Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 375 km-t sportoltatok
cél a 3 óra

Biciklizés-vizek-lábnyom

Czeglédi Ferenc | 2012-09-05 09:22:22 | 38 hozzászólás

Üdvözlet Mindenkinek!

Néhány héttel ezelőtt felvetődött bennem, hogy kellene egy jót biciklizni, és meg kellene nézni a Berettyó-folyót, még idáig egyszer láttam csak, valamikor régen.

Tegnap jó keményre fújtattam a biciklimet, magamhoz vettem 1 liter innivalót, és elindultam.

Hajdúszovátig gyorsan haladtam, közepes az út minősége, viszont Szovát, és Derecske között a folton is folt van...hiába,  nem bírta a kamionokat amelyek éveken keresztül dübörögtek rajta.

Derecske után  nézem a Derecskei Kállót, csontszáraz a medre, vélhetően a Debrecentől keletre lévő Erdőspusztai tavakról nem engednek le semmi vizet, ezért itt sincs víz.

Derecskét elhagyva ismét katasztrofális úton megyek Konyár felé, itt sokszor dúrva az aszfalt, meg agyonfoltozott az út, ráadásul szűk is, meg mintha csúszkálna rajta a kerék, na ez érdekes, viszont szép a tájvédelmi körzet. Az út mellett halad el a vasúti sín, itt (még) jár a vonat kétszer is találkozok a kis piroskával ( Bz motorvonat) amint kemény 30-as tempóval halad a girbe-gurba pályáján.

Konyárt elhagyva nézem a Konyári Kállót csak pangóvíz van benne, ha jól tudom ebbe fulladt bele a tavasszal egy kisgyerek, itt több a víz, mivel ez a Nyírség déli részéből ered, de csak pangóvíz van benne:

 

Konyári Kálló

 

 

Biciklizek tovább Konyári-Sóstófürdő, régen nyilvános fürdő volt itt, ma sehol semmi, pontosabban elöszőr halastó lett, majd mocsár...

Innen dél felé fordulva pár km után elérem Pocsajt, ami már csaknem a határnál fekszik, itt folyik keresztül az Ér-főcsatorna, itt már van minimális átfolyó víz, de csak kb. 100 liter/sec...

 

Ér-főcsatorna

 

 

A korlát átszakítva, egy kocsi lökhárító darabok vannak a korláton.....

Tekerek még kb. 500 métert és megérkeztem az uticélomhoz a Berettyó-folyóhoz, a folyó mivel hegyvidékről ered, híres a hirtelen jött áradásairól, amikor meghökkentő mértékben megárad, elég beszédes, hogy a folyóban kb. 3 méter mélyen, a meder fenekén volt víz, viszont a gátak amelyek kb. 200 méterre vannak a medertől kb. 4-5 méter magasak...

A múlt héten néztem, hogy a folyó vízhozama Pocsajnál 830 liter/sec. Ez Berettyóújfalunál, már több, mint 1 köbméter lesz, igaz Pocsaj után gazdagítja az Ér is a vízhozamát.

Berettyó-folyó:

Berettyó 1.

 

 

 

Berettyó 2.

 

A csaknem 40 km-et 1 óra 35 perc alatt tekertem le, visszafelé picit hosszabb volt az út, sokszor volt szembeszél.

Hajdúszoboszló előtt nézem a Kösely-folyót, 75 cm mutat a vízmérce, kissé le van apadva, de van benne bőven folyó víz, kb. 800 l/sec, igaz ebből kb. 700 liter/sec. a Debreceni Szennyvíztisztító biológiailag tisztított szennyvize, mostmár jól megtisztítják, a múlt héten a szemem előtt fogtak ki belőle egy több, mint félméteres halat....

Mivel erősen környezetvédelmi gondolkozású vagyok, a sorozatos hőséget, (hiszen ezen a nyáron 4 hőséghullám volt, és a sorozatos melegrekordokat) én az általános felmelegedéssel hozom összefüggésbe.

Én mindenhova biciklivel járok, de sokszor látom, hogy a kocsikban csak 1 ember ül, sőt ismerek két olyan embert is aki a 1,5 km-re lévő munkahelyére kocsival jár be...

Sokszor elgondolkozok az olyan futókon akik erősen szennyezett levegőjű környezetben, pl. nagyvárosokban futnak, lehet, hogy egy-egy futás erősen káros is nekik, hiszen sok szennyezőanyagot beszívnak....

Végezetül van egy számítási mód:

Az ökológiai lábnyom számítás, lényege a Föld termőterületét elosztották az emberiség létszámával, tehát kiszámolták, hogy átlagosan egy emberre mekkora terület jut, ami alkalmas növénytermesztésre, ha túllépjük ezt a területet akkor az erőforrásokat túlhasználjuk.

Ez ma fejenként átlag 1,8 hektár, magyarország átlagban 3,4 hektár.

Kiszámoltam, hogy nekem 1,7 hektár a lábnyomom.

Ide másolom, hogy mindenki legyen olyan szives kiszámolni

www.kothalo.hu/labnyom

 

 

Ha több, mint 1,8 hektár akkor az sok, mivel többet használsz fel, mint optimális lenne.

Tudjátok ez a Föld nem a miénk, ezt az unokáinktól kaptuk kölcsön.

