Fegyelmezetlenül vezetem a naplóm. Nem írtam be pár futást meg egy jó kis túrát, most meg utólag már lusta vagyok.

Ma már 32 percet futottam megállás nélkül. 7:32-es kili, 147-es átlagpulzussal. Szintemelkedés nem volt. Tavaly ilyenkor emelkedőn produkáltam hasonló értékeket :)) Próbálom vicceseb felfogni. Óvatosnak kell lennem. A súlyveszteségre kell most odafigyelni, novemberig -6-7kg reális, és szépen óvatosan erősíteni a lábakat. Sérülésveszélyes időszak ez, nagyon észnél kell lennem, és természetesen nem szabad összehasonlítanom magam a tavalyi vagy két-három-négy évvel ezelőtti önmagammal. Gyakorlatilag úgy kell kezelni, mintha most kezdeném. Ez persze nagyoin nehéz, de inkább nevetek magamon, és mindenben próbálok motivációra lelni.

Lassan kezd átkattanni az agyam, és újra természetes, hogy nem hagyunk ki edzést, csak ha egészségügyileg indokolt.

Holnaptól reggeli edzések. Ezt mindig tervezem, de szinte sosha sem tudom betartani. Utálok reggel edzeni, legfeljebb görgőzésre leszek képes. Majd meglátjuk. Ennyire még nem jöttem bele...

Fogalmam sincs, hogy meg lehet-e ezt csinálni, ennyi kihagyás után novemberben félmaratont futni. Az biztos, hogy elindulok, és az is, hogy erőltetni nem fogom. Bármi problémát észlelek egyből kiszállok. Ezt megfogadtam magamnak.

Eltelt egy év. Szinte sport nélkül. Válás, költözés, új munkahely. Tervek a kukában, erőnlét és motiváció a béka segge alatt. Novemberben félmaraton, beneveztem. Meg lehet csinálni? Nem tudom. Remélem igen. Nem mondanám, hogy baromira elszántam magam, hogy most aztán nincs akadály és meghalok, ha nem futhatok. Nem, ehhez még nagyon sokat kell szenvednem, bűnhődnöm. Szembe köptem magam az utóbbi egy évben. Vagy hátbaszúrtam, leginkább. Öt percet tudok egyben futni. 4:30-as maratonom volt...

Minden futás szembesülés azzal, ahogy kicsesztem magammal. Nem könnyű, de harmincnyolc éves vagyok. Most vagy soha. Jövőre csak négy órán belül kellene maratont futni. Jövőre csak fel kellene jutni Svájc tetejére, a Dom-ra, jövőre csak futni kéne egy maratont hegyen, jövőre csak újra csapatni kéne a montival a Bükkben.

Nekivágok hát most, talán utoljára, nem tudom, ilyen én már nem mondok, hogy utoljára, meg soha. Novemberben félmaraton, ez most a lényeg. Tíz kilót kell leadni. Hogy a fene enné meg. Mennyit támogatott itt engem minenki, mennyit bíztattatok, milyen sokszor adtatok erőt, vigasztaltatok. Ami a magánéletemben történt, arra talán sosem találok vigaszt, de a futásban megpróbálok valamit visszanyerni. Régen olyan jó volt, hogy volt valami, amiben hetente sikerült kicsit nyerni. Magam ellen, legfőképp...