Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 868 km-t sportoltatok
cél a 3 óra

Merjünk nagyot álmodni!

Czeglédi Ferenc | 2012-11-12 19:17:42 | 39 hozzászólás

2008 szeptemberében kezdtem el futni. Akkor az a gondolat, hogy egy szép napon maratont fussak, hatalmas nagy kihívás volt, de teljesült!

Majd a következő kihívás a maraton 4 órán belüli lefutása volt. Ez év szeptemberében ez is teljesítettem: 3 óra 14 perc 18 mp-vel.

Az elmúlt néhány hétben megfogalmazódott bennem a következő kihívás: 3 órán belül lefutni a maratont. A gondolatom találkozott több kedves itteni futótárs javaslatával. Nagyon fontosak nekem ezen visszajelzések, biztatások, hiszen sokszor ezek adnak erőt, egy-egy hosszabb-fárasztóbb edzésen.

Köszönöm nektek!

Mivel hiszem, és vallom, hogy az ember nem lehet meg kihívások nélkül, ezért én kitüztem magam elé azon kihívást, hogy jövőre 3 órán belül tudjam lefutni a maratoni távot!

Tudjátok: Ha nincs kihívás-nincs fejlődés sem!

Most inkább csak irányelveket írok le, nem konkrét számokat.

A felkészülést 5 kategóriára bontottam szét:

TEMPÓFEJLESZTÉS

ÁLLÓKÉPESSÉGFEJLESZTÉS

IZOMERŐFEJLESZTÉS

SPORTPSZICHOLÓGIAI FEJLESZTÉS

PIHENÉS-MEGELŐZÉS.

 

TEMPÓFEJLESZTÉS:

A felkészülés egyik legfontosabb területe, e nélkül nincs 3 órán belüli maraton! Nagy hangsúlyt szeretnék helyezni a tempófutásokra, vagyis a 155-165 közötti pulzuson való futásokra 6-12 km-es távon. Laktátküszöb feletti edzést nem tervezek, és résztávot sem! Véleményem szerint egy maratoni versenyre, ill egy félmaratonra nem sok értelme van 400-800-1000 métereket futni, mivel egy félmaraton jóval hosszabb táv ezeknél, egy maratonról pedig nem is beszélve. Véleményem szerint tökéletesen mindegy, hogy 400-800 métert, de akár 1 km-en mit futunk, hiszen itt több, mint 42 km-ről van szó!

Nagy fontosságot tulajdonitok a kis ellenálláson való gyors tekeréseknek, lehetőleg 120-130-as pulzustartományban. Fontosak a rövidebb versenyek is, ha tudok indulok az Oxigén Kupa 10 km-es versenyein, ill majd télen a Yours Trullyn ami 25 km ( remélem, hogy jól írtam).

Képesnek kell lennem a 4.15-ös tempót 42,2 km-en keresztül tartani, most szeptemberben 4.36-os tempóval futottam. Van mit fejleszteni!

ÁLLÓKÉPESSÉGFEJLESZTÉS:

A másik kiemelt feladat, hiszen jó, hogy 4.15-ös tempóval tudok futni, de azt 3 órán keresztül tartani is kellene....

Fontosak lesznek a 140-150-es tartományban végzett futások, amelyek legalább 25 km-es távok lesznek, de valószinüleg ismét lesznek több, mint 38 km-es futásaim is!

Ide tartozik még a 150-160-as tartományban végzett futások is, én ezt is az alapozáshoz számítom, hiszen egy maratonon a futás nagy része ebben a tartományban lesz, ill van. Kulcsfontosságú, hogy itt is fejlesztve legyen az állóképesség, és a tempó is! De itt is elsősorban a tempótartás a lényeges!

Fontosak még a hosszú, tehát 20-30-40 km-es biciklizések is, közepes fokozaton.

IZOMERŐFEJLESZTÉS:

Itt elsősorban az erős fokozaton való tekerésekre gondolok, de szükség van némi has, és hátizom erősítésre is. Ez inkább járulékos tényező, de fontos!