Mikor majd odaáll eléd az unokád, és megkérdezi: te mit csináltál az ellen, hogy ne ilyen szennyezett legyen a világ, te mit válaszolsz majd neki?

 

 

38 hozzászólás

alouette 4491 napja
alouette képe

Szép bejegyzés és biztos szép kis túra volt. A beszerkesztett képek túl nagyok, de az albumban meg tudtam őket nézni, majd valaki más el tudja mondani, hogyan kicsinyítsd le őket.

Az én ökológiai lábnyomom a repülőgéppel utazás miatt eléggé megurgik, de még így is 2,2-es világátlag környékén van. A magyar lábnyom mérethez nem tudok mit mondani nagyon sokat kell még ilyen irányban változnunk, változnotok.

faxau 4491 napja
faxau képe

2

Néhány válaszadási lehetőség hiányzik.Pl általában kismotorral járok dolgozni. Hány kilométert megyek és mivel. SZóval ez eléggé elnagyolt, de hasznos, és elgondokodtató.

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

Igen szép kis túra volt, de sokkoló volt a vízhiány.

Ha levesszük a repülést akkor szuper vagy! Hát igen itthon van még mit változtatni....de az USA ha jól emlékszem 8-9 környéki..jött egyszer egy környezetvédelmi szervezethez ide Magyarországra egy amerikai önkéntes, aki nagyon zöldnek mondta magát, egyszer azt vették észre, hogy 1 azaz egy darab pólót belerak az automata mosógépbe és teljes, ha jól emlékszem 60 perces programom kimosatta...1 pólót, mikor szóltak neki akkor csapott a homlokára...

Igen nem tökéletes, de járjál amikor lehetséges biciklivel! Igen nagyon hasznos! Főleg elgondolkoztató! Esetleg a suliban is meg lehetne csinálni!

pg 4491 napja
pg képe

Nem tudom mi számít a tesztben, mert én pl szinte mindenhová bringával járok, a többi válasz pedig tök átlagos volt és így jött ki 2.3. Szóval számomra hülyeség ez a teszt, mint minden, ami általánosságokból akar bármiféle komoly következtetést kihozni.

A teszt végén a világátlagra 2.2-t ír. Azért kíváncsi lennék (de nem kell leírni), hogy az 1.7-hez mi kell. Próbálgattam, ha semmit nem veszek, nincs semmim és persze nem nyaralok, nem eszem húst, stb. akkor is 1.8 jött ki. Ekkor már gyakorlatilag nem élek vagy ha igen, akkor is minek.

sultan albertovics 4491 napja
sultan albertovics képe

3,1

De ha a válaszokat nézem szerintem ennyire a normális élethez szükségem van. Ebben semmi olyan nem volt mi igazán elfogadhatatlan lett volna! Igaz szörnyű bűn, de hármunkra jut egy autó, mit olyan havl  egy tank(30-35L) benzin erejéig van képünk használni. és valahogy nekünk nem jön be a vega életmód. Borzalmasan szánalmasan élősködői magunk a természetnek.

Felmelegedés, kontra egyéb területek?, hát szerintem nem a háztartásokban kellene tenni ellene hanem a nagyobb szektorokban, de valahogy úgy, hogy ne a fürdővízzel a gyereket is kiöntsük. Ha leállítunk egy szénalapú erőművet akkor annak az energiaszintjének legalább a kétharmadát bíztosító alternatív forrást kellene létrehozni. Azzal, hogy egy nagyobb üzemet áttelepítünk Ázsiába azzal semmit sem oldunk meg, max még rosszabb lesz a helyzet, mert itt vannak szakemberek kik oda figyelnek, de ott ...

Amúgy is szívesebben vennék egy "Made in Hungary" feliratú akármilyen márkákú futócipőt, mint egy "Made in China"-t!!

Bozót 4491 napja
Bozót képe

2,1   bár eléggé elnagyolt a számítás.

 

 

Szépek a fotóid!

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

1. Én tüzifával fütők, de  hőszigetelés is van, pl. 4-szeres üveg az ablakon, 7 cm vastag hőszigetelés a fejem felett

2. esővízzel öntözök, csináltam egy 1600 literes tárolót, befedve, a növények alját vágott fűvel borítom, ja és sarlóval vágom a füvet, még élvezem is-nincs energiafogyasztás ( múlt havi villanyszámlám 63 kwh-egy személyes háztartás.)

3. Vályog-tégla építőanyag.

4. kevés húst eszem

5.heti kevesebb, mint 10 alkalommal eszek itthon- munkahelyen eszek!

6.Kerékpárral-gyalog járok mindenhova

7.Most nem voltam nyaralni

8. 1-3 nagy átalakítás-hőszigetelés, takarékosság jegyében.

9.Csak energiatakarékost veszek.

10. A pékségbe is itthonról viszem a zacskót a kiflimnek, egy zacskó hetekre elég, zöldségesben ha veszek pl. barackot soha nem zacskóba veszem, hanem beteszem a táskába, 10 percig semmi baja nem lesz míg hazaérek.

11-Komposztálok, szelektíven gyűjtök, hulladék hetente max 1 kg szeméttermelés

Na most 1,8 jött ki!

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

nem hülyeség-nem pontos, de kb. képet ad!

Kiváncsi vagyok, hogy 50 év múlva ha majd elfogy a kőolaj, vagy aranyárban lesz mivel fognak üzemelni a kocsit?

