Mikor megláttam a versenykiírást, hogy az Unix hat napos versenyt rendez, mindjárt tudtam, hogy szeretnék ott lenni, azonban januárban  már láttam, hogy a sok verseny nem fér bele az anyagi keretbe, ezért a 48 órásat választottam.

Úgy számoltam, hogy a Böszmére való felkészülésem elég alap lehet, ha hozzá teszem a kisbéri 100-ast, és a Sárvári 24 órást. Befizettem az előleget, és vártam a versenyt. Nem számoltam azonban, azzal, hogy a Balcsin csonthártyagyulladással és orbáncfertőzéssel fogok szenvedni. A Balcsi után azonnal visszamondtam mind a két versenyt, a Sárvárt pedig csak akkor döntöttem el, hogy részt veszek rajta, mikor már lent voltunk a tésztapartin, és fizetni kellett a nevezést! Ott pár óra után feladtam fejben a versenyt, és ráfogtam a kicsit még fájós lábamra, na meg arra, hogy Vikinek nagy segítséget tudok nyújtani. Csak pár nap múlva éreztem, hogy darabokban vagyok lelkileg és szükségem van valamire, ami újra kedvet csinál és fölépít.

   Mivel az Unix nem jelzett vissza, hogy elfogadták a lemondást, el kezdtem levelezni velük, és beszámíttattam a Kisbéri nevezésemet és Vikiét is, (mivel ő sem ment el Kisbérre) így meglett a teljes összeg!

Két nap múlva azon kaptam magam, hogy Füred felé vonatozom, és marhára félek az egésztől, és még biztosan meg is őrültem! Leérkeztem és nagyobbnál nagyobb futókkal akadtam össze, majdnem mindenki csinált már UB-t, vagy megjárta Spártát. Újra megijedtem, de lelkes is voltam, mert kirakhattam az új nemzeti lobogómat a bungalómra, és ettől valahogy fel is szabadultam!  Vacsoráztam Toncsival, aki már akkor két napja nyomta a köröket, majd hamar eljött az este, és rádöbbentem, hogy rohadt hideg éjszaka lesz, főleg mikor megláttam a vékony takarót. Melegítőben aludtam, és gyorsan eldöntöttem, hogy az első futós éjszakán nem fogok aludni, majd reggel kifekszek a napra.

Reggel nagyon szép idő volt és nagyon vártam a 12 órát, hogy elstartoljon a mezőny, közben szállingóztak az ismerősök, megérkezett Pecsenye, Soós Peti, Steve, aki azt kérdezte: „ugye nem akarsz ezen elindulni?”  Délben mégiscsak el akartam indulni, és jól is tettem, mert nagyon erősnek éreztem magam, persze csak saját magamhoz képest, semmi esetre sem a mezőnyhöz viszonyítottam magam. Elvárások nélkül futottam a köröket, és percről percre változtattam a taktikámon, fejben.

Az első köröket Pecsenye társaságában, csöndben tettem meg, majd el kezdtem aggódni, mert hamar megéheztem viszont még csak egy órája futottunk. 3 óra felé szántam rá magam a kajára, ami nagyon jól esett, valami finom hal volt rizzsel, de előtte gyümölcs leves. Séta közben véletlenül mohón ettem a rizst és köhögtem egyet, aminek az lett a következménye, hogy felment az orromba és csak jóval később tudtam kifújni. Teltek múltak a körök és hamar este lett, jött a hideg, és kezdtem fáradni, már 70 kili környékén tarthattam, kezdtem belesétálni, próbáltam rendszert alkotni  magamnak, 5 kör futás, fél kör séta. Ez nem volt sokáig jó, mert közben elmentem lezuhanyozni, átöltözni hosszúgatyába, de maradt a póló és fáztam. Ismét öltözés, vizes póló le, téli aláöltözet fel, dzseki rá!

Melegem volt futásnál, feles körnél fáztam, ezért a reggeli taktikám hamar elvetettem és elhatároztam, ha megvan a száz, elmegyek aludni! Eljött az éjfél és százas lettem, még egy kör séta szendviccsel a kezembe, majd irány aludni. Görcsölt mindenem sehogy nem volt jó, de nagyon álmos voltam, és elfelejtettem órát beállítani, ez reggel 7 órás kelést eredményezett. Gyorsan felmértem izomzatom állapotát, megdöbbenésemre nem nagyon volt bajom, és még a sérüléseim sem jelentkeztek.

