Ééés.. iigen.. eljött az edzőtábor.. Szerencsére azt lehet mondani hogy meggyógyultam. Úgyhogy mostmár csak túl kell élni. És közben énekelni... "Just keep swimming.. ússz és evezz..." mint a Senilla a Némó mesélből :D

Drukkoljatok hogy végig bírjam az egészet és hogy ne kelljek betegség miatt hazajönnöm,mert az számomra már télleg a világvégét jelentené! :S

Aztán írok hogy mi volt!!

Jelentem, meggyógyultam! végre.. azért elég sokat szenvedtem ezzel a ronda betegséggel. Mostmár a fülem is tökéletes állapotban van,itt-ott még beköhhintek ugyan, de bízom benne hogy ezennel átment rajtam a betegség.

Félek egy kicsit,milyen lesz újrakezdeni... remélem nem túlságosan romlottam le ez alatt az egy hét alatt. Tegnap már nyújtottam és egy kicsit erősítettem, ma fogok szintén erősíteni,holnap pedig vízi edzés... Szerdán meg ugye edzőtábor,vasárnapig. Majd vasárnap este leírom hogy milyen volt..

Próbálok optimistán tekinteni a dolgokra (ha nemígy tenném már bekattantam volna :D ) és szuggerálom hogy jól fog menni, vagy ha nem is akkor is belejövök.. ez az egy hét nem lehet annyira sok :S és ha meg igen... nembaj.. 

Holnap már suliba is megyek... még szerencse hogy a jegyeket már lezárták :P de jók lettek - legalább ezen nem kell aggódni! :)

Újra írok,most már kicsit jobb kedvvel ugyanis jobban vagyok. Ma már nincsen lázam egész nap, tegnap is alig volt, szóval jelentem javulok!

De becsületesen gőzölök, solux-ozok, és pihenek mg mindig. De már látom a fényt az alagút végén... csak az a baj hogy nagyon unatkozok. De próbálom kizárni a afejemből az összes kételkedést,  mert az nem vezet semmi jóhoz. Hinni kell magamban... az elején (ha újra elkezdek edzeni) nagyon nehéz lesz... lassan fogok futni és úszni... de aztán egyre jobban és jobban fog menni, és aztán hopp észre sem veszem hogy beteg voltam valaha.. ugye így lesz? 

 Csak bírjam ki még ezt a pár napot.. aztán jön a jóvilág.. muszáj hogy jöjjön... mert már nagyon régen elég rossz időszakom van.. :(

Jajj :( még mindig beteg vagyok... egész éjjel köhögtem alig aludtam,reggel pedig magasabb lázam volt mint tegnao. Délelőtt egyedül voltam itthon, nagyon unatkoztam, csak olvastam vagy aludtam. Elkezdtem szedni egy 6napos antibiotikumot.. örvendek :( utálom a gyógyszereket.. Mindig félek hogy nem-e dopping :S De aztán utánanéztem,és szerencsére ez megengedet..
Mariann és szüleim tanácsára iszom a forró teát, és izzadok keményen (kár hogy nem futás közben :( )... annyira utálom ezt hogy nem tudok semmit tenni csak várni.. és közben azon agyalok hogy talán most úszik el a részvétem a VBn... mi ha véletlenül ez miatt nem fogok tudni szintidőt úszni? :(

és tisztára szégyellem hogy leírtam itt a történetem és erre lebetegszek? most gondoljátok "no ez a suszi is inkább otthon rohad,edzeni meg nem fog,csak betegeskedik"... 

Teszek be egy képet: így nézek ki a fülemen a forró sóval :D igen.. rondasuszi-betegsuszi-rosszkedvsuszi

Igen... erről ennyit. Mintha direkt lenne. Beteg lettem. Miért pont most??

Rohadt köhögés, egy kis láz, és nátha. Mit csináljak? keddre meg kell gyógyulnom. Muszáj. 

Január 18, délután 5óra. Sok-sok megszállott úszó,uszonyosúszó,freediver és búvár gyülekezik a pozsonyi testnevelési fősuli előtt, hogy résztvegyenek a 2órás Apnea Trophy nevű versenyen. Hogy milyen is ez pontosan? Elég gyilkos: egy 25 méteres medencében 10 fős csapatok igyekeznek minél többször végigúszni a 25 méteres távot egy lélegzettel. A szabály az egyszerre csak egy ember úszhat,és amint beért,indulhat a következő.

