Két hónapja egy közös futás alkalmával határoztuk el V.Zolival, hogy lefutjuk a Balaton Maratont. Majd teltek a napok, hetek és alig futottam. Kicsit féltem, hogy nem fogom tudni lefutni, hisz 4-5 km-ket futottam, és azt is ritkán. Ezért gondoltam, hogy igazi kihívás lesz, edzetlenül. Remélem haragszik rám nagyon Zoli, hogy ilyen rossz voltam, inkább most örülök annak, hogy így is sikerült megcsinálni, hisz ahogy láttam lányok között ketten voltunk 18 év alatt a Maratonon. Remélem jövőre sikerül jobban felkészülni, és a kedvem sem hagy majd el. Hisz Zolival ez lett a közös versenyünk. Annak is örülök, hogy még fiatalkorúan sikerült futni egy ilyet, talán ez volt az utolsó versenyem 18 éves korom előtt. Az igazi Maraton meg még várhat egy kicsit, de az is tervben van, jó lenne 10 év múlva legalább :).
Nagyon féltem attól is, hogy kétszer kell futni majd egy nap, és így edzetlenül a 14 kilométer sem olyan kevés a 7 előtt. De azzal még nem voltak gondok, és jó tempóban is kezdtünk, vagyis elfutottuk az elejét, de nem számít. Nagyon zavart, hogy a 14 km alatt csak egy frissítőpont volt, pedig annyira vártam már, hogy ihassak. Nagyon zavaró, ha jól emlékszem a délután futásnál egyszer sem volt frissítő, csak a célban, de sajnos nem nagyon emlékszem már, szerencsére nem nagyon emlékszem arra, hogy mi történt egy hosszú futás alatt. Lehet, hogy ezért nevezek be őrülten egy versenyreJ. Az első szakasz után nem fáradtam el nagyon, viszont a második közepe nagyon rossz volt, bár ott még nem fájt mindenem, mert a nehézségeket csak a rossz talpaim okozták. Viszont sikerült kicsit regenerálódni a „szünetben”, elég időnk volt kipihenni az előző futást, ittam egy kávét, bedobtam egy fél szendvicset és egy jégkrémet. Sikerült meglátogatni az éppen ott üdülő ismerősöket is, akik végig szurkoltak nekünk!:) Aztán lefutottuk a másodikat is, sajnos tényleg nem tudok róla írni, alig emlékszem rá. Arra emlékszem, hogy Zoli végig mellettem volt, nincs nála jobb futótárs :)
A hazaút nagyon jó volt, már sötétben, majdnem elaludtam az autópályán. Közben azon gondolkodtam, hogy Zolinak ez eddig is milyen laza futás volt, nekem pedig mekkora erőlködés lesz a holnapi szakasz is, és milyen rossz érzés, hogy nem tudok jobban futni most ennél. Ezért köszönöm neki, hogy segített nekem végig.
A vasárnapi félmaraton nem volt egyszerű dolog. Úgy indultunk el ,mintha most futottunk volna le egyet , pedig csak 15től szoktam várni a végét. Ez meg nullától huszonegy kilométerig. A frissítők pedig meglátni is felüdülés volt:D Mennyire érdekes, hogy csak 0-21-ig volt rossz, és az utolsó 100 méter szuper. Aztán 4:34 lett és tetszett ez az idő , hisz rosszabbra számítottam, tudom ez is rossz, de nekem most tökéletes. Főleg azért, mert máskor ilyen érzésekkel már rég megálltam volna 6-7 km-nél. Mikor megláttam a 6-os táblát nem tudtam arra gondoljak-e, hogy már csak 15 kilométer van vissza, vagy arra, hogy mikor fog jönni a 16 km ? hisz az még 10-el több. Majd elrepültek a kilométerek, nem volt annyira rossz így visszagondolva, persze most már sokkal könnyebb beszélni, mert közben magamat átkoztam, és Zolit csodáltam, hogy segít nekem. A lábaimat sikerült leburítani jéghideg vízzel. Azután kővé váltak, azt hiszem onnan volt nagyon rossz. Az is érdekes, hogy csípőtől felfelé semmivel nem volt baj, csak a rossz lábaimmal, majd a futás átment inkább totyogásba, de közel voltunk már a célhoz, úgyhogy tudtam, hogy már megcsináltam. Örültem már 19 nél, bár az volt a legfájdalmasabb rész.. Jól jött volna még egy piroslöttyös frissítő az utolsó km-kre. De mindegy, ugyis volt egy kis vizünk, amit a szurkolóinktól szereztünk.
Ismerősöket sajnos nem láttunk futás közben, legalábbis én nem.. sőt alig találkoztam vasárnap valakivel, pedig tényleg sokan voltak a klubbólJ Láttam mindenkinek nagyon jól sikerült a futás.
Nagyon szuper volt befutni, bár a tavalyit nem múlja felül, de ez is nagyon jó, hogy lefutottam a Balaton Maratont, nagyon örülök, hogy sikerült még idénJ. Akkor is, ha menni nem tudok másnap:D Szuper volt, hogy ismerősök vártak a célban;) és, hogy a most már szokásos nagy ölelés sem maradt el Zolival.
Majd kis pihi után belegondoltam, hogy az lesz a nevem mellett, hogy”maraton”. Félelmetes, de nagyon jól hangzik!:) Másnap alig bírtam menni, nagyon rossz a talpam. Huu, milyen érzés az igazi maratonistáknak??:)