 

SPORTPSZICHOLÓGIAI FEJLESZTÉS:

Igen sok függ tőle, hiszen egy olimpián mikor a döntőt ússzák, a 8 versenyző szinte teljesen azonos képességű, a pillanatnyi lelkiállapot, és a pszichológiai felkészítés játszik kulcsszerepet abban, hogy ki úszik pár század mp-vel jobbat.

De visszatérve hozzám:

Fontos a célkitűzés, az edzésekre való felkészülés úgy, hogy egy forgatókönyvet készítek a futásról, persze fejben, de legyen minden futásnál egy konkrét terv, legyen megfogalmazva egy konkrét cél.

Fontos egy-egy verseny előtt a megfelelő pályaismeret, és a verseny modellezése. Fontos kielemezni a futásokat, megfogalmazni, hogy mi akadályoz a tervem teljesítésében, és azt hogyan tudom legyőzni. Fontos a figyelem fokuszálása, de még talán ennél is fontosabb az, hogy ne csak testben, hanem fejben is pihent legyek.

Hihetetlenül fontos a motiváció is!

PIHENÉS-MEGELŐZÉS:

A felkészülés nagyon fontos területe. Talán a legfontosabb bizonyos szempontból, hiszen fáradtan nem tudom hozni az általam megfogalmazott célokat.

Nagyon-nagyon fontos a megfelelő időbeosztás. Az elmúlt pár hétben bejött néhány dolog az életembe, és tényleg csak heti 3 futásra van időm, meg orvosi engedélyem is. Tehát itt nem elsősorban mennyiséggel tudok "nyerni", hanema  minőséggel. El kell érni, hogy a futásaim a létező leghatékonyabbak legyenek!

Nagyon fontos a mozgáskoordináció, hiszen megfelelő mozgáskoordinációval nagyon sok energiát meg tudok takarítani, és a tempót is tudom némileg növelni.

Fontos a Mc. Kenzie torna, hiszen a gerincem e nélkül a torna nélkül még a normál, "hétköznapi" igénybevételt sem bírná ki pár hétnél tovább fájdalom nélkül. Fontos a gyógyvíz a lábamnak, és a gerincemnek, de fontosak a gyaloglások, és a regeneráló tekerések is.

Fontos a megfelelő táplálkozás, és megfelelő testtömeg is! A legutobbi laborvizsgálatok szerint gyakorlatilag minden értékem jó, vagy nagyon minimális eltérés van, de az is javuló tendenciát mutat a múlt évihez képest.

Persze egy ilyen minden-mindennel összefüggő rendszer kialakítani hatalmas nagy munka. De engem nagyon inspirálnak a kihívások-ha nincs kihívás-nincs fejlődés sem!

39 hozzászólás

torolt_12 4422 napja
torolt_12 képe

Igazából lehet bármekkora hatalmas célokat kitűzni magunk elé, de már sokan mondták előttem: a boldogság maga az út! 

Ez nem csak a futásra igaz, de az élet más területein is tapasztaltam, tapasztaltuk. Ha nem a kitűzött cél, hanem a napi edzések okoznak örömöt... idővel célhoz vezet! Kinek hamarabb, kinek később, de egyszer odaérünk.

kkoos 4422 napja
kkoos képe

ennyi 'weapon grade' hülyeséget is rég olvastam :)

torolt_12 4422 napja
torolt_12 képe

Óóó, ez most biztosan nekem is szól, vissza is szívom az előző kommentet... Bocsánat!

Ez az első topic, amihez a teljes elolvasása nélkül szóltam hozzá, mivel úgyis sejtem, miről szól. Csak azt írtam volna le, hogy másképp állunk a futáshoz. Van, aki nem a számokkal szeretne dobálózni, hanem csak egészségesen szeretné művelni az egészet. :)

Czeglédi Ferenc 4422 napja
Czeglédi Ferenc képe

Kkoos! Te örömödet leled abban, hogy mindent lefitymálsz? Persze úgy, hogy nem javasolsz helyette mást! A hülye is tud bírálni, de javasolni valami értelmes dolgot ahhoz már kell valami....