A mi klubunkból 10 fiatal (12-18 évesek) állt a rajthoz. A kettes pályát kaptuk,mellettünk a legnagyob konkurenciával a Zsolnai freediver-ekkel (9 tagbaszakadt nagytüdejű férfi, és sajnálatra méltóan a mi klubunk legjobb sprinternője is beállt az ellenfél csapatába.. nem volt szép tőle az tény)

Elérkezett a rajt időpontja este 7 óra. Addiga jó kis stratégiát dolgoztunk ki: 5en-5en fogjuk egymást váltani, 20percenként - így mindenkire 3x 20 perc jut, vagyis körülbelül 60 darab 25méter egy lélegzetre (azért ne rémüljetek meg, uszony volt a lábunkon).

Elindult a verseny... az első 20 percben csak külső szemlélő voltam. Bemelegítés közben volt időm figyelni a versenyzőket... Annyira jó volt. Olyan nagy lelkesedéssel, összetartással dolgoztak. Egy pillanatra eszembe jutott (lehet hogy hülyeség) hogy vajon miért nem sportol az egész világ,akkor mindenki ennyire összetartana? Mert azt már rengetegszer tapasztaltam ,hogy a sportolók korra,nemre és nemzetiségre tekintet nélkül összetartanak és tisztelik egymást. Nekem ez nagyon tetszik.

Na.. letelt az első húsz perc és a pontosan kidolgozott terv szerint a mi 5-ösük vette át a sprintelgetést. Rám kb minden 1 percre jutott egy 25-ös - sikerült mindegyiket 12 mp-alatt úsznom. A 20 perc leteltével kimásztunk, kicsit lihegve. Időközben megváltozott a stratégia: inkább 10 percenként fogjuk egymást váltani mert van aki nem bír ki 20 percet... Ez így is volt egészen 1 óra 30 percig amikor már csak négyen bírunk teliben úszni, így nekünk kellett végig bírni az utolsó fél órát (persze néha azért besegítettek egypár 25-ös ereéig). Közben fej-fej mellett haladtunk a freediver klubbal , a kivetítő táblán az volt hogy méterre pontosan egymás mellett vagyunk. Aztán egyszercsak megelőztük őket, kb 1:45kor,és mégjobban rákapcsoltunk.

Végre vége lett a 2 órának. Remegő lábbal, lihegve ,az oxigénhiánytól szédelegve másztunk ki a vízből. Gyülekeztünk az eredmény hirdetésre,amikor kiderült hogy nem is mi vagyunk az elsők, mert a Zsolnaiak úgy gondolták hogy elszámolták a leúszott métereinket - 50 méterrel. Kitört egy kisebb veszekedés... de aztán az edzőm engedett (és szerintem jól tette): " Ki szerint legyenek a Zsolnaiak az elsők,nekünk pedig jó a második hely?" és erre az egész csapat hogy " IGEEEN" így miénk a második hely,összesen 15 500 leúszott méterrel, és büszkén kivonultunk az okos enged - szamár szenved közmondás elvén. Legyenek csak boldogok a kupájukkal, jövőre majd legyőzzük őket. A csajnak aki velük (és ellenünk :( ) versenyzett elég cinkes lehetett a helyzet,nem is csodálom. De akkorsem volt szép húzás tőle szerintem hogy átállt máshova. Ha velünk van,simán megnyerjük... Na de nembaj,igaz? A második hely is szép,én azt mondom. És sok tapasztalatot szereztünk, meg a szervezők is (ez volt a legelső ilyen verseny belföldön), jövőre még jobb lesz.

Azért pozitív élményekkel tértünk haza... nekem nagyon tetszett az egész...

De viszont mára kicsit belázasodtam 37,0 .. meg nátha. :( mit csináljak? meg kell holnapra gyógyulnom.. MUSZÁJ! Nem lehet igaz hogy lerobbanok. NEM.

Úgy döntöttem,ma egy kicsit írok a naplómba. Nemtudom minek, de most jól esik írni egy keveset.

