Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 836 km-t sportoltatok
Hegyeken

már csak kettőt kell aludni, utolsó parák

gergő | 2008-05-16 09:48:42 | 4 hozzászólás

már csak 2 nap 1 óra 30 perc. egy ideje teljesen ennek a lázában égek, a gatyám meg tele.. persze azért várom nagyon.

 

 

sajna most úgy érzem, hogy nem sikerült anniyra jó az időzítés.. pedig az évben 192 órát és 43 percet töltöttem a 3 mozgásformával együtt, ami elég jól hangzik.. áprilsban csúcsformában voltam, a futás kifejezetten jól ment, futottam pb-t 20 kilin, erős voltam hegyen is, az úszás is elkezdett egész tempósan menni, a bringától sem voltam teljesen paff egy-egy tekerés után.. szóval erőnlétileg nagyon penge voltam, de ahogy lenni szokott ilyenkor, bekaptam egy vírust, egy jó kis altáji fertőzéssel, asszem a komjádiban, na arra meg jól fel is fáztam.  gondoltam, hogy ez nem játék, ezért évek óta először antibiotikumot is elkezdtem szedni.. az jól hazavágott és igazából még mindig csak kapaszkodok az áprilisi formámhoz..

 

 

minden időszakban volt ,amitől épp paráztam. az elején természetesen az úszástól, hiszen nem tudtam úszni (rendesen), csak mellben, mint a nénik, fejkitevősen.. elmentem egy nagyon jó edzőhöz és a feladatok, meg a nulláról való fejlődés és az, hogy megtanultam alapfokon gyorsúszni aztán adott egy kis önbizalmat.. akkor jött a bringa: mikor észrevettem, hogy az nem arra való, hogy kipihenjem magam egy úszás, vagy futás után és hogy nem sok köze van ahhoz, amikor kepingcangán kitekertünk a kiserdőbe, akkor aztán elkezdtem a bringától parázni.. persze el is fáradtam mindig, sokat kivett belőlem.. na aztán egy-egy hosszabb tekerés után ott is megnyugodtam, de azért nem teljesen.. a futás volt a egyetlen biztos pont, ott meg április közepétől egy-egy kiújult sérülés (ingyulladás) hátráltatta a kiligyűjtést, így az a hónap pl. elég kis soványka is lett.. szóval van sírás-rivás, meg az ürügyek gyártása :))

 

 

na jó azért sokat is profitáltam ebből a 4 és fél hónapból.. lement egy-két kiló, ez a legfontosabb, meg a hasamból egy kicsi.. megtanultam (alapfokon) úszni és ez mindenképp hatalmas dolog számomra, már régóta készültem rá.. ezt folytatni is fogom..  nyáron balatonátúszást is tervezek, ez kb. olyan dolog lenne nekem, mint az első maratonom.. jövőre meg talán bringázni is "megtanulok"..

 

 

most épp megint az úszástól parázok, nem úsztam még nyílt vizen sosem, meg kicsit hiányozni fog az uszoda széle, amit megfoghatok a hossz végén :)) ma volt egy utolsó átmozgató úszás, de valahogy fáradtnak éreztem magam, pedig ezt a hetet már lightosra vettem.. a betegség miatt kicsit be akartam hozni a kimaradt kiliket, talán hamarabb kellett volna elkezdeni pihenni.. hallottam, hogy ilyenkor kellene fejben összerakni magam, de számomra ez nem könnyű, kicsit hajlamos vagyok a túlparára.  ja meg ott van a bringa-futás kombó, azt 3x próbáltam, persze nem a versenytávokkal, lehet, hogy ott fogok megdőlni..

 

 

ha nem is leszek megszállott triatlonista, azért jó kis bohóckodás volt.. úgy tenni, mintha sportoló lennék :) persze a család toleranciája nélkül ez nem megy, rengeteg időt vesz igénybe, én meg, ahogy egy kedves barátom mondta, alapvetően súlyosan addiktív típus vagyok, ezért "csak úgy", konnyedén nem tudok semmit sem csinálni.. 

 

 

a teljesítésre semmilyen időtervem nincs, csak végig szeretnék menni, na meg azt is szeretném, hogy jó érzéssel, lehetőleg jókedvűen fejezzem be a versenyt.. ja  meg, hogy nem kapjak defektet..:)

 

 

hajrá mindenki másnak is, aki még indul! és a szervezőknek is, hogy kevés gixer legyen :)

 

 

4 hozzászólás

sepi 6064 napja
sepi képe

Klassz kis nyirmogás:-) Ne aggódj minden rendben lesz és remekül fog menni. Mi ott leszünk és szurkolunk majd erőteljesen...

gergő 6064 napja
gergő képe
köszi :)) beleadtam anyait-apait :))
pen 6064 napja
pen képe

A nyílt víztől ne félj, ez a tó olyan kicsi, hogy eltévedni esélyed se lesz. Igazi medence hangulat lesz szerintem a 8 sávval. Futás közben pedig folyamatosan lehet majd lesni az ismerősöket, szóval jó lesz! Frissítésre figyelj majd oda és természetesen nagy HAJRÁ Neked!!!
gergő 6064 napja
gergő képe
köszi pen!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2009-11 hó (1 bejegyzés)
2009-04 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (1 bejegyzés)
2008-07 hó (1 bejegyzés)
2008-05 hó (2 bejegyzés)
2008-01 hó (1 bejegyzés)
2007-02 hó (3 bejegyzés)
2007-01 hó (4 bejegyzés)