Az előző hétvégén Nógrádsipeken töltöttük párom szüleinél. Még nekem - az alpo aljáról - is szokatlan, hogy az ember kiléőve a házből az erdőben áll, előtte egy 25 %-os meredekségű domboldallal. Terepfutó paradicsom ez nekem, engedtem hát a kisértésnek és nyakamba vettem a dombokat.

Hála a kegyetlen mennyiségű csapadéknak a fák alá beérve olyan sár volt az úton, hogy haladni is nehéz volt. Aztén a mezőkön már a nep jórészt kiszárította a talajt. Rendesen kifárasztja az embert az ilyen.

Mindenesetre felérve a gerincre a táj kárpótolt a dagonyáért. Mindenfelé méregzöld dombok, a falu kicsiben, zöldellő mezők, tarka virágokkal tűzdelve. (képek az albumban! (sajnos csak telefonnal készültek))

Levezetésképpen túráztunk egyett a családdal Hollókőbe. Hasonlóan gyönyörű!

A másik futásom a sárra való tekintettel a Sipek és Varsány közötti szakaszon zajlott, hasonlóan dimbes-dombos viszonyok között. Na ezt azért már megérezte a térdem, nem kéne erőltetni ezt az aszfaltos dolgot...

A tegnapi (csütörtök) futásom 15 perc után nagyrészt véget is ért. Megint csak a sarat kerülgetve sikerült egy fűcsomó szélére lépve a bal bokámat megándítani. Ma már sokkal jobb, az úszást is bírta. Jegelés, kalcium-magnézium, meg persze az elmaradhatatlan omega3 mellé még egy kis energiát is kaptam páromtól reiki formájában. Elég hatásos kombináció, úgyhogy holnap megyek futni :)

Végre le tudok ülni végiggondolni az elmúlt két hetet. Zsúfolt volt, de sikerült lezárnom az utolsó félévet.

Mozgásból sem volt hiány, hiába, nem bírok egész nap elülni a hátsómon. Múlt héten 46 km, most eddig 32 km futás van bennem. Kezd természetesebbé válni ez a mozgásfajta. Nem hittem volna...

Olvasva más sporttársak blogját néha elszégyellem magam. Én itt holmi kis térdfájással nyavajgok, míg ők épp a rákból gyógyulnak, esetleg leadnak 20-30 kilót. Messze többet, vagy/és gyorsabban futnak. Ez azért rendbe teszi az embert fejben.

1 hete újra szedem a Nutrilite Omega3-at. Napi két zselékapszula, ami többszörösen telítetlen zsírokból, EPA (eikozapentaénsav)-ból 180 mg/kapszula, DHA (dokozahexaénsav)-ból 120 mg/kapszul tartalmaz, meg van benne némi E vitamin is. Egyébként az Atlanti-óceán mélyének hideg vízében élő halak húsából vonják ki. Ha már hal ritkán kerül terítékre itthon. Nem vagyok babonás, de nem hiszek a véletlenekben sem. Az elmúlt 2 futás során egyáltalán nem fájt a térdem. Totál felszabadultan és jólesően futottam, ami az időkön is meglátszik!

Azon töröm a fejem, hogyha ez a fájdalommentes állapot megmarad, el kéne nézni  egy kisebb versenyre. Márcsak a rutinszerzés miatt. Emlékszem az első montiversenyre, azt se tudtam merre menjek. Azért sikerült megcsípni a 4. helyet 23-ból :)

Nagyon várom már a futócipő teszt eredményhirdetését! Azt hiszem, rengeteget dobna a teljesítményemen egy jó cipő. Megtettem amit tudtam a cél érdekében, innentől fogva a nagyközönségen és a szakzsűrin múlik a dolog. Meg persze rajtam, hogy minél többet fussak. Ebben nem lesz hiba!

Ja igen, köszönöm mindenkinek, aki 5-öst szavaz nekem és segít bekerülni a 2. körbe!

Kellemes mozást!

