kor, és bíztatnak, szurkolnak nekünk. Hirtelen hatalmas durranás. Na nem én voltam, hanem tüzijáték kerekedett a tiszteletünkre. Kicsit aggódtam, ugyanis 6 km aszfaltozás után még egy deka métert sem emelkedtünk :) Álmosító aszfaltút szerpentinezik immár egyre magasabbra. Én viszont nem vagyok fáradt, hanem figyelem a körülöttem levőket. Ha hiszitek, ha nem, az emberek 90%-a Salomon cipőt, és hátizsákot viselt, illetve szinte mindenkinek volt túrabotja. Én kilógtam a Quechua, Asics bot nélkül kombóval. Mondjuk az ottani fizetések lehetővé teszik a 40 ezres Salomon rucikat. Egy srác "hello"-val köszön. Mögöttünk állt a sorban a regisztrációnál. Ja, nem is írtam hogy csak mi voltunk magyarok. A cseh-szlovák frontvonalon kívül más nemzet rajtunk kívül nem képviseltette magát. Pedig ha tudnák mit hagynak ki...

Szóval haladunk a szerpentinen. Egy nyíl, kegyelmet nem ismerő módon balra mutat, és megkezdjük az első kapaszkodásunkat a Velky Javornik 918 m-es csúcsára. Visszanézvén milliónak tűnő lámpafény mögöttünk. A túrázók, mint a szentjánosbogarak követik egymást. Felérünk a csúcsra, majd kis kocogásra váltunk, de mindenhol embertömeg körülöttünk. Persze ebben ez a szép. Megkapjuk a bokaforgató lejtőt is természetesen, majd leérvén 550 m-re úgy döntünk hogy elnassolunk egy magnéziumot. Jó döntésnek bizonyul. Meglátjuk a Radhost tornyát, hú de magasan van.. Kemény emelkedő következik a K- jelzésen. Csippantós pont következik. Vaddino nincs mögöttem. Félreállok, és addig pihenek kicsit. 1 perc alatt, legalább 200 ember lehagy. Persze nem ez a lényeg, csak érzékeltetem hogy itt sosem maradsz magadra. Kissé aggódok, mert nem akar jönni vaddino, így elkezdek lefele visszamenni. Nagyon figyeltem az arcokat, remélem nem ment tovább úgy hogy nem vettem észre. Úgy döntök végül hogy tovább megyek felfele, és a csúcson majd kiderül mi lesz. Elég erős tempóban toltuk a felfeléket, szinte senki nem előzött meg a túra során. Felérek a Radhost 1129 m-es csúcsára. Kissé tanácstalan vagyok, de nagy kő esik le a szívemről mikor pár perc múlva jött vaddino. Szuper! Legalább annyira mint a kilátás éjszaka. 500 m sík szakasz a tetőn. Hurrá.. :) Utána ismét irány le a szakadékba. A kocogást már csak hébe-hóba erőltetjük, nem kéne tropára menni még az elején. Leérünk a Hotel Ráztokához, (580 m) ahol frissítőpont üzemel. Van itt minden. Izo ital, nápolyi, sós mogyoró, banán, dinnye. Rengetegen vagyunk, alig férünk hozzá egy-két finomsághoz. Mint a külföldi futóversenyeken, amiket szoktam nézni a videókon. Végülis a táv kicsivel több mint az UTMB fele.

