Még nem tudom mi a bejegyzésem címe, valami frappáns kéne, de nem jut eszembe semmi, így hát inkább csak írok.

Tudjátok pocsék hétvégém volt és nem tudtam túltenni magam a történteken, ezért ma is zaklatottan indult a munkám. Ha valaki két kedves szót szolt hozzám én már a sírás határára kerültem és remegtem, mint a miskolci kocsonya. Ja amúgy ma van a névnapom, viszonylag sokan kedvelnek, gondolnak(tak) rám így hát elég nagy mobil forgalmat bonyolítottam. Már fél kilenckor tudtam, hogy ezt így nem fogom bírni, ezért egy tőlem távol álló dologhoz, a nyugtatóhoz fordultam. Én egy homeopátiás szert használok néha-néha, aminek semmilyen mellékhatása nincs. Na de a kolléganőm felajánlott az ő saját készletéből származó valamilyen más szert. Amikor bevettem, akkor mondta, hogy az orvos írta fel és ez a leggyengébb. Na engem ez úgy kiütött, mintha berúgtam volna, nagyon szédültem, totál kába voltam és majd elaludtam. Borzasztó volt. Soha többet ilyet!!!!!!

Elkezdtem enni és rengeteg vizet inni, hogy mihamarabb tisztuljon belőlem ez a szenny. Nagyon haragudtam magamra. Délután 5-re lettem viszonylag jól. Hazasétáltam. Kora délután még azt gondoltam, tuti nem tudok így futni ma, maximum aludni. Mire hazaértem, mégis már alig vártam, hogy induljak futni, ugyanis ma van/volt az 5 km-es edzéstervem utolsó napja: az 5km-es futás. Nagyon kíváncsi voltam saját magamra, mit bírok.

Amikor elindultam, nagyon figyeltem a levegővétel ritmusára és, hogy ne nagyon szaporázzam. Úgy gondoltam a 2 km-t lefutom, addig biztos bírom, aztán séta 1 percen át. Igen ám, de nem akaródzott megállni 2km után, mert nagyon jól éreztem magam. Még 3 km-nél is jól éreztem magam. Mosolyogtam. Az járt a fejemben, hogy több mint a felét megcsináltam. Szuper. A holtpont 4 km körül érkezett. Akkor arra gondoltam, hogy már csak 1000 méter és teljesítve az a táv, amit magamról soha, de soha nem feltételeztem, hogy le bírom futni egy huzamban. Bekapcsoltam az erőközpontomat, egy kicsit lassítottam, és 4,2 km-nél már tudtam, hogy sikerülni fog. Nagyon BOLDOG vagyok és büszke is magamra. Tudom, hogy a tempó nem olyan fantasztikus, van mit javítani rajta, de legalább megvan a következő apró cél. 30 perc alá nyomni az 5km-es távot. Csak azt tudnám, hogy ezt mennyi idő alatt lehet abszolválni.

Az örömöm másik okozója, hogy a lábfájásom elmúlóban. Arra gondolok, talán megerősödött ott a virgácsok táján valami, ezért nincs zsibbadás, görcsölés stb.

Minden szuper, csak a szívem ne fájna, de azt mondták tegyem a problémát egy felhőre és fujjam el magamtól jó messzire. Megpróbálom és tovább mosolygok.