Igaz most, hogy csaknem 500 Ft volt a benzin akkor is sokan elgondolkoztak...pl. Debrecenben annak ellenére, hogy 30%-kal nőtt a bicikli ára 20%-kal többet adtak el belőle, 5-8 km-es távolságot bárki bevállal vele, így nem kell bérletett venni, az üzemeltetési költség szinte nulla...

Javítani kell az energiahatékonyságon, pl. én kinyomom a tv készenlétet is, sok kis apróság sokra megy, vagy mikor a télen -15 fok volt leállítottam a fagyasztót, egy szatyorban kiraktam a fagyasztott dolgokat árnyékos helyre...

Alternativ áramtermelés-napenergia, hatékonyságnövelés, stb...

Sok kis látszólag apróság sokra megy, ha pl mindenki 1%-kal csökkentené az áramfogyasztássát, az évente országosan sokra menne...

Bozót: nagyon jó! Dícséretes! Köszönöm szépen, most jól sikerültek!

sultan albertovics 4491 napja
sultan albertovics képe

Lehetne vitatkozni, de minek!

71 nm-en vagyunk hárman, így kijön/fő 23,5nm ezzel jobb vagyok és ha energiafelhasználást nézzük akkor a havi 120kWh-val is én vagyok a jobb, mert ez 40kWh/fő/hó..

A távhő gázfelhasználása hatékonyabb a fánál és környezetkimélőbb károsanyag kibocsájtásban.

Lehet szidni a panelt, de ez volt mindig egy elérhaető alternatíva, ezt ki tudtam fizetni és nekem nagyon megfelel!

Fagyasztót 30 literben haszálunk, mindent meg lehet venni frissen pl.

De tényleg pl ezek csak játékok a számokkal, tényleg fontosabb és lényegesebb az ipari szektor, mert az hadd ne mondjam mást csak finoman annyit, hogy sokkal több a lehetőség!

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

Ebben igazad van, hogy az iparban nagyon nagy lehetőségek vannak...

Most hallom, hogy a Tiszánál lassan kritikus vízszint kezd kialakulni...lehet, hogy eltekerek Tiszacsegéig azt is megnézni? Ide kb. 55-60 km...

csezo 4491 napja
csezo képe

Jó a cikk Ferenc! 2. Az irányt megadja és ez a lényeg. Azonban úgy gondolom hogy városi üzemmódban lehetetlen a lábnyomot hatásosan csökkenteni. Én a tavaszon körtefaültetés közben sikeresen kettévágtam a gázcsövem. Aztán tanakodtam mi legyen. A körtefa maradt, az óra lekerült. De ezt városban lehetetlen. Kőolaj-gáz abszolút etikátlan energia és a töredékét fizetjük érte most, mint amit valójában ér. Így ha kiiktatni nem is tudjuk, de be kell épüljön a napi rutinba az hogy alázattal és szerényen fogyasszunk belőle.

Olyan az ösvényed a hegyre, hogy érdemes követni téged :)

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

Köszönöm szépen!

Igen bérházban-panelben korlátozottak a lehetőségek elismerem...

Majd ha a benzin néhány év múlva 550-600 Ft lesz sokan kevesebbet kocsikáznak majd, csak ha indokolt!

Ha kell, használjuk a kocsit, de ha felesleges, pl 3-5 km távolságra...

Sok minden van amit tehetünk! de megtesszük-e azokat a dolgokat, ez itt a kérdés!

 

sultan albertovics 4491 napja
sultan albertovics képe

Nem és nem! Sőt ahogy ismerem a hétköznapi emberek mentalitást hát...ha 600 Ft lesz a benzin akkor juszt is használjuk , mert én vagyok ma Jani, nekem még erre is telik, ez az átlag ember mentalitása.. Ezzel semmit sem lehet elérni, de össz felhasználásban ez minimális..Az áruszállításban jobban ki kellene használni az egyéb főleg vasúti megoldásokat a kamionok helyett pl.

Meg szerintem nem ezt a helyzetet kell átlag és jövőnek felfogni, mert ez egy pillanatnyi állapot, igen nagyon meleg volt ez a nyár itt a Kárpát medencében, de máshol sok eső esett, így ez még nem világjelenség..valamikor volt egy Bős-Nagymaros terv, amit a mi "környezetvédőink" megtorpedóztak, pedig milyen stabil vízszint lenne ma a Dunában általa..És a vizi árúszállítás is stabilabban menne..Egyszer lenne egy normális környezet és ember centrikus szemléletű szervezet, na jó bilibe lóg a kezem..

Czeglédi Ferenc 4491 napja
Czeglédi Ferenc képe

Viszont ha azt nézeda Dunán egyre nagyobb, és mélyebb merülésű hajók járnak...kevés a Dunában is a víz!

Abban igazad van, hogy a Velencei-tó 1868-ban kiszáradt, de azért én most is látok összefüggést a környezeti állapot, és a hőmérséklet között!

600 Ft-os benzinár: tudod mint a béka! Ha fokozatosan emeled a víz hőfokát inkább megfő, de nem ugrik ki, viszont ha bedobod a forró vízbe egyből kiugrik!

Ha lassan viszed fel a benzin árát, néha lentebb is viszed akkor nem mindenki veszi észre, hogy aranyárban van....de ismerve az arabokat nem hinném, hogy egyre olcsóbban adnák...+van rajta némi adótartalom is....

