Tavaly ilyenkor született utolsó bejegyzésem, akkor is Szekszárd után. Az év további része számomra már nem a futásról szólt. Az életem fenekestül felfordult, rendbe kellett tennem a dolgaimat. Azért lélekben mindig a pályán maradtam...

Aztán eljött 2012. november 12. Elindult a nevezés a 4. Borvidék Félmaratonra. Gondolkodás nélkül beneveztem még első éjjel. :)

Idén februárban kezdtem újra futni bő 8 hónap kihagyás után. Sokszor eszembe jutottak Zilaci szavai, miszerint a test nem felejt. Bizony még ha lassan is, gyűltek azok a kilométerek, egész jól bírtam a terhelést. Szinte minden edzést tesómmal, Brigivel együtt csináltunk, ami sokat segített. Nem mondanám, hogy felkészülten, de annál lelkesebben vártuk a verseny napját.

Nem volt kérdés, hogy az egész hétvégét Szekszárdon fogjuk tölteni. Velünk tartott még barátnőm a kisfiával, valamint Brigi párja is, aki első félmaratonjára készült. Csak éppen a szálláskereséssel vártunk egy csöppet sokáig. Szekszárd betelt, de Márkus Öcsi segítségével nagyszerű szállást találtunk Szálkán.

Péntek délután utazás, kalóriafeltöltés, parázás, alvás.

Szombaton Őcsényben kezdtük a napot. Úgy gondoltuk, ha már belépőnk van a pokolba, szétnézünk kicsit odafent is. Szuper volt a sétarepülés, nem is tűntek olyan vészesnek azok a szekszárdi dombok... izé... hegyek.

Kb. dél körül érkeztünk Szekszárdra, ahol a már megszokott kedvességgel fogadtak minket. Milánt beneveztük a gyerekfutamra, sőt még pólót is kapott, amit verseny után büszkén viselt. Ez volt az első futóversenye. Nagyon boldog volt a kapott éremmel, ami ugyanolyan volt, mint a "nagyoké", csak méretben tért el egy kicsit. Hazafelé a kocsiban már azzal nyúzta az anyukáját, hogy ugye jövőre is jönnek. Hiába, aki egyszer ide beteszi a lábát, az függő lesz....

Gyorsan eljött a 2 óra, tehát indulás a pokolba. :) Az útvonalleírás szerint 3 km sík tereppel indítunk. Azért az alföldi szemem 2 km után kiszúrt egy kis emelkedőt. Mondtam is, hogy ez csalás. (Na jó, ez tényleg semmi volt.) Utána viszont Szekszárd bizony kezdte megmutatni igazi arcát. Jött egy szép emelkedő. Itt találkoztunk Baluékkal, tartotta egy kicsit nekem a rózsaszín, azaz mályva esernyőt napvédő gyanánt. Apropó időjárás. Jól megvicceltek az időjósok. Nem pakoltam be a napvédőt, szénné is égett a vállam rendesen... Tehát futogattunk tovább békésen. Egészen a Csacska szurdik bejáratáig. Hiába kerültem vele szembe immár harmadik alkalommal, még mindig tudok cifrákat mondani. (Természetesen a szervezők felmenőit számra nem veszem.) Viszont, elérttük a 10 km-t!!!! Istifán gödrében fergeteges hangulat fogadott minket. Hősiesen kibírtuk és csak izót meg vizet ittunk (még). A képek tanúsága szerint remek hangulatban folytattuk utunkat, eszünk ágába sem volt szenvedni. Na itt jött a jó kis terepes szakasz. Itt már fröccsért kiáltottunk, amit a Bodri pincében el is fogyasztottunk. Nem kellett volna.... (Vagy többet kellett volna???) A jófajta szekszárdi bor kissé fejbe kólintott, így 16 km után elkezdtem lassulni. Mondtam Briginek, menjen, de maradt velem. Némi síkfutás után elértük a Porkoláb völgyet. Néha már úgy éreztem négykézláb mászok, de komolyan. Viszont itt valahol elértük a félmaratoni távot. A tetőn egy nagy levegő után tudatosult bennünk, hogy még a kilátóba is fel kell mászni. Na ne!!! Hogy a szervezők szavait idézzem: "Csúcsra értünk mint Zámbó Krisztián az X faktorral". :P Viszont innen már csak le kellett gurulni. Brigi itt köszönt el, mivel az ő lába akkor görcsölt, ha gyalogolt, az enyém meg akkor mikor futottam. Szép kis páros. Mielőtt ráfordultam a célegyenesre, sikerült némi futómozgást is produkálnom. Mindig megható, hogy itt a mezőny vége is micsoda biztatást kap. :) Ééééés sikerült! Megvan harmadik alkalommal is!!!! Az érem gyönyörű mint mindig.

Este kalóriapótlás a Bodri pincében, isteni volt a csülök! :)

Jövőre? Nem kérdés! Ott leszünk!

Végezetül ha már hivatalosan is őrültnek nyilvánítottak, beneveztem Szelidre..... 33 km....