Most képzeljetek el egy suszit,aki vizes hajjal,úszószemüveg-lenyomatokkal a szeme körül,és sapkában a fején (fázik :D ) itt ücsörög és ír. Hát körülbelül minden este így nézek ki,ha végre hazaértek edzésről (fél9 és 9 között). Elég sűrűk a napjaim, nincs nagyon időm semmire...Edzek,alszok,eszek,tanulok,néha netezek - pihenésképpen. Nem könnyü ezt így bírni,de szerintem aki jól beosztja az idejét annak sikerül. És a jó oldala hogy tudom értékelni minden szabad percemet (szó szerint) vagy például a hajnali futás után a fizikaórát is :)  Érdekes lehet az, hogy mi késztet egy -egy embert arra hogy kínozza magát futásokkal meg nehéz edzésekkel.. Nemtudom igazán.  Itt kitérnék arra hogy én hogyan kezdtem el ezt az egész (él)sport cuccot. 2004 szeptemberében elnéztem az uszodába (egy olyan 13éves lány voltam,aki alkatilag izmos volt,ámde a víztől nagyon félt,nem mert sem fejest ugrani nem tudott normálisan úszni sem), és megtetszett ez az uszonyosúszás. Beszéltem az edzővel és és rögtön berakott a legkezdőbb csoportba (7-8 éves gyerekek közé),mert úgy gondolta,hogy egy 13 évesnek nincs esélye olyan jól megtanulni már úszni,hogy versenyekre járjon. Eleinte én is hobbinak fogtam fel az egészet,csak heti 2szer jártam, a többi napon otthon erősítettem.  Eleinte minden kis siker nagy öröm volt - "azzta már többet le bírok úszni mint a házunktól a falu vége" és ehhez hasonlók. De fél év után átküzdöttem magam a versenyzők csoportjába,és elkezdtem minden nap járni edzésre. Az első évem végén a szlovák bajnokságon összesesítve második és harmadik helyeket szereztem,az edző kezdett bennem reményt látni, és észrevette hogy ez a Suszi-lányka képes akkor is úszni,ha az uszonyban vérzik a lába,ha majd kiköpi a tüdejét, ha már a 6és feledik km-t ússzuk,és ha már senki nem úszik a Suszi még akkor is megy. Ha fáradt akkor is. Mindig. Mert úszni kell. Miért is? Ezt sosem tudtam igazán. Aztán ráleltem egy megfelelő idézetre Lance-től: "I become a happier man each time I suffer" - vagyis : minden alkalommal amikor szenvedek egy boldogabb emberré válok. Hülyeség de így van. Mazochizmus? Nem. Életstílus. Én szeretem ezt...           Ezt a szeretetet szerintem mindenki ismeri aki egyszer is sportolt vagy járt valamilyen edzésre. Az edzések és  versenyek szelleme,felejthetetlen élmény. Együtt kínlódni, küzdeni a célokért... Na igen a célok... Céljaim lettek nekem is, idővel persze. Először bekerülni a válogatottba,majd limitet úszni a 2007-es EB-re. Amikor ez sikerült hihetetlen boldog voltam. Beválasztottak abba a csapatba,amely ezt a kis országot képviseli (igaz nem az anyanyelvem országa Szlovákia,de erről majd máskor). Aztán az edzőtáborban közbe jött egy sérülés, és teljesen leromlott az addig sem tökéletes technikám. Teljes csőd volt.. Megfordult a fejemben hogy feladom. De szerencsére nem tettem. Küzdöttem,mint mindig.  És sikerült: A junior EB-n 2007-ben 4. lettem 800 méteren alig elmaradva az országos csúcstól. Hihetetlen volt egy olyan embertől egy ehhez hasonló idő,aki még csak 3. éve úszik, és a technikája majdnem egyenlő a nullával.

Tehát a 2007es főszezont ezzel az eredménnyel zártam,júliusban. Aztán szeptemberben kezdtünk újra edzeni, de egyelőre nem sikerült ugyanolyat úsznom mint az EB-n... De most, 2008 januárjában elkezdtünk nagyon komolyan edzeni, ugyanis az idei célom a Kolumbiai junior Világbajnokság, amihez szintén először szintidőket kellene úsznom. Hogy sikerül e? Nemtudom.... Mindenesetre,bízok mindenben.. ami nem könnyü,mert minden nap akad egy olyan tényező ami miatt aggódok,hogy talán pont ez miatt nem sikerül majd a kijutás a VBre. Hiszen annyi mindenre kell figyelni. Ésszel edzeni, enni,inni, aludni. Nehéz eltalálni a pontos arányt. Nincs rá recept kinek mi jön be. Vagy lehethogy jön egy másik úszó és ő megy ki helyettem.

Arról nem is beszélve hogy mennyi mindent fel kell adnom a sport miatt. Nem járhatok ki este mint egy normális 16 (lassan 17 éves) fiatal, nem festem magam, nincs barátom, és nem élek átlagos életet.  Megéri?  Nekem meg. Jövőre érettségizem. Aztán kitudja mi lesz. Addig edzek telibe amíg lehet.Ha nem jutok ki a VB-re...én akkor sem bánom meg. Egy perc edzést sem bánok meg, hisz minden napom jól telik az edzésekkel együtt: segítenek a szüleim is,testvérem, és az osztálytársaim is.

Mostmár csak kitartás kell (sok-sok-sok) és szerencse (ebből is sok) és akkor talán sikerül. Sikerülnie kell! Bízom benne.