Lehűlt az idő rendesen, jó negyed óra után tovább indulunk az "Ördög Malom" fele. A K- kissé eltér a térképünktől a valóságban, de az útra festett nyilak megerősítenek minket a jelzést illetőleg. A csúcsmászás megkezdődik. Nagyrészt szerpentinen megyünk föl, amit a mezőny toronyiránt abszolvált. Mi jó magyar útvonalkövetők vagyunk persze, és szépen körbemegyünk a K-n. Felérünk egy étteremhez, ahol a cseh lakosok már kellően besöröztek. Viszont nagyon buzdítottak minket, sőt, nyújtották a korsó sört, hogy igyunk belőle. Lehet erre nemet mondani? :) P- jelzésre váltunk, kellemesen elnyúló rész következne, ahol lehetne haladni ha a sporik kicsit tempósabban mennének előttünk. Mire észbe kapunk hogy előzni kéne ott tátong előttünk az emelkedő, ami fölvisz a Certuv Mlyn 1205 m-es csúcsára. Nehezen akar vége lenni ennek az emelkedőnek, de végre sárga ruhás embereket látok, akik a pontőrök. Kis pihenés a tetőn, majd irány le Celadnára, egészen 510 m-re . A turistajelző táblák nagyon profik mindenhol, így van rálátásunk a következő jópár km-re. Kis botladozás után végre aszfaltot ér a lábunk. Eleinte gyalogolunk, majd kocogásra váltok át, szerencsére vaddino is szépen jön utánam. Itt már azért ritkul a mezőny. Úgy érzem elég jó helyen állunk sacc/kb. Leérünk Celadnára, ahol ismét frissítőpont. Ismét ugyanazon finomságok mint az előzőn, konyakos meggyel, és meleg levessel kiegészítve. De jól esik, nyámm. Sajnos muszáj továbbállni. Metsző hideg van, a sasos pulóver akcióba lép, de nemsokára be is melegedünk, így ismét a derekamon utazik tovább. Megint aszfaltgyilkolás jön, jó hosszan. Vaddino kicsit kidörzsölődik, van nálam krém szerencsére. Pár km után terepen haladunk tovább. Hajnal fél 5 körül vagyunk. Hosszú monoton egyenes jön vagy 4 km-en át. Ásítozok jobbra-balra, de legalább itt lehet haladni. Jó fél óra bekómázás után kivilágosodik belül is, meg kívül is :) Jó magasra mászunk most, vártam a kemény emelkedőt, de számomra meglepően könnyen feljutottam a Smrk 1276 m-es csúcsára. Megcsodáljuk egymást a többi túrázóval immár világosban. Éhes vagyok.. Vaddino fölajánl egy párizsis-füstölt sajtos kiflit. Nagyon fincsi. Még mindig teli vagyunk erővel, és bár egy jó darabig nagyon rossz út visz lefele, de később kiszélesedik, és ismét kocogásra váltunk. Sorra gyűjtjük be a sporikat, itt már tényleg kevés csapat van körülöttünk. Meg sem állunk Ostraváig, 410 m-re leereszkedünk. Itt ismét meleg levest kapunk. Erőt gyűjtünk utunk legmagasabb hegyéhez. Jó fél óra pihi után tovaszállunk. Persze a zoknicsere ilyenkor jut eszembe amikor már úton vagyunk. Nem baj, majd a csúcson. Egyenletesen emelkedő aszfaltúton haladunk egy darabig, majd jön egy rövid, de meredekebb rész, és végül hosszú szerpentinezés után pazar kilátás kápráztatja szemünket. Egy hatalmas adótorony előttünk. Még néhány lépés, meg még néhány, és fent vagyunk a Lysa Hora 1326 m-es csúcsán. Kissé morcos vagyok, mert a büfé nincs nyitva, és nem állunk valami fényesen a folyadékkal. A panoráma viszont minden bánatot felejt. Leülünk, és eszünk-iszunk. Zoknicsere megtörtént. Folytatás következik. Nagyon meredek lefele jön, annyira nem hosszú, utána már csak elnyúlik a lejtmenet. Ismét óvatos kocogás jó darabig. Leérünk egy aszfaltúthoz, ami elvisz minket a következő frissítőpontra ami 500 m-en fekszik. Nassolunk ezerrel, folyadékpótlás, konyakos meggy pusztítás, majd irány tovább. A következő etap tényleg kemény lesz. Még meg sem emésztettük a kaját, a S- jelzést ez nem érdekli, kőkemény emelkedő veszi kezdetét. Felérünk a K-re, egy nagy levegő, majd tovább fölfele. Vaddino megáll pihenni, én megyek tovább. Soha nem akar eljönni ez a csúcs, mindig csak fölfele. A végén a Marson