Magamhoz vettem hét darab bundáskenyeret és sétáltam egy kört melegítőben, míg elfogyasztottam. Bementem felvettem a rövidgatyámat és kezdtem tovább gyűjteni a kiliket. Jött a nagy meleg és hamar elfáradtam, sok folyadékot ittam, és kipróbáltam a Maltovitot, amiről sok jót hallottam, nekem nem használt semmit, igaz később észrevettem, hogy nem is azt iszogatom folyamatosan, hanem az Isostart, valahogy elkerülte a figyelmemet, a kiírás a poharak előtt és a rózsaszínt amúgy sem kedvelem!

   Dél előtt lenézett hozzánk Vézsé látogatóba futva Vászolyból, így mentek a körök szépen, sokat segített a jelenléte. Délben ebédre kimentem a kis étterembe, ami csak pár méterre volt a pályától és megtömtem a hasamat valami káposztás izével, ami szintén jó volt. Utána Zsolt alig tudott visszatuszkolni a pályára! Ekkor jött el az a pillanat, mikor teljesen berinyáztam, hogy még meddig muszáj ezt csinálnom, és miért? Szarul voltam, jött a róka, jobban lettem, ismét alibit kerestem, így kiálltam gyuratni, ami nagyon jó volt. Sok séta, egyre kevesebb futás, sok beszélgetés Toncsival, aki már régen fölosztotta a pályát utcákra: „A Kodály köröndön sétálok, a Petőfi Sándor  utcán futok, az Andrássy úton ismét séta…” az idézet nem pontos, de tényleg sok segítséget nyújtott nekem is.

Éjfélig kitűztem magamnak a 200 kilit! Egyre többet sétáltam, mindig mással, egyszer Illés Gáborral, egyszer Sárosi Gyuszival, hol Soós Peti mellé szegődtem, de sokszor ragadtam rá Pecsenyére is! Éjfél után Nagy Krisztával sétálgattam, majd Molnár Petivel. Ismét jött a róka, de most tényleg a pályán volt egy igazi, de nem sokáig, mert elkapott a nádasban valami kacsát és teli hassal elcammogott! Egy óra környékén lett meg a 200 kili, fél kettő környékén feküdtem le aludni öt környékén keltem, de sokat nyújtogattam, mert nem voltam elég ruganyos. Pecsenyéhez még este lejött Mateve és sokat segített a szurkolása! Innentől kezdve körönként váltakozott a hangulatom és az állapotom!

   Kitűztem a 213 kilit, hogy az UB-s távnál többet menjek, majd a 220-at, hogy mondhassam, hogy: 220 felett, észre sem veszem…! Kaptam egy SMS-t Gerdytől, hogy szurkol nekem az egész Esztergomi Futóművek, erre én a következő tízest nekik ajánlottam, ami nem ment túl egyszerűen, mert leszakadt az eső és ismét berinyáztam, hogy meg fogok fázni és még két kör van az ajánlásomból! Meglett a két kör és irány az átöltözés téli szerelésbe, eközben elaludtam vagy 15 percre, majd újra kinyitottam a szemem és kimentem futni. Pecsenyével sétáltam valamennyit, majd összeszedtem magam és a maradék 20 percet teljes erőmből kezdtem futni és mindenki tapsolt, beszóltak, hogy ezt kellett volna csinálni 48 órán keresztül, ez is jól esett és a sok ember tapsot, majd megszólalt a duda és sírtam és gratuláltak, átöleltek, nagyon szuper érzés volt!

236,69 kilométer, nekem teljesen jó! Nem kimagasló teljesítmény amit elértem, nem lettem bajnok, vagy csúcstartó, az elégedettség érzése azonban elfogott, hogy még soha nem futottam ennyit egy versenyen sem, és egy mély pontból föl tudtam emelkedni és várom a következő edzést és kihívást!

   Köszönöm a szervezőknek a munkáját, a frissítőponton dolgozóknak, az összes futónak, és minden embernek, aki hozzám szólt egy jó szót, vagy csak rám esett a pillantása! Külön köszönöm Pecsenyének, főleg azt a gesztust, amit az edzésemhez írt, de a pályán is nagyon jó futó társaság volt! Matevének, aki sokszor mosolyogva nyugtázta, hogy még élek! Kollégáimnak, akik belenéztek az élő közvetítésbe és Plekónak is, mert sokszor érdeklődött telefonon felőlem, Zsoltnak a nélkülözhetetlen bíztatást és a haza utat, ha valakit kifelejtettem elnézést kérek!

Természetesen Vikinek is külön, mert ő a feleségem, és mindig hívhattam, mikor szükségem volt rá, sokszor Isten igéjét juttatta el hozzám és még ezer dolog miatt! 

Istennek, köszönöm, hogy elhívott és megtartott engem! „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam...” (II. Tim. 4:7)