De abban igazd van, hogy szinte mindenhol hatalmas nagy tartalékok vannak az energiahatékonyságban. nagyon-nagy tartalékok vannak az ipar területén is, a szállításról nem is beszélve....

kipage 4490 napja
kipage képe

Nekem 3 lett. 355 ponttal. Ez a békás hasonlat nagyon jó.

Nekünk is havonta egy tank gázolaj fogy kb. Csak városok között használjuk az autót, városon belül csak kerékpárral vagy gyalog. Van egy drasztikus megoldásom minden fajta ökológiai problémára, se az sajnos kivitelezhetetlen. Illetve világháborúhoz vezetne. :)

kipage 4490 napja
kipage képe

Ha mindenből az optimumot hoznám akkor lenne 1,5. Ételből az otthon készített kapott jobb pontszámot, nem az ha minél többször eszel nem otthon. Ez fura, mert ha megfőznek egy menzán 3000 adagot olcsó hozzávalókból egyszeri enrgiafelhasználásra az kevesebb mintha mindeki otthon megvenné az alapanyagot és 3000 adag energiával megfőzné külön külön. Lehet belekalkulálták a csomagolást, mosogatást a kiszállítást, illetve a konyhásnénik károsanyag kibocsátását ha kimennek cigizni. :)

 

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Szerintem is egy nagykonyhán való főzés a gazdaságosabb!

A wikipedián írja, hogy egyes elemeivel lehet vitatkozni, de irányszámnak jó!

A békás hasonlat tényleg jó, de az emberekre is igaz, ha apránként csinálsz velük valamit észre sem veszik, viszont ha drasztikusan egyből patália van!

A benzin árát is 2-5 forinttal emelik mindig, néha lentebb is viszik...

A kőolajkitermelés állítólag már elérte a maximumát, ez már lassan csökkeni fog, a kitermelési költség meg növekedni, arról nem is beszélve ha végetér a válság, és beindul egy komolyabb gazdasági növekedés, akkor kereslet lesz a benzinre, tehát egyből növekedni fog az ára...

Viszont tényleg érdekel, hogy 50 év múlva mivel üzemelnek majd a kamionok, sőt a személyautók is? Lovak fogják őket vontatni? 

Viszont ha a kőolajkorszak végetér akkor bizonyosan a légszennyezés is a töredékére csökken....ezt pedig szerintem az unokáink meg fogják élni!

necromedve 4490 napja
necromedve képe

Durvák ezek a képek. Idén tényleg extra száraz volt a nyár, most először fordult elő, hogy kifogyott a víz a kertben az esővíz-tároló tartályunkból. Az a gond, hogy tényleg hiányzik az előre gondolkodás az emberekből (nem tudom, hogy csak itthon, vagy más országokban is ez van-e), csak akkor kezdik el a megoldásokat keresni az ilyen problémákra, mikor már nagyon ég a ház a fejük felett. Bár nem csak a vízfelhasználás, hanem az élet minden területén ezt látom.

 

Egyébként az se jó, ha a tisztított szennyvízzel van feltöltve a folyó. A tisztított szennyvíz ugyanis még így is az egyik legerősebb környezetszennyező anyag. Ha meg a folyó vízhozamának a javát ez adja, az rég rossz. Lehet, hogy kifognak belőle félméteres halakat, de ki tudja, mi van abban a halban. Itt Veszprémben a hulladéklerakó telepen található óriási szemétkupac mellett pl van egy medence a csurgalékvíz tárolására, tisztítják is a vizét. Abban is nőtt már fel kiskacsa, de nem tálalnám fel vasárnapi ebédként. :)

 

Elég fura és kicsit felületes ez a teszt, erre én sem alapoznék komoly véleményt. Csak pár kiragadott példa:

Rosszpontot kaptam tőle, mert nem használok tömegközledést, ugyanis nem szeretem (vagy autóval járok a teszt szerint). Helyette bringával járok. Ha azt az opciót választom, hogy nem, mert nincs, az máris 0.3 ha a javamra, de hát van, csak nem szeretem (vagy autóval járok)...
Termelődő zsák szemétnél nem mindegy, hogy az a heti x db zsák egy-két személyre, vagy ötre vonatkozik, ezt meg se kérdezik a tesztben. Meg az se mindegy, hogy mit rak az ember abba a zsákba. Aki pl nem termel sok szemetet, de a kukába dobja az alkáli elemet, meg mellé valami olajos rongyot és egy doboz festéket, az sokkal nagyobb kárt okoz, mint aki hetente kitesz 3 zsák falevelet.
Az otthon készült ételek fogyasztásával sem teljesen értek egyet, hogy az lenne az üdvös, ha mindenki magának főzne. A kifőzdében ugyanis fajlagosan sokkal kisebb az energiafelhasználás egy-egy adag étel elkészítésekor, mint ha otthon kell olajat, energiát, vizet, mosogatószert felhasználnom 4 szelet rántott cukkini elkészítéséhez.
A másik, hogy a bringázást nagyon preferálják, csak pl manapság Magyarországon szerintem egy csomó teszkós bicikli fogy, aminek azért szintén szép előállítási költségei lehetnek energia szintjén, a minősége meg olyan, hogy 1-2 év után mehet az is a kukába. Bár nyugaton is pár évig használnak csak egy-egy bicót, aztán ott is a falnak támasztják igen gyakran.