Orsi: a végén még megjavulsz! Jó egészséges, boldog futásokat neked!

torolt_12 4422 napja
torolt_12 képe

Ferenc: én igyekszem megjavulni, végre Te is elszánhatnád rá magad! Javasolni azt javasolsz boldog-boldogtalannak, csak az a baj, hogy nem értelmeset, hanem tömény balgaságot... Sőt, nem csak javasolsz, hanem egyenesen térítesz,  rá akarod tukmálni a saját nézeteidet másokra. Ne tedd! Azt, hogy Te hogyan edzel, eszel, magad döntöd el, de ne mondd meg másnak, hogy ő hogyan oldja meg a feladatait.

 

Mindenki életritmusa egyéni, ahogy az edzésmódszerei, hozzáállása is. Volt egy beszélgetésünk az egyik edzésed alatt, akkor a téma a 4 órán belüli maraton volt. Kaptál kritikákat, érdemi építő jellegű hozzádszólásokat! Azt mondtad, ha lefutod, akkor 1 éven belül én is KÖTELES leszek lefutni. Tudod, nem igazán vagyok híve annak, hogy megszabják nekem, mit hogyan, hogyan éljek, étkezzek, hogyan vegyem a levegőt, stb.

 

Kaptam kedves építő jellegű hozzászólásokat, biztatásokat itteni emberektől. Bár nem ismerem őket személyesen, jól esik a hozzá(m)szólásuk. Ekkor időnként én is benézek hozzájuk, hogy mi van velük, mire haladtak... Ekkor megrökönyödve sok helyen látom, hogy mindenkinek szinte megszabod, hogy hogyan edzzen, egyen. Jó lenne, ha befejeznéd már!

 

Marhára sok, hogy mindenkinek beleszólsz az életébe, olyanoknak, akiket személyesen nem ismersz, miközben magadat a mindenkit megváltó Krisztus színében szeretnéd feltüntetni. Ez itt iszonyúan zavaró! Már ha érted, miről beszélek... ha végre tudomásul vennéd.

torolt_12 4422 napja
torolt_12 képe

Ja, még valami: Balázsnak beszóltál a "marhaság" kifejezés miatt, kikérted magadnak a hangnemet! Hogy Te ugyan soha nem szólsz így senkihez... ugyan már!

 

...és most lehülyézel valakit! Ez igen! Szép!

necromedve 4421 napja
necromedve képe

Szerintem az erő- és a tempófejlesztés nagyban összefügg. Elég egyszerűen elintézed a dolgot a blog alapján. Gyorsulni tuti nem fogsz a hosszú edzésekből, vagy csak nagyon sokból. Ezt az úszásnál már tapasztaltam. Futásnál is javasolta az edző. Ha heti 3-4 alkalomra van lehetőséged, az nem jelent nagyon sokat. Így mindenképp résztávozni érdemes. Bármilyen sportágban így lehet előrébb lépni. Maximum egy maratonra készülésnél hosszabb résztávokat is be kell iktatni, 1-2-3 km-eseket akár, a 2-4-800 méterek mellé. Hogy ezeken gyorsabban menj, na, ahhoz kell az erősítés. Az erős fokozaton tekeréshez pedig vegyél egy jobb bringát klipszes pedállal az egyenletesebb hajtás miatt. Én az enyémen elég hamar leamortizáltam az alap Shimano hajtóművet és Sram láncot a nagy áttéten tekeréssel, taposópedállal. :/ Meghajtást meg drága mulatság cserélni. A súlyzós erősítés lehet gazdaságosabb lenne.

Az olimpiás példád nem biztos, hogy a legjobb, a hasonló úszóidők inkább csak rövid távokon jellemzőek. Ahogy az olimpiai maratonfutáson se századok döntenek. Az biztos, hogy fejben is fel kell készülni, de nem úgy, mint a sprint távú úszóknak. Szerintem a legfontosabb, hogy az embert ne vigye el a hév az elején. :)

Sok sikert!