Újra itt. Hát, a hétvégén nem mozogtam túl sokat céltudatosan. Volt viszont egy egyetemi ballagásunk amin órákat ácsingóztunk egy helyben, meg sétáltunk keresztül-kasul a városon. Plusz este bál, táncolás, némi gyógynövényital (Jagermesiter), szóval azért volt mozgás.

Már motoszkált a fejemben, hogy kellen futni hosszabbakat is, elvégre a 21097,5 m mégiscsak jóval több, mint a 6,5... Így ma eldöntöttem, hogy két kört futok a szokásos kis hat-és-feles -ből. A tegnapi áldásos eső szépen feláztatta a talajt, kissé felpuhítva azt, ami pont kapóra jött, mert ezzel a térdem is kevesebbet terhelést kap.

Az első kör feléig nem érzékeltem semmi szokatlant. Kissé nyomott, de nem volt vészes. Aztán féltáv környékén hirtelen akkorát nyilalt, hogy muszáj volt egyet szitkozódom. Ettől fogva fél kilométeren keresztül olyan volt, mintha satuba fogták volna, a gravitáció meg tízszeresen hatna. Le akart szakadni, na. Azért úgy döntöttem nem állok meg, legalább kiélem aszkéta hajlamaimat. 500 m múlva szépen lecsillapodott a nyomás és beállt egy egészen elviselhető szintre. 

Összefutottam egy közepes méretű sötét kutyával, én is és ő is megtorpant, kicsit néztük egymást, aztán inkább tettem egy kitérőt. Nem akarok újabb közeli találkozást velük... Szerintem a bciklit meg a kutyát nem ugyan az teremtő találta ki. Vagy természetes ellenségek lennénk??

Az első kör ~41 percesre sikerült. Nem nagy szám de utazósebességgel már meg se kottyant. A térdem meggondolta magát és úgy döntött, nem hátráltat, alig éreztem már csak egy kis zsibbadást. A második kör teljesen eseménytelen volt, leszámítva, hogy a cipő elkezdte kidörzsölni a talpam belső ívét. Hiába a betét+két zokni, így is nagy (és gagyi).

Erről meg az jutott eszembe, hogy nem is olyan rég, a profi soprtolóknak még ez a most már gagyinak titulált technológia sem volt adott. És mégis olyan teljesítményeket produkáltak, amit még elképzelnem is nehéz.

A második köröm is 40-es lett, de a végén már lógott a nyelvem rendesen. Ez van, hozzá kell edződnöm a kilométerekhez. A következő kihívás már 3 kör lesz... Kicsit később.

Jó mozgást!

Nem vagyok futó. Bicajos vagyok, amolyan komolyabb hobby kategóriás. 2007-től kezdtem a magam örömére mtb maratonra járni. Rövid táv, hobby kategória. Magamhoz képest egész jól ment, általában bent voltam az első 10-20%-ban. 2008-ban kb 9 versenyen voltam és jó formában.

2007 őszén gondolkodtam rajta, lehet, hogy télen is kéne sportolni valamit, azt mondták, attól még jobban fog menni a versenyzés. Alapozás, így hívták. Nosza, hát akkor fussunk, ha már a bicajhoz hideg van. Szakadt, lestrapált utcai sportcipő, pamutnadrág, pulcsi...

Háromszor fordult ki alólam a bal lábfejem, öröm volt lebicegni az erdőből. Mintha a csont is jobban kiállt volna utána a lábfejem belső részén. A harmadik után elmentem az ortopédiára. A doki bácsi első ránézésre kiszúrta, hogy a bal lábam lúdtalpas, a jobb nem. Azt mondta: erősíteni kéne a vádlit, sportoljak valamit, pl fussak meg tekerjek... Mondtam, hogy OK, talán ez menni fog :) Azóta sincs semmi bajom vele.

Azért a cipőt lecseréltem egy kedvező árú "pipa logós"-ra a nagy boltban, ahol sokféle sporteszközt árulnak és nem értenek hozzá. Persze két számmal nagyobbat, hogy beleférjen a lúdtalpbetét. Az első próbálgatások alkalmával rendesen törte a lában, vízhólyag meg minden, úgyhogy ki is vettem a lúdtalpbetétet gondolván hogy az nem odavaló.

