Méterben és uszodai hosszban mérve fölfelé. Tömegemben lefelé :)

Észrevettem, hogy alig várom a következő napot, hogy mozoghassak. Talán a tél közeledtének köszönhetem, amit egyébként is imádok ( 2009-ben télen tértem vissza gyerekkorom sportjához az úszáshoz), talán a futkározástól lettem energikusabb, nem tudom. Mindenesetre korábban kelek és könnyebben- ha épp nem ügyelek. Tegnap ugyan kimaradt egyéb program miatt az uszoda, de nem bántam meg egy cseppet sem, hogy ma reggel mentem le. Leírhatatlanul jól éreztem magam. Pont besütött a nap az ablakon, deres táj, kevesen voltak nagyon és én csak úsztam és úsztam, már amennyit lehetett(tudtam volna még maradni), mivel munka kötelez. Lassan kezd olyan lenni a mozgás utáni vágy, mint a szenvedélybetegség. Egyedül a hajszárítás részét úúúútálom. Nagyon....

És a napnak nincs még vége. Úgy döntöttem, beiktatok a kutyaiskola után egy laza kocogást is, ha nem érek későn haza, csak, hogy ne térjek jelentősen el a tervtől.

Azért az felettébb meglepett, hogy az úszásmennyiségem által elégetett kalória nagyjából fedi a futkározás közben elégetett mennyiséget. (pl 1.3 km úszás ~ 4.8km futás)

Tegnap ismét közelítettem egy határhoz, nevezetesen a 6km-hez. (5,8 lett a vége a sportstracker szerint )

Amit észrevettem, 3*10perces részben: az első könnyű, a második kicsit húzósabb (lehet az enyhe emelkedős részek miatt, de itt lassabban telik az idő ) a 3. rész ultrakönnyű. Arról nem beszélve, hogy az első az inkább volt 11 perc, mint 10, elcsúszott a mellkaspánt, későn vettem észre, addig a stopper szépen megállt

Ez történt tegnap is. És bár az utolsó 10-es is emelkedős, mégis olyan könnyedén vettem, hogy még magam is meglepődtem. Rendesen futás-érzete volt a dolognak, nem kocogás. Csak vittek a lábaim, a zene és előttem a lelkes 4lábú. És ismét mosolyogtam a végén.

Arra nagyon megpróbálok odafigyelni, hogy ne menjen a pulzusom 185 fölé, mert ekkor már nem tudok normálisan lélegezni, kiesek a ritmusból. Tegnap egyszer fordult volna ez elő, de 183-nál visszavettem az amúgy sem villámtempóból, míg nem normalizálódott a helyzet.

És még valami. Nem tudom ki hogyan kezdte a "pályafutását" de az utóbbi időben megnőtt a tápanyag-beviteli igényem. Lassan olyan mennyiségeket vagyok képes magamba tömni jóízűen, hogy másoknak ez már fáj, akik ismerik mennyit ettem eddig. Hogy csak az ebédemet említsem, egy gyros tál krumpli helyett görögsalátával, majd utána egy alig fél kg-os szőlőfürt és egy nagy alma és így volt elég . Régen ennek a felétől már rosszul voltam. És nem közvetlenül a kocogás után... Az úszással szemben az a nagy előnye, hogy rögtön utána nem esik ki a szemem az éhségtől. Az uszodából kilépve az első gondolatom az volt mindig, hogy akkor mit is fogok enni?

A mérleg hetek óta alig-alig mozdul, ugyanazt a tartományt mutatja (plusz-mínusz 2kg). Nem titkolt célom elérni a hőn áhított súlyt sem, ez kb 5 kg mínuszt jelent még, de ez nincs messze :)

Avagy belevetettem magamat egy általam-anno- igen útálatosnak vélt sportba, nevezetesen a futásba.
Tettem mindezt azért, hogy fölös energiáimat levezessem, mikor nem jutok el úszni.

De hogy nehezítsem a saját sorsomat, befogtam magam elé a kutyámat.

Adott egy nem épp eltökélt gazda, aki zsigerből gyűlöl futni, még a busz után is, és egy tömeggyilkosnak -is- titulált kutya.

Csilla barátnémon felbuzdulva vágtam neki ennek a feladatnak. Egyedül unalmas, kezdő létemre képtelen lettem volna kocogás közben beszélgetni egy esetleges futótárssal, így jött a nagy ötlet CANICROSS(szerűség) (esetemben tovább nehezítendő a feladatot: zene).

Az első 5 km-es edzéstervet vettem célba, kutyástól, mindenestől. Velem semmi gond, tudom tartani- bár kihagyások vannak, a kutya néha problémásabb :)
1. nem húz a kutya, mellettem fut, lemaradozik.
2. fentiekből következik, hogy ellentmondok saját magamnak és mégis tudok beszélgetni egy "futótárssal"
3. buszmániás a kutya, ha meglátja akkor viszont észt veszve húz, azt gondolja lekéssük a járatot.
4. hiába van előtte eü sétán, néha azért belerondít az edzéstervbe :)
5. Tipikus kicsififikegazdik is megszépítik az edzéseinket, mikor ránk ront egy, néha kettő telitorokból ordító kutya, hogy megöl a maga elenyésző tömegével, ilyenkor van ám olyan max pulzusszám :DDD (hétfőn egy vizsla akart minket megölni, pontosabban engem, de olyat ordítottam rá, hogy visszaspurizott farokbehúzva a gazdájához, távozás közben szórtam az igét a gazdára is serényen )

Most ott tartunk, hogy húz: busz után, jól ismert terepen és a sarki kisbolt felé a jól megérdemelt túrórudijáért az edzés végén.
Átlagban mostanra 4-4,5-5 km távot futkározunk jó esetben háromszor egy héten.

Ami mindenképp pozitív, jobb a közérzetem, néha csak úgy rámjön és kimegyek futni, azóta sokkal-sokkal jobb a kapcsolatom a kis kormosképűvel is. (Azért kicsi hátulütője van, mégpedig a vádlim körméretének növekedésével fordított arányban jönnek fel rám a csinos téli csizmáim, de ez legyen a legnagyobb bajom az életben)

Végül, egyáltalán nem érzem cikinek a futkározást/kocogást így, hogy egy kutya is van velem. Merjenek beszólni :)))))))

Október 18-án átléptem az általam lélektani határként felállított 5km-t. Igaz, még nem egyben, de már az sincs olyan messze ;)