Czeglédi Ferenc 4421 napja
Czeglédi Ferenc képe

Köszönöm Nekromedve a hozzászólásodat!

Erőfejlesztés: az a probléma, hogy függőlegesen nem emelgethetek a gerincem miatt, tehát pl álló helyzetben súlyzót, tudom, hogy van még 128 egyéb erőfejlesztési mód, idővel megpróbálom kitapasztalni őket.

A hosszú edzésektől azt várom, hogy bármikor lazán menjem a maratoni táv, mindenféle probléma nélkül.

Meddig nevezük a résztávot résztávnak? Biztos, hogy a 3 km résztáv? Nem tempófutás inkább? Mert esetleg egy 3 km-es résztávra azt mondom, hogy egy félmaraton-maraton esetén még talán van értelme!

Bringa: egy mtb van 37 fokozatú váltóval, egyenlőre ez is megfelel.

A század mp-s különbséget rövid táv esetén értem tehát pl. 100 méteres esetén!

Boróka 4421 napja
Boróka képe

Résztávozás esetén a meghatározott távokat ismétlődően, bizonyos idejű pihenővel futjuk, figyelmbe véve, hogy a pulzus ne essen vissza a nyugalmi szintre. Tempófutáskor pedig egy bizonyos tartományban vagy ebességgel futunk. Egyáltalán nem a hossza az, ami meghatározza!  Úgy látszik ezt nem mindenki tudja.....

Boróka 4421 napja
Boróka képe

Természetesen "sebességgel"...

Czeglédi Ferenc 4421 napja
Czeglédi Ferenc képe

Köszönöm szépen! Jó pap holtig tanul!

alouette 4421 napja
alouette képe

Kívánom, hogy elérjed a kitűzött célokat sérülések nélkül - és igen Orsinak ebben igaza van - a célig vezető utat is élvezve!

Feri te egy nagyon jó futó vagy, sokan lehet, hogy irigykednek is az eredményeidre. Szerintem nem a különböző ideológiákkal, elméleteiddel, hanem a kitartásoddal, szorgalmaddal és valószínűleg genetikailag szerencsés alkatoddal tartasz ott ahol most vagy, én az elméletgyártást a helyedben nem erőltetném ennyire, mert abból,ami a te egyedi esetedben működik, nem lehet egy újfajta edzéstípust megfogalmazni....

Az erősítésről: lehet, hogy hülyeség amit mondok de úgy gondolom, hogy a lábaidat épp eléggé erősíted a futással, a kiegészítő mozgások lényege épp az, hogy a törzsizomzatot, gerinc-hát erősítsék meg annyira, hogy

1. Ahogy Mamba okosan írta valahol:ezek az izmok felelősek azért, hogy a futó helyesen tartsa magát futás közben, sok km után se zuhanjon össze, így elkerülhetőek a sérülések, mert a helyes tartás legalább annyira fontos, mint az erős láb...

2. a te helyzetedben a nem teljesen egészséges gerinced is felkészülten, jól bírja a futást...

Sok sikert és nagyon szorítok, hogy sikerüljön a Projekt 179 :)

 

Czeglédi Ferenc 4421 napja
Czeglédi Ferenc képe

Na azért ne túlozunk, max közepes-hatalmas nagy jóindulatttal!

Én konkrét számokat nem nagyon írtam, tehát ezt akár 4 órás maraton esetében is be lehet helyettesíteni. A másik én nem találtam heti 3 futásból felkészitő 3 órás maratoni edzésprogramot, ami volt az legalább heti 5 futásból állt, meg résztáv hegyekből....tehát azt a címet is adhatnám, hogy :"Alternativ felkészülés a 3 órás maratonra"

Viszont a visszajelzéseknek hála alaposabban átgondolom az erősítést, főleg a has-hát izmokkal kapcsolatban!