lyukadunk ki?? Mikor már kezdtem filózni az élet értelméről, akkor a semmiből kikandikált a Travny 1203 m-es csúcsa. Huhh, ez nehéz szülés volt. Le is pattanok gyorsan a földre, és előveszem az elemózsiámat. Hamarosan megjött vaddino is. Ő sem vigyorogva ért fel :) Az időjárás kezd melegebbé fordulni, így el is indulunk Moravka felé. Jópár sporinak már nem túl acélos a mozgása, de mi kitartóan haladunk. Megállunk egy turistaháznál, azt hittem itt a pont, de nem. Akkor ha már itt vagyunk vegyünk valamit üdítőt. Nem volt túl sok értelme, mert alig 1 km múlva leértünk a tényleges frissítőponthoz 475 m-re le. Meleg levest, és megannyi finomságot tömünk magunkba. A következő részen megint ellépek, így egyedül csoffadok fölfele a monoton rémhosszúnak tűnő úton. Végre elérem a gerincet, innen látom a térképen hogy már nem sok emelkedő lesz a tetőig. Felérvén a Ropice 1082 m-es csúcsára a szigorú pontőr a "párom" felől érdeklődik. Addig nincs lyukasztás amíg meg nem jön vaddino. Persze amúgy sem mentem volna tovább. Megeszem addig a rajtban kapott powerbart. Érdekes ízvilág.. Tovább haladunk a két táv elválásáig. A "rövid" táv 83 km, a hosszú 87. Az utolsó rémálom (kinek mi.. nekem pl nem volt az) kimarad a rövideseknek. Automatikusan fordulunk balra a hosszú táv fele. Két idősebb hölgy van előttünk. Egy jó ideje már kerülgettük egymást velük, csak ők nem pihennek annyit mint mi. Nagyon jól nyomják! Megelőzzük őket, és innentől már szinte senkit sem látunk. Kellemes úton haladunk, és kíváncsian várjuk hogy mit kapunk így a végére. Libor Uher úr nem kímélt minket. Elérünk egy sípályához, és toronyiránt, kövek között le a frissítőponthoz. A kékesi sípálya elbújhat jó mélyre ez mellett.. :) Ejj de nem esik már jól. Egy srác utólér, úgy sprintel lefele, mintha az élete múlna ezen a lejtőn. Majdnem igazat is írtam, ugyanis akkorát esett lejjebb, hogy tényleg az életéért kezdtem aggódni. Egy cseh szót hallottam, valószínű egy káromkodás lehetett :) És eljött a frissítő! Ismét dőzsölünk, majd fejben rákészülünk a legutolsó hegyünkre, ami az összes közül talán a legalattomosabb volt. Nézem a térképet, itt hogy megyünk föl? Nincs is út.. Nem tévedtem hatalmasat, torony iránt nekimegyünk a hegynek. A Salomonos szalagokat kell követnünk most a csúcsig. Fától-fáig megyünk, szó szerint torony iránt másszuk a hegyet. Nehéz volt már ennyi km-el a lábban még itt is fölmenni. Végül felértünk egy nyeregbe, amiről azt hittem hogy a csúcs. A fenéket. Még tovább fölfele. Remélem a főszervező néhányszor csuklott ezen a szakaszon :) Mindennek egyszer végeszakad, és mi is fölérünk a Velky Javorovy 1031 m-es csúcsára. Innen már csak le kell gurulni a nem nagyon fölfestett K- jelzésen a turistaházhoz. Leérünk a buszmegállóhoz, szól a taps nekünk, és átlépjük a célkaput. A lány egyből nyújtja a célsört, majd az elektronikus kijelzőn megjelenik a "Boys don't cry" csapat 19 óra 57 perces menetideje, vagyis a miénk. Kíváncsiságból megkérdeztük hogy hanyadikként értünk be. 169. csapat lettünk az 1200-ból, úgy hogy nem is erre hajtottunk :) Királyság, éreztem hogy azért elől vagyunk eléggé.

Kellemesen elfáradva értünk vissza a kisbusszal a rajtba, ahol egyből betámadtam egy hamburgerest. A szállásra visszaérvén elemezgettem a sporik mozgását. Elég sokáig fent voltunk, így a későbbi érkezőket is láthattuk. Nagyon csúnya mozgáskultúrák születtek. Nekünk különösebben semmi bajunk, a körülményekhez képest nagyon jól mentünk.

Zárásként: Nagyon kemény kihívás volt ez a túra, néhol már extrém jellege volt. Viszont nagyon tetszett a szervezés, meg úgy minden. Boldog vagyok hogy itt lehettem, és köszönöm vaddinonak hogy rám gondolt mint útitárs, remélem nem bánta meg :)