Úgy volt, hogy ma megyek Dunakeszire, Yours Truly-t futni sokakkal együtt. Körözgetős rendezvény volt, így hát az volt az eredeti tervem, ami a Hungaroringes futásnál is: futok, ameddig lehet, meg ameddig tudok. Nem volt cél a 25 km teljesítése; eddig 21 a leghosszabb – de nem is zártam ki, hogy sikerülhet, végülis nem sokkal több, mint az eddigi leghosszabb.

Aztán nem így alakult. Tegnap elkezdett kaparni a torkom, hőemelkedésem volt, gondoltam, fele sem tréfa, meglátjuk, mi lesz reggelre. Az lett, hogy éjszaka 3-kor felébredtem, aztán… nem vacsoráztam meg nem is reggeliztem, hanem … éjjeliztem? Na mindegy, szóval mivel éhes voltam, ettem valamit. Reggel meg nem bírtam felkelni, lázam nem volt, de gyenge voltam. Úgyhogy 9 körül keltem fel, ami nálam ritkaság – nem sokkal korábban, hogy indult volna a vonatom Dunakeszire.

Viszont miután megcsináltam egy kis munkát (ennyit arról, hogy hétvégén nem dolgozom…), kedvem támadt futni, és mivel nem éreztem semmi olyat, ami ezt kizárta volna, felöltöztem és mentem. Dél után nem sokkal indultam, sütött a nap. Igyekeztem a napon futni, és elég sokszor sikerült is. A rakparton futottam, gondoltam, futok egy szokásos 5 kilis kört, esetleg megtoldva egy kicsivel, hogy 7 legyen, mint a múltkor. Aztán a Margit hídnál nem fordultam vissza, hanem futottam tovább, el a Kossuth téren, a Lánchídig. Lánchídon át Budára, kicsit a Fő utcán, aztán a rakparton, fel, nemcsak a Margit hídig, hanem tovább is. Helyenként nem volt magától értetődő, merre is lehet futni, futottam, amerre vitt az út. Egy felüljárón is átfutottam, gondoltam, legalább van egy kis szint. Az Árpád híd előtt volt a legnehezebb járható utat találni, talán azért, mert a rakparton akartam maradni. Azért sikerült, fel a hídra, aztán a szigetnél lekanyarodtam, és a hídra felvezető utat megfutottam egyszer, hogy legyen még egy kis szint. Gondoltam rá, hogy többször is megfutom, de kicsit fájt a bokám (elfelejtettem rögzítőt felvenni), így aztán ejtettem az ötletet. Amikor leértem az Árpád hídról, még mindig nem akartam egyenesen hazajönni, így beletettem még egy kunkort a Dagály utca felé, aztán a Váci úton már hazafutottam.

A futást könnyűnek éreztem, és nagyon jól esett. Észrevettem, hogy önkéntelenül is inkább az orromon veszem a levegőt, ennek örültem, mert nem ahhoz vagyok szokva. Kicsit ugyan aggódtam, hogy most vajon ezzel jót teszek-e, hogy megfázásszerű tünetek után ekkorát futok, de aztán úgy voltam vele, hogy majd meglátjuk. Nem fáztam, csak egy kicsit a végén a mellkasom, pedig nem sportmelltartó volt rajtam, mert az, ha hidegben futok, és egyszer beleizzadok, utána olyan, mintha egy hideg abroncs lenne a mellkasomon. Pedig speciálisan futásra tervezett melltartó, legalábbis ezt írták róla, nem is értem, ez hogy lehet…

És az adatok: az egész táv 13,5 kili lett, 1:36:32 alatt futottam (7:09), minimum pulzus 89, maximum 164, átlag 152, és állítólag 1217 kcal-t égettem el. Jóleső futás volt, remélem, rosszul eső következményei sem lesznek.

Van nálam egy rendes pulzusmérő óra, igaz, már nem sokáig. Kigyűjtöttem az eddig mért adatokat (október 2-án és november 20-án versenyen futottam, 8 perc felett meg terepen), hátha okosabb leszek tőle. De nem lettem sokkal okosabb. Azt látom, hogy január 17-én valami miatt jó magas volt a pulzusom, hogy miért, azt nem tudom. Meg azt tudom, hogy azok az edzések voltak nyugis edzések, amelyeknél 150 alatti volt a pulzusom. 

A terheléses vizsgálat szerint a max. pulzusom 181, az anaerob küszöböm 155. Ennek alapján bemelegítéshez, levezetéshez 110 alatti pulzust ajánlanak, alap állóképesség és zsírégető szint 110-140, extenzív, erőnlétet fejlesztő szint 140-160, intenzív, gyorsasági állóképességet fejlesztő 160-170, 170 felett meg a csúcsszint, sprint pulzusszáma. A javaslat úgy szólt, hogy főleg az aerob zónában maradó extenzív szintű tartós terheléseket kéne végeznem, tehát 140-155 közötti pulzuson. Végülis, annak ellenére, hogy csak most bogarásztam végig a vizsgálat eredményeit, elég sokszor ebben a tartományban futottam...

Sokunknál gondot okoz, hogy a futást hogy is illesszük be a többi tennivalónk közé. Nekem is tud ez problémát jelenteni, pedig nem kötött munkaidőben dolgozom, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Az előnyök közé az tartozik például, hogy ha ügyesen osztom be az időmet, télen is tudok világosban futni (ha nem ügyesen, indulhatok este 9-kor). Ma ügyes voltam, úgyhogy fél dél körül értem haza futásból, és egy óra múlva indulnom kellett. Ez alatt az idő alatt rendbe akartam magam szedni és ebédelni akartam, utóbbihoz viszont előbb ebédet kellett készítenem. Nézzük, hogy is zajlott mindez.

Felértem, sapka-sál, cipő le. Feltettem a vizet forrni, aztán lenyújtottam. Mire a nyújtással végeztem, felforrt a víz, úgyhogy mehetett bele a tészta. Nem egy bonyolult ebéd, viszont friss – van egy olyan fixa ideám, hogy a frissen készült ételben van valamiféle plusz energia; ne kérdezzétek, hogy mi, mert ennél jobban nem tudom megmagyarázni, szóval ha tehetem, frisset főzök. És ma is tehettem, miért is ne. Aztán