Köszönöm szépen a jókivánságokat!

korpaZASZ 4421 napja
korpaZASZ képe

Ha belegondolsz, hogy egy nem sokkal 5 perc/km alatti tempójú maratonról , ez lehet reális számodra egy valóban hitelesen kimért pályán, szeretnél heti 3 edzéssel (ami egyébként a legminimálisabb mozgásszükséglet lenne egy átlagember számára, egyáltalán hogy ne sorvadjanak el az izmai és ne váljon 120 kilós alaktalan lénnyé) 4'15"ig fejlődni.

 

Ha jobban átgondolod, ez több, mint irreális cél jelenleg és ennyi edzéssel nem is lehet elérni. Őszintén megmondom, több, mint 10 perccel futok 3 órán belül, de ha mostantól átállnék heti 3 ra, legyenek azok akármilyen minőségiek is, elfelejthetném még a 3 órásat is tavaszra. Nem azért mert tehetségtelen vagyok (egyébként is akkor kezdtem futni, amikor Te), hanem mert nem tudnám belefektetni azt a munkát ennyire kevés edzéssel, ami egyáltalán ahhoz kell, hogy szinten maradjak. 

 

Szerintem ha jövőre stabilan tudsz 3 20at futni már, az is szép eredmény lesz. Nem tudják tömegek ezt sem közülünk, hobbifutók közül.

Czeglédi Ferenc 4421 napja
Czeglédi Ferenc képe

Ismét, immár sokadjára 3 óra 14 perc 18 mp! Bogár János a nevét adta ehhez a futáshoz, ő is lefutotta...

Ha beírod a félmaratoni legjobbamat az 1.32.56 egyébként enneé kb. fél perccel jobbat ad ki, tehát tuti reális!

Félmaratonon 17 hónap alatt javítottam 1.47-ről 1.32.56-ra...több mint 14 perc javulás...

Majd meglátjuk jövőre, hogy mit tudok lekocorászni!

Czeglédi Ferenc 4421 napja
Czeglédi Ferenc képe

Tényleg ha heti 3 futásból meglesz a 3 óra, vagy pár percre megközelítem akkor arra mit mondasz?

csetbalu 4420 napja
csetbalu képe

Feri, de most komolyan:) ahogy írod, "immár sokadjára" tolod az EO felhasználók arcába (most is épp virít a főoldalon) a maratoni legjobbadat, szerinted ez úgy sok embert foglalkoztat most így? tégy és való, hogy mind a maratoni, mind a félmaratoni időd kiváló eredmény, a jelenlévő sporttársak közül bőven 1% alatti az, aki erre képes. Amikor teljesítetted, gratuláltunk is Neked hozzá, hiszen ez tényleg komoly fejlődés, amit  az utóbbi 1-2 évben produkáltál.

Most leírtad itt a terveidet, amihez kaptál és kapni is fogsz jószándékú építő jellegű hozzászólásokat (minden bizonnyal nálunknál lényegesen felkészültebb sporttársaktól) kívánom, hogy a legjobb tudásod és hozzáállásod szerint, sérülésmentesen tudj a jövő évi versenyekre felkészülni.

Ma estére további jó munkát, hajrá!

Czeglédi Ferenc 4420 napja
Czeglédi Ferenc képe

Virit a főoldalon? Hol?

Köszönöm szépen!

Czeglédi Ferenc 4420 napja
Czeglédi Ferenc képe

Én nem látom. Hol leledzik?

korpaZASZ 4420 napja
korpaZASZ képe

Nagyot fogok gratulálni, sőt nagyon nagyon nagyot, de már a 3 05höz is, sőt 3 10hez is, hidd el, hogy az is óriási dolog lesz, ha most nem is tűnik számodra annak!

Czeglédi Ferenc 4420 napja
Czeglédi Ferenc képe

Úgy legyen!

stojesz 4419 napja
stojesz képe

Az egyik dolog, ami eszembe jutott, hogy szerintem heti 3 futással fizikai képtelenség 3 órán belüli maratont futni.