Teltek múltak a hónapok, nem erőltettem túl sokszor a futást, inkább kondiztam meg tekertem ha az idő engedte. 2008 tavaszán a sok hajtásnak köszönhetően gyorsan felszívtuk magunkat. A szezon nagyon jól sikerült, ahogy azt már az elején is említettem.

Szezon vége, kis pihi aztán álljunk neki futni. Immár a márkás ám de gagyi cipőben - ami a régihez viszonyítva istencsászár volt - beújítva egy kis termó öltözettel szépen kényelmesen. Masszívan végigfutottuk a telet, csúcsformában esőben-hóban, mindegy volt. A végén már egyszer 20 kilcsi is lement az erdőben.

Újra tavasz, szezon, bicaj, egész jó erőnlét. Bakony maraton középtáv. Jó forma, középmezőnyben értem be. Andris (edzőtárs, versenytárs, meg egyáltalán) bukott, kulccsont reccs, kórház, csavarok, lemez. Motiváció a padlón. Nyár elejétől munka, napi 9 óra gép előtt ülve. Részben a fáradtság, részben az akaratgyengeség miatt keveset tekertem. Szépen elment a nyár, közben feljött pár plusz kiló (2008-as versenysúlyom 60,5 kg! 180 cm-hez, 2009 végére 65-66 kg).

Megint csak futni kéne, már több rutinnal, visszatérő lelkesedéssel. Csak hogy hoppá. Valami nem stimmel a jobb térdemmel, annyira fáj, hogy nem bírok kocogni sem, le kell sétálnom az erdőből. Ismét. Pár nap, mire megszűnik a fájdalom. Nem gond, volt már hasonló, próbálkozzunk ismét. Eredmény: ugyanaz. Oké, nincs gáz, kis pihenés, és helyrejön. Télen lehet úszni - bár utálom. Pihi, úszás, aztán újabb próbák és kudarcok. Szedjünk egy kis glükózamint, az jó az ízületeknek. 3 hét múlva újabb próba és kudarc. Glükózamint abbahagytam. Utólag látom, tovább kellett volna szedni.

Türelem fogytán, menjünk el dokihoz, biztos mond valami okosat, elvégre ő már sok ilyet láthatott. Kórház, meeting a dokival, elküld röntgenre, vissza a dokihoz. A felvételeken semmi extra, "a térdkalácsom mintha nem állna tökéletesen". Mindegy, 3 hónap Condrosulf-ra ítél és ha még akkor is fáj, menjek vissza MR-re de valószínű azon sem fogunk találni semmit... Megnyugtató.

Fogy a Condrosulf, mellé Nutrilite Omega3, mivel az elektroakupunktúrás energiaszint mérés ezt mutatja. Közben nem bírok magammal, futok egy kicsit, csak úgy lazán. JÉÉÉ! Nem fáj!! Érzek még némi maradványt, de semmi erős, futásképtelenné tevő érzés. Szép lassan még pár futás. Közben elfogy az Omega3, a Condrosulf-ot továbbra is rendületlenül nyelem. Fájdalom nemsokára vissza...

Továbbra is futok, fáj, de egyre jobban tudom tudatilag kontrollálni. Félmaratonra benevezve, lefutom így is, úgy is. Tervben egy új adag Omega3 és egy normális cipő.

Már az elején szeretném tisztázni: ez nem afféle ilyen az életem típusú napló. Alapjáraton nem szeretem a blogokat.

Az enyém célja kettős: egyrészt, hogy mások, akik hasonló helyzetben vannak, tanulhassanak belőlem, másrészt, hogy majd visszaolvasva én is tanulhassak magamból.

Az alaphelyzet:

1. Egy ideje elhúzódó ízületi kihívással küzdök. Vagyis marhára fáj a jobb térdem futás közben.
2. Neveztem az idei Nike félmaratonra, ami szeptember 5-én kerül megtartásra.

Feladat: megszüntetni a problémát és 1:50-en belül futni a félmaratont.