Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 868 km-t sportoltatok
Kedves az élet

Az állatok és én, meg a futás

csiripiszli | 2013-10-09 14:45:36 | Nincs hozzászólás!

Vasárnap maraton lesz Pesten, amin én is részt veszek. Váltóban fogok futni, méghozzá az Állatmentő Szolgálat Alapítvány „Fussunk, mint állat” programján belül a Zsépanti nevű csapat tagjaként.

Amikor újra elkezdtem (viszonylag) rendszeresen futni, Évika keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem ebben a jótékonysági futásban részt venni. Persze, hogy lenne. Enyhe aggodalmat az okozott csak, hogy tudom magamról, hogy arra nem igazán vagyok alkalmas, hogy az ismerőseimet maceráljam azzal, hogy adakozzanak már, aztán ezt az aggodalmat félretettem. Végülis az a lényeg, hogy összeállt a csapat, képviseljük majd az alapítványt, és ezen keresztül az ügyet, amit támogat, és ezáltal talán valami hatást el tudok én is érni.

Mert afelől nincs kétségem, hogy az alapítvány jó ügy érdekében működik. Segítségre szoruló, bántalmazott állatokat, főleg kutyákat és cicákat ment, gyógyít, és keres nekik gazdát; a felelős állattartásért próbál tenni, például az ivartalanítás népszerűsítésével, és mentett kutyák és cicák ivartalanításával. Az alapítványt tavaly novemberben jegyezték be, ehhez képest már nagyon sok állaton segítettek – igaz, még mindig és folyamatosan nagyon sok állatnak lenne szüksége segítségre.

Tudom egyébként, hogy nagyon sokféle ügy van, ami érdemes a támogatásra. Nálam valahogy úgy alakult az elmúlt pár évben, hogy az állatok kerültek fókuszba. A macskaféléket nagyon szeretem, kedvencem a hiúz, ne kérdezzétek, miért, mert nem tudom. A WWF-nél fogadtam örökbe hiúzt idén nyáron; az lenne az igazi, ha vadon élnének újra sokan itt Magyarországon. A macskafélék közül a másik nagy kedvencem a tigris; imádom őket a pöttyös fülükkel, nagyon szépek. A nyíregyházi állatkertben nagyon jó dolgom volt a nyáron, többféle tigrist láttam, meg hiúz is lakik ott, meg még sokféle macska. Aztán a pesti állatkertbe jött egy kisebb termetű macskaféle, egy manul, aki annyira viccesen néz ki, hogy nem tudtam neki ellenállni, örökbe fogadtam. Borisznak hívják; látni még nem sokat láttam belőle, mert éppen a kuckójában aludt, amikor ott voltunk, de ez ugye csak annyit mutat, hogy normális macska :) Azért remélem, valamikor majd ébren is látom, márminthogy amikor ő is ébren lesz.

Borisz.jpg

Íme Borisz :D A kép innen származik.

A vadon élő állatok mellett az otthon tartott állatokat is szeretem. Otthon mindig is volt kutyánk is, macskánk is, természetes volt, hogy vannak. A kettő közül egyébként nem nagyon tudnék választani, régebben inkább „kutyás” voltam, mostanában jobban kijövök a macskákkal, de lehet, hogy csak azért, mert nem nagyon van kutya a környezetemben. Itt Pesten most nem tartok állatot. Volt egy cicám, Jelena, akit el kellett altatni három éves korában, mert beteg lett, és megtámadott, kétszer is. Azt nem mondom, hogy ezt máig nem hevertem ki, mert így négy év elteltével azért nagyrészt már túl vagyok rajta, de hosszú idő kellett ahhoz, hogy úgy tudjak rá gondolni, hogy ne fájjon nagyon. Most azt gondolom, hogy lakásban nem szeretnék cicát tartani. Bár az előbb végignéztem az alapítvány oldalán a gazdára váró cicákat, és nagyon elgyengültem, de majd visszaerősítem magam :) Kutyust meg azért nem szeretnék tartani, mert nem tudnék vele eleget foglalkozni – pedig a kutyáktól is elgyengültem az előbb… De nem, erős vagyok…

Azt még nem említettem, hogy a sport régebben is kapcsolódott az állatokhoz: egy rövid ideig lovagoltam. Szerettem, főleg terepen lovagolni. Azt az érzést máig fel tudom idézni, milyen volt legelőször felfelé vágtatni az erdőben a dombon... A lovaglással annyi volt csak a gond, hogy túl engedékeny voltam; előbb-utóbb a ló lett a főnök, és ez nem jó.