 

A másik, hogy én 13 évvel fiatalabb vagyok Nálad, viszont az alapozó pulzusnak még a 145-öt is soknak tartom magamnak. Holott az már néha totyogásnak hat egy 150-155-höz képest. Épp most tartok attól, hogy Zaki doktor (dr. Zakariás Géza) valami olyan céltartományt jelöl meg nekem, ami nagyon fogok "unni".

 

Hajrá!

Czeglédi Ferenc 4419 napja
Czeglédi Ferenc képe

Stojesz: Te vagy a 2. aki ezt mondja, hogy lehetetlen, én meg azt válaszolom, hogy majd meglátjuk! Ha sikerül mit mondasz, vagy vállalsz?

A 140-150-es tartományt hosszú távra értem, áron 35 fokban az is elég lassú 5.30 köröli...a 150-160-as tartományban fogom futni a terv szerint amaratonom oroszlánrészét, ezért kulcsfontosságú, hogy ebben a tartományban mire vagyok képes

stojesz 4419 napja
stojesz képe

Feri, nem mondok és vállalok semmit. Kéne?

 

A korlátozott tudásomra támaszkodva annyit tudok, hogy azok a hajszálerek, amiket maratoni versenypulzusnál (nem tempónál, pulzusnál) használsz, a versenypulzushoz képest jóval alacsonyabb pulzusnál képesek kifejlődni. És Zakit idézve a szívnek tök mindegy, hogy milyen tempó tartozik az adott pulzushoz, mert nem az egonak szimpatikus tempó a fejlődési ok, hanem a szervezetnek megfelelő pulzus.

torolt_2698 4419 napja
torolt_2698 képe

Én meg azt mondom, amit Zaki is mondott: "Az edzésmunka olyan mint a sz@r. Előbb-utóbb ki kell jönnie" Ugye Stojesz?

Czeglédi Ferenc 4419 napja
Czeglédi Ferenc képe

Versenytempó: 150-160 között alapozó tempó 140-150 között! Idáig nagyon szépen bevált! Reméljük, hogy ezután is be fog válni!

Nem is ajánlottam fogadást, de elmerengtem rajta, ha valamire azt mondod, hogy lehetetlen, és megcsinálják akkor mi van...

George: Lekocorászod a távot, és kijőn egy időeredmény....

stojesz 4419 napja
stojesz képe

George, ez így van!

Látod Feri, én ilyen kis szűklátókörű vagyok :-)

A nem megfelelően edzett acél is erős egy darabig, aztán eltörik, mint egy száraz faág. Az emberi szervezet sem működik másként.

Czeglédi Ferenc 4419 napja
Czeglédi Ferenc képe

Szentigaz! Kérdés, hogy heti 3 edzés, és 3 órás célzott maratoni időeredmény esetén mit mondasz megfelelő edzettségnek? Én is elgondolkoztam rajta, maradjunk abban, hogy nem egyszerű a válasz, azért mivel heti 3 futásból nem szoktak 3 órás maratont futni-tudtommal.

Korpasz barátunk heti 5-6 edzésből fut 2.49-es szenzációsan jó maratont, ami csúcsszuper, viszont ő úgy nyilatkozott (lásd fent), hogy heti három edzésből még a 3.10-es maraton is nem semmi...

Fiúk! Jó kérdések ezek! Meglátjuk azt mondom! Viszont ha én heti 3 futásból tudok 3 órát csinálni, feltételezem, hogy más heeti 5-6 edzésből képes 2.40 körülire-elméletileg....

Meglátjuk!

torolt_12 4410 napja
torolt_12 képe

És Te mit vállasz, ha nyárig sem tanulsz meg úszni? Ilyen f*sza genetikával simán megy, mondtad is, hogy megtanulsz, megbeszéltük. Emlékszel?

 

Viszont nem látom a naplódban, hogy bármit is haladtál volna. Mit vállalsz tehát, ha nem viszed véghez, amit vállaltál??? ;)

RemAti 4410 napja
RemAti képe

Halkan hozzá szólnék. A héten 12 edzésed volt. -:)

Czeglédi Ferenc 4410 napja
Czeglédi Ferenc képe

Úszás: nehéz ügy...jó lenne! Igazad van Orsi!