Szóval itt is érdemes lenne bekalkulálni azt, hogy mennyit használsz egy-egy terméket. Lehet, hogy energiatakarékos, de ha félévente cseréli valaki, az már nem jó. A legnagyobb problémát ugyanis környezet túlhasználata szempontjából pont ez a fogyasztói szemlélet okozza, hogy egész egyszerűen nem használják ki az emberek a dolgokat olyan szinten, amennyire lehetne, hanem fogják magukat és vesznek egy újat, amint éri őket egy arra buzdító impulzus. Plusz manapság minden fogyasztási cikket is úgy terveznek, hogy hamar cserélni kelljen. :( Ilyen szempontból pl tuti jobb vagyok az 5-6 évig hordott pólóimmal, még ha kizsákmányolt szerencsétlenekkel gyártatják is mittudoménhol, mint az a néni, aki megveszi félévente a legújabb fair trade cuccokat, az aktuális divathoz illeszkedve.

csezo 4490 napja
csezo képe

Ez pont olyan, mint az egészség. Fotelben ülve nincs jó és kényelmes megoldás. Ezen a bolygón a valóban hasznos, szép, jó, egészséges és távolba mutató dolgokért keményen meg kell küzdeni és ez csak magasról nézve gazdaságos. Így mivel jelenleg csak azt látjuk (Ha látjuk?) ami az orrunk előtt van és ameddig a rossz pénz diktálja a tempót s a profit az egyetlen, ami képes hatékony változásra, a kezünk valóban benne van a biliben. Amit tehetek, hogy olyan példát mutatok a gyerekemnek, ami egyensúlyra törekszik, nem vesz el a másiktól, a luxusért és a természet kincseiből csak annyit fogyaszt, amire feltétlen szükség van. Ez csak egy csepp tudom és nem ad megoldást, de a futásban sem az idő az egyetlen, amiért csináljuk, hanem az út maga.

alouette 4490 napja
alouette képe

Az étkezésre vonatkozó kérdést szerintem félreértitek, ez az otthon általad, friss alapanyagokból elkészített illetve a szupermarketben vásárolt kész-vagy félkész ételek közötti különbséget hangsúlyozza ki.

Természetesen az ipari környezetszennyezés a lakosságihoz képest elképesztő méretű, de nem takarózhatunk azzal, hogy a nagyok se tesznek semmit. Minden igazi nagy változás kicsiben indul és ez visz minket előre. Hogy fogmosás közben elzárod a csapot, a sütőt nem melegíted elő, szétválogatod a szemetet, összebeszélsz a szomszéddal és a vasárnap reggeli friss zsemléért csak egyikőtök autózik vagy bringázik el stb., ezek csak hirtelen beugrott apró példák...

A berlini fal emlékművé nyilvánított részén látható ez a nagy kedvencem, magyarra lefordítva így szól kb:

Sok kisember,sok kis helyen apró dolgokat visz véghez,ezzel tudja megváltoztatni a világ arcát/képét...

Berliner Mauer

sultan albertovics 4490 napja
sultan albertovics képe

Hát igen, de néha nézzünk körül a saját portánkon is!

Hát a futás környezetszennyező hatási is hatalmasak szerintem!

Egy manapság használatos futócipőnél belénk sulykolták a max 1000 km-t és vegyél újat..Ez nálam évi 3-4 cipő lenne a kukában..mindez Kinából, mert csak ázsiában gyártjál még a világmárkákat is. Szállítás egyebek...szóval ..ha dupláját tesszük bele az már csak a fele mennyiség a hulladékban, és ez nem igazán újrahasznosítható, ugyanez a pólókkal is orba-szájba kapjuk..tele vele a szekrény, néha kénytelen vagyok kidobni egy stósznyit...hová? megint nem definiált hulladék,,szerencsére inkább kuka mellé és a hajléktalanolnak még sokáig jó hisz a legtöbb egyszersem volt rajtam..

Izoitalok,  vitamonk,táplálék kiegészítők? Hát ez a kedvencem...szóval jobb lenne egyáltalán nem használni őket, de megint belemosva az agyunkba az a szlogen, hogy a mai tömegzöldségekben nincs vitamin, igaz? Hát szerintem van és megfelelő mennyiségben, de ha elhiszed, hogy nincs megveszed ezeket a "csodapirulákat" amelynel előállítása közebn..hadd ne mondjam mennyi veszélyes hulladék képződik..Arról meg inkább jobb ha nem tudtok, hogy miből és hogyan készülnek!

Közelekdés ma nem a hétköznapira gondolok hanem a versenyekre utazásra...ha szívesebben is mennék tömegközlekedéssel sokszor ez szinte megoldhatatlan, mert vagy fél nappal előtte már ott vagy, vagy nincs versenyutáni haza juttató már aznap..Marad az autó ami ha nincs partner akkor na szóval...igaz ha már hárman vagyunk akkor olcsóbb, mint a vonat vagy a busz, de egy ezer fős verseny esetében száz oda utazó autó több benzint pöfög el, mint tíz busz a vonat energiahatékonyságáról ne is beszéljünk!

Műanyagpoharak és egyéb frissítéshez használt edények hát itt sem mi vagyunk a környezetvédelem csúcsa, de nem tudok igazán környezetbarát megoldást rá!

