Nem is tudom, érdemes-e még márciusi visszapillantót írni, mindenesetre egy rövidet írok.

Szóval márciusban 9-szer futottam, összesen 61 km-t. Ebből látszik, hogy még mindig a rövidebb futások mentek, bár az is igaz, hogy három hétvégén is futottam 10 km körüli távot. A tempóm a lassún belül változatos, aszfalton 6:40-től 7:30-ig sok minden volt.

Tíz nap kimaradt a futásból, a nőnapi futáson először megtapasztalt csípőfájás miatt. Ez azóta is hol van, hol nincs, hol csak futás után, hol máskor is. Nem nagyon tudok vele mit kezdeni, pedig még gyógyszert is kaptam rá.

Az egyéb mozgásokat viszont hanyagoltam ebben a hónapban, egyszer bírtam rávenni magam, hogy tornázzak.

Futás közben új élmény, hogy időnként eléggé el tudok magamban bizonytalanodni: olyan távokon is, amiket már nagyon sokszor futottam, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon végig tudom-e futni a távot/időt, amit elterveztem. Ez nagyon furcsa, utoljára akkor voltak ilyen gondolataim, amikor 2010 nyarán először volt az edzéstervemben 3*4 perc – előtte elképzelni sem tudtam, hogy négy percet egyben lefussak. Most meg újra, akár egy sima öt km-es edzésen is előfordul ez, ami nem nagyon megnyugtató, mert hát …

Előrepillantó

… kevesebb mint egy hónap múlva itt van Szekszárd (pontosabban én leszek ott), és hát igen, ez a tény némi aggodalommal tölt el. A 16 km-es távra neveztem, de hát végül is sose állítottam magamról, hogy normális vagyok. Ehhez képest szintes edzést még nem csináltam (a nőnapi futást most ne vegyük bele). Áprilisban egyrészt ezt akarom pótolni, amennyire lehet, másrészt a távot növelni, meg ezt a belső kételyt helyretenni.

Ezért aztán ma is elmentem futni, kicsivel több mint 9 kilit tettem meg. Hét km-nél kezdtem érezni, hogy nehezednek a lábaim, ezért aztán kiötlöttem egy kis mondókát, mert hát azért ez így még sincs rendben. Szóval: „Lábam könnyű, léptem sebes, vár rám Szekszárd, völgyes-hegyes.” :P Egész jól működött :D