Most még a programom kezdetén járok!

Már 28 km lement 140-150-es tartományban 4.57-es tempóval, ill 2 napja 150-160-as tartományban 4.26-os tempóval ment 18,5 km.

Ma pedig fáradtan de ment 6,32 km 155-165-ös tartományban 4.14-es tempóval.

Igaz a mai futásommal nem voltam elégedett....

Én a futásban számolom a heti 3 edzést, tehát heti 3 futóedzésre gondoltam!

Van hova fejlődni, de akkor iagzán motiváló a cél, ha nagy a kihívás, mert ha az lenne csak a cél, hogy 1 percet javitsak, azt egy erősebb hátszéllel is el tudnám érni, viszont itt közel 15 percet szeretnék javítani! Ez pedig egy korrekt kihívás!

tomcsi 4410 napja
tomcsi képe

nem tudom Feri...én egy hatalmas kamusnak gondollak...ha mégsem, sok sikert hozzá!

RemAti 4410 napja
RemAti képe

Tudod az edzés az edzés. Minden mindennel összefügg és nem lehet figyelmen kívűl hagyni, mert a 3 órás maratont nem 3 futásból fogod megcsinálni. Ez ha tetszik, hanem akkor is így van! ( A heti 210 km az 210 km. -:)  ) Amit kigondoltál az akkor lenne igaz, ha tényleg 3x futnál egy héten és nem lenne mellette kerékpározás.

Czeglédi Ferenc 4410 napja
Czeglédi Ferenc képe

Tomcsi: fussál mögöttem, és bebizonyítom az ellenkezőjét!

Attilám: azért aki 3 óra környéki időket fut, az nem jellemzően heti 3 futásból hozza össze őket....

Attilám! Én tényleg három alkalommal futok egy héten! Sőt az orvosi javaslat heti 2-3 futás volt....így is érzem, még a torna mellett is sokszor a lábam, ill a derekam, de messze nem okoz olyan problémát, mint tavasszal!-egyenlőre....

pg 4410 napja
pg képe

(egyelőre)

Szerintem már az is nagy dolog, ha futsz még egy 3:14-est, hátszéllel vagy anélkül, még az sem megy stabilan.

Czeglédi Ferenc 4410 napja
Czeglédi Ferenc képe

Kedves PG! Dolgozok rajta, hogy betonbiztosan menjen-majd!

Én bizakodva tekintek a jövőbe!

Majd meglátjuk!

RemAti 4410 napja
RemAti képe

Szerintem nézd meg az edzésnaplódat. -:) A futás mellett van ott valami bringázás féle. Valamilyen állóképesség miatt csinálód. -:)  A heti 2-3 futás orvosi javaslatra. Ez jó. Szerintem az orvos nem arra gondolt, hogy 2-3 futásba zsúfolj össze 3-4 edzésre való mennyiséget.

Feri azon elgondolkoztál már, hogy aki 3 óra körül fut az miért is fut ennyit és ennyiszer?

Czeglédi Ferenc 4410 napja
Czeglédi Ferenc képe

Attilám ebben igazad van! Tényleg kissé túl tömények a futásaim, ezért be is húzom fülem-farkam....

Miért fut ennyiszer? Véleményem szerint: a jelentős futásmennyiségnek jótékony hatása van a tempóra, és az állóképességre, valamint igen változatos edzései van az illetőnek, tehát mindenféle jó dolog előfordul benne, az én heti 3 futásomnál, pedig nem túl nagy választék van...

Én így legelső nekifutásra erre gondolok!

Te Attilám?

torolt_12 4409 napja
torolt_12 képe

Akkora bazinagyot álmodtam egyik éjszaka: elindultam az IM-en... LOOOL Szétröhögöm az agyam! Egy nagy vödör hideg víz az ágy mellé készítve most már... :D

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2016-11 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (2 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (3 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (2 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (2 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (11 bejegyzés)