Most csak ennyi jutott eszembe, de biztos van még sok kisebb megoldandó dolog itt is szűkebb pátriánkban!

bajai 4490 napja
bajai képe

Mi is van belemosva az agyunkba?

A fenti hozzászólásokat látva világos. Bár elhangzik a lényeg: Mindegy mit csinálsz, a nagyléptékű ipari, mezőgazdasági, katonai folyamatokhoz képest légyfing. (Lábnyomkodik, míg jön a vöros iszap !)

Lehet, hogy nekem kicsi az ekológiai lábnyomom, de nem érdekel. Nem azért megyek gyalog, hogy az legyen. A szemetet sem azért gyűjtöm szelektíven. Távfűtést sem azért használok...

Most én vagyok az ördög?

 

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Sok okos hozzászólás!

Nekrómedve: Helyes a brummogás! Jól mondod! Az egyik legfontosabb dolog az egyenletes vízjárás megteremtéséért az erdősítés! Jelenleg hazánknak kb. 20-22 % boritja erdő, a cél 25-27%. Ez sok szempontból lenne jó, pl csökkentené a légszennyezettséget, de mivel az erdő olyan mint egy mohapárna, vagyis ha sok a víz magába szívja, majd lassan fokozatosan engedi ki. Az Északkeleti-Kárpátokban az ukránok jelentős előrehaladást értek el az illegális fakitermelés visszaszorításásban, persze még van munka..

Kösely-folyóban ezelőtt 30 évvel szénfekete, messziről büzlő víz folyt benne...mostmár hihetetlenül sokat javult a helyzet, igaz mikor az Alapitványunkkal bejártuk a partjait lebuktatunk 3 vízszennyezőt is: Mikepércsi Szociális Otthon, egy kőcsiszolóműhely, egy mosoda. Ma már ők is rácsatlakoztak ( rácsatlakoztatták őket...) a csatornahálózatra, megszünt a szennyezés. Mire idáig ér a víz, addigra megtesz kb. 25-30 km-et, és tovább tart az öntisztulás, a legnagyobb baj, hogy nagyon kevés a higítóvíz....lévén a Tócó-patak vízhozama kb. 10-20 l/sec, ehhez jőn hozzá kb. 700 l/sec tisztított szennyzvíz, kb. 10 km után becsatlakozik a Kondoros-patak kb. 50-100 l/sec vízzel...

Van többféle ilyen teszt, csak írd be a keresőbe a címet.

Az én biciklimet Németországból hozták be ( ötszázasával hozza a delikvens) felújította, és én megvettem 18 000 Ft-ért. Ha van egy jó, de használt árúcikk sokszor érdemes rászánni egy kis pénzt a felújítására, mint venne egy újat...

A reklámipar abban érdekelt hogy vásárolt!

Csezó: A legfontosabb a jó példa! Jól csinálod!

Alouette/Marika: Igen, ne feledjük, hogy a paloták is téglából épültek fel...

Zoltán: Én minden futócipőmet több mint 1500 km-et használtam, majd befogtam őket jövő-menő cipőnek!

Létezik az ún. frászipar! Ha nem vesz meg valami terméket biztos, hogy nem lesz energikus, tudod: fekete-fehér kép, a nőci áll a tükör előtt és kétségbeesetten nézi magát: "Töredezik a haja"?..Vegyen ezt-meg azt, miután megvette csodaszép frizura, szines minden, diszvigyor...

Én ha jól emlékszem a Túri Kupán láttam, hogy a müanyag poharakat összeszedik és elmossák, és újra felhasználják...

De a legfontosabb a személyes példa, főleg a gyerekeink felé! Tudod: Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!

A legfontosabb, hogy ne legyintsünk, hanem igenis  a magunk eszközeivel lépjünk fel a szennyezés ellen. Tudod egy nagy hordóba sok vízcsepp kell, viszont ha tele van, már egy vízcsepp miatt is túlcsordul! Sok kis apróság kell!

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Dehogy vagy te ördög! Sőt jól csinálod! Mindig azt  (is) szoktam mondani: "Ha nem csinálunk semmit, soha semmi nem fog történni"

Sok kis apróság is összeállhat egy nagyon-nagy dologgá! De nem szabad, ismétlem nem szabad ülni, és várni, hogy majd...

Pont olyan mint a futás: egy kezdő futóból hány km megtétele után lesz maratoni futó? Sok! De a legfontosabb az az első km volt! A többi is fontos, de az az első a legfontosabb! Tehát az első cselekedett, lehet hogy apróság, de elindít egy folyamatot!

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Egy fontos kérdés amit mindenki kérdezzen meg magától este elalvás előtt: 

MIT CSINÁLTAM MA, HOGY AZ UNOKÁMNAK EGY SZEBB, JOBB VILÁGOT HAGYJAK ÖRÖKÜL?

bajai 4490 napja
bajai képe

Czeglédi Ferenc: egy kezdő futóból hány km megtétele után lesz maratoni futó?

Szerintem 42,195.

Az 1500 km-es futócípőm pedig még gyerek.

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Már úgy értem az első futástól!

1500 km gyerek? Fizikálisan jól tartja magát, ebben teljesítménytúráztam a Hortobágyon, ma pedig ebben tekertem, tehát használva van. Sőt tartalékállományban, mint futócipő 100-200 km akad még benne...