Na szóval, röviden ennyit arról, hogy miért fontosak nekem az állatok. Vasárnap tehát a segítségre szoruló állatokért fogok futni. Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen támogatná ezt az ügyet, akkor itt megteheti; nagyon köszönöm előre is.

 

Visszapillantó 2013. augusztus-szeptember

csiripiszli | 2013-10-01 21:04:11 | 3 hozzászólás

Ismét két hónap eltelt a legutóbbi visszapillantóm óta, úgyhogy itt az ideje, hogy összefoglaljam, mi történt.

Lassan kezd visszajönni a futás, és a hangsúly most azon van, hogy lassan. Augusztusban öt alkalommal futottam, összesen 33 km-t, szeptemberben pedig hatszor, laza kritériumok szerint 42 km-t, szigorúbbak szerint 35,5 km-t (a Pilis Vertikál felfelé megtett hat és fél kilije a különbség, igazából azt sétáltam nagyrészt, úgyhogy az inkább túra). A futás helyszíne is megváltozott: igyekszem nem aszfalton futni, ami az utóbbi néhány hétben praktikusan azt jelenti, hogy kimegyek a Szent István parkba, és ott futok. Fura egyébként körözgetni, de inkább, minthogy a térdemmel megint baj legyen. Amúgy pontosan nem tudom, mekkora ott egy kör, így a fenti távok nem teljesen pontosak. Azt viszont tapasztalom, hogy most már picit gyorsabban futok, mint pár hónapja, úgyhogy ez jó.

Ezek az adatok is azt mutatják, meg azt is érzem, hogy mostanában kicsit kisebb szerepet játszik a futás az életemben, mint korábban, és ezt nem is bánom. Kezd a helyére kerülni. Azért futok, mert jól esik, nem azért, mert bármit is akarok tőle. Emiatt nem pörgök futós rendezvényeken sem, illetve az interneten is kevesebb időt töltök futós dolgokkal. Beleértve persze a saját blogomat is.

Két futós rendezvényen vettem részt futóként: a Szeliditó-futás nagyon kedves emlék, a Pilis Vertikál is jó volt. A Suhanj! 6-on segítő voltam, azt lehet, hogy érdemesebb lett volna kihagyni, sok volt egy napra a két verseny.

A futás mellett augusztusban sokat tornáztam, a derékfájásomra végeztem gyakorlatokat. Ez abba is maradt (sajnos). Emellett mindkét hónapban volt egy kis bringa, nagyrészt közlekedés, augusztusban pedig egy kis úszás.

Előrepillantó

Idén még egy versenyt terveztem. A Spar maratont fogjuk csapatban lefutni, mégpedig az Állatvédő Alapítvány egyik futójaként. Erről hamarosan írok majd külön is. Más konkrét tervem egyelőre nincs.

2015-11 hó (1 bejegyzés)
2015-06 hó (1 bejegyzés)
2015-05 hó (1 bejegyzés)
2015-03 hó (3 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (1 bejegyzés)
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-04 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2014-02 hó (1 bejegyzés)
2014-01 hó (2 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (2 bejegyzés)
2013-09 hó (1 bejegyzés)
2013-08 hó (2 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-05 hó (4 bejegyzés)
2013-04 hó (1 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (3 bejegyzés)
2012-11 hó (2 bejegyzés)
2012-10 hó (4 bejegyzés)
2012-09 hó (3 bejegyzés)
2012-08 hó (4 bejegyzés)
2012-07 hó (4 bejegyzés)
2012-06 hó (4 bejegyzés)
2012-05 hó (5 bejegyzés)
2012-04 hó (5 bejegyzés)
2012-03 hó (5 bejegyzés)
2012-02 hó (6 bejegyzés)
2012-01 hó (6 bejegyzés)