Te mennyit szoktál bele tenni?

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Makicsivel kevesebb habfürdőt tettem a fürdővizembe, elvittem a papírhulladékot a szelektívbe, mielőtt elmentem volna otthonról kikapcsoltam a tv készenlétet, sőt szinte egész nap kikapcson volt. A gazt amit kigyomláltam beraktam a komposztba.

gfm29 4490 napja
gfm29 képe

Kedves Ferenc! Tudok még 2 tippet adni a környezettudatossághoz:

vízkőoldás, tisztítás 20%-os ecet, valamint a mosógépbe mosószappan reszelése mosószer helyett, öllítés 2%-os ecetoldattal. Én ezeket alkalmazom. Bevált, olcsó és tizedannyira sem károsítja a környezetet, mint a többi vegyszer. Ja és a fürdővízve is ecetet öntök habfördő helyett + szappan (babaszappan). Ja és a járólapot is ecetes vízzel mosom fel.

gfm29 4490 napja
gfm29 képe

Upsz! Ez már 2X 2 tipp lett.

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

Nagyon helyes!

Pár napja én is ecetes vízzel vízkőmentesítettem!

A mosógépbe szódát tettem, 1/3 résszel kevesebb mosópor kellett bele!

Látod! Sok kis apróság!

sultan albertovics 4490 napja
sultan albertovics képe

A jelenlegi cipőmben perpill 3950 km van de szerintem ez 5000-ig ki fogja bírni.

És mi lesz vele utána, hát sajna kuka, mert hová tegyem...Annyira el fog kopni , hogy már sétára sem lesz alkalmas, arra ott marad a kettővel ezelőtti, igaz abban "csak" 2500 km van de sétára még sokáig alkalmas. ha veszek egy újat azzal még nem hasznosítottam a régit, mert nincs még két lábam.

Tényleg jó lenne egy újrahasznosítási technológia kidolgozása, mert sok még használható anyag marad meg.

Egyébként ez az ecetes vizkőmentesítés max pénztárcakimélő, mert azok a márkanévvel ellátoitt kicsit drágább termékek is ugyanúgy ezt tartalmazzák, de ez már egy más történet..

Szóda és mosópor? Ugyanez a kérdés! Felhasználsz olyan anyagot ami amúgy ugyanúgy és ugyanolyan mennyiségben megvan a mosóporban..

 

Czeglédi Ferenc 4490 napja
Czeglédi Ferenc képe

3950 Km és még lehet benne futni? Szent Habakuk! Nem semmi! Nagyon jó választás volt!

Van olyan honlap ami az építkezésből kimaradt anyagokat lehet vásárolni, nagyon kedvezményesen.

Szóda-mosópor-ha nem tévedek kevesebb mosópor kell?

A szóda mennyivel természetközelibb?

bajai 4489 napja
bajai képe

Czeglédi Ferenc:Te mennyit szoktál bele tenni?

Nem számolom ezt sem. Amíg le nem rohad a lábamról. Talán 3 körül?

Viszont ezzel sem a "zöld ipart" kívánom támogatni.

Például tudatosan famentes, vagy újrahasznosított papírt nem vennék. Szerintem minden szempontból értékesebb egy hozzáértő erdészet által kezelt, hasznosított erdő, mint a természetes dzsuva. Az erdészethez pedig fafelhasználás kell. Fa- és papíripar.

A számítógépek nemrégiben történt viharos fejlődése sem a zöldek érdeme. Az elvakult, fanatista, mindig jobbat akaró, az újat újra-és újra megvevő, a régit szemétbedobó rétegé.

Ha megtehetem, inkább megveszem a szomszéd asztalostól az új bútort, minthogy a régit állandóan javítgatva elvegyem a megélhetését. (Nyílván más a tömegáru, meg a made in China.)

necromedve 4489 napja
necromedve képe

Ja: még olvastam itt is, meg más hasonló eszmecserékben is, hogy minek legyünk környezettudatosak a fogyasztásunkban, életvitelünkben, mikor ez légyfing az iparhoz, meg a közlekedéshez, meg a mezőgazdasághoz képest.

Annyi megjegyzésem azért lenne ehhez, hogy az ipar, a közlekedés, meg a mezőgazdaság nem önmagáért van, hogy pöfögtesse a szennyezőanyagot a környezetbe. Ilyen csak a Gyűrűk Urában van, mikor Szarumán direkte akarja tönrketenni a Megyét. Az ipari, meg az egyéb nagy kibocsátók mind-mind profitorientált vállalkozások részei, azért működnek, hogy kiszogálják a keresletet. Azt meg nem más befolyásolja, hanem a sok egyéni fogyasztó külön-külön döntése. Na, ennyit arról, hogy mi a légyfing.

Egész egyszerűen érdemes visszanyesni a fogyasztást, aztán akkor a mindenféle kibocsátás is csökken. Persze sokaknak ezt nehéz elfogadni, de ha majd nem lesz elég a nap 24 órája, hogy megkeresse az ember mondjuk a benzinre, vagy a palackozott vízre valót, és már hitelt se ad rá senki, talán muszáj lesz...

bajai 4489 napja
bajai képe

Na, utolsó hozzászólásom ebben a nem idevaló témában.

Így kell ezt! Nyomni a demagóg dumát: Gyűrük Ura, kereslet-kínálat, majdha a benzin ...

Nevetséges lenne, ha közben nem menne tönkre például a világhírű magyar izzógyártás.

De persze a konkrét példákra soha nem kell válaszolni (pl. erdészet), úgyis mindig az a süket duma nyer, amelyiket az aktuálisan leghatékonyabb agymosás következtében a többség képvisel.

Bős-Nagymaros nem kell, de bezzeg a Tisza-tó egy természeti csoda. És a Kiskörei víztárózó?

 

 

necromedve 4489 napja
necromedve képe

Ha neked van egy vállalkozásod, amivel kibocsátasz x szennyezést (mondjuk évi 10.000 m3 műanyag flakont), de ilyen-olyan okból a kutya sem veszi meg, amit termelsz, akkor nem fogod üzemeltetni, pusztán azért, hogy hegyekben álljon az üres flakon. Vagy igen? A benzinre is morcos vagyok, városon belül abszolút nem jó érzés koncentráltan szívni az égéstermékeit. Ez most (mitől) demagógia?

Az erdészet terén részben egyet tudok veled érteni, természetesen szakértő módon kezelve, jó gazdálkodással hoz csak hasznot az erdő. De ez nem azt jelenti, hogy mondjuk el kell tüzelni a fél Dunántúlt az ajkai erőműben. Ahogy annak sem látom értelmét, hogy minden héten legalább 30 deka (a minap lemértem) akciós katalógust dobjanak be minden egyes portán a postaládába. Lehet, hogy pörög tőle a papíripar, de utána ezeknek az árát be fogják rajtad vasalni a legközelebbi bevásárlásod alkalmával, mikor kicsit drágábban kapod majd az akármit. Az meg már annyira nem jó, mert a pénzért általában dolgozni kell, a szabadidő terhére. De lehetne bőven példát hozni a soha ki nem nyitott (tan)könyvektől a bármilyen hivatali ügyintézéssel kapcsolatban létre jövő minimum 2-3 centi vastag paksamétákig. Ilyenért szerintem felesleges egyetlen fát is kivágni.

Czeglédi Ferenc 4489 napja
Czeglédi Ferenc képe

Üdvözlet Mindenkinek!

Én a futócipőimet kb. 1700-1800 km -ig futok benne, majd befogom őket pl túrázni, vagy abban biciklizek, tehát nincs kidobva. Két futócipőmet kukáztam 4 év alatt mióta futok, de mindkettő tropára ment teljesen szétszakadtak, az egyiknek az orra körbeszakadt, a másiknak a talpán fél centis szétnyilások voltak. Sajna mivel a múltban sokszor voltak lábproblémáim figyelni kell, hogy meddig leeht használni futásra egy cipőt.

papíripar: a legnagyobb vízfelhasználók egyike, csak olyan helyre telepítik ahol van bőven víz, pl Szolnok.

Én most egy kb. 30 éves porszivót használok jól müködik, évente-kétévente elviszem a tőlünk kb. 200 méterre lévő villamosmühelybe karbantartani, szétszedik kitisztitják, beolajozzák, stb... néhány száz Ft-ért. Ha jól müködik akkor használom, fontos a megfelelő karbantartás! Ezt TMK-nak hívják ( Tervszerű Megelőző Karbantartás)

Víztározó: van nekik elönyük, és hátrányuk is. Pl a Tisza-tó esetén hátrány, hogy a Bodrog folyása teljesen lelassult, és így nagyon iszaposodik, sokat kell kotorni.

Vagy pl. Az Asszuáni gát építésével létrejött Nasszer-tó hátránya, hogy iszapolódik, a nagy vizek nem terítik be Egyiptom partmenti földjeit szuperjó minőségű iszappal, a deltában drasztikusan visszaeset a halászat, hatalmas nagy nyáron a párolgás, ami jelentékeny vízveszteséget okoz, sok települést odébb kellett telepíteni, mint pl a 4 szorsnál Kínában, a halak nem tudnak felúszni

persze van sok-sok pozitiv előnye is!

Ha pl Szegednél építenének egy nagy duzzasztót, meg kellene gondosan vizsgálni az előnyeit, és a hátrányait is!

Nekrómedve: Igen jól mondod mi vagyunk a fogyasztók, ha nem veszünk meg valamit azt meg sem termelik! Ha jól emlékszem a Danette termékeit bojkottálták valahol, a gyártó nem igazán örült neki....

Az informatika fejlődésével lassan tért hódít a paírnélküliség, én pl az átutalási megbízásaimat interneten intézem papír nélkül, nem is kapok róla papírt! lassan de tért hódít!

Ma viszont míg futottam a tv készenlét kikapcson volt, majd a regeneráló tekerés során elbicikliztem a pékségbe vittem magammal zacskót, majd a reggelinél gondosan ügyeltem rá, hogy a teám ne legyen túlforralva, a paprika csoma ment a komposztba, a használt teafilter teafüvével együtt, az üres papír pedig megy majd a szelektívbe!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2016-11 hó (1 bejegyzés)
2015-08 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-02 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (2 bejegyzés)
2012-07 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (2 bejegyzés)
2012-04 hó (3 bejegyzés)
2012-03 hó (1 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (2 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (2 bejegyzés)
2011-09 hó (1 bejegyzés)
2011-08 hó (3 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2011-06 hó (1 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (1 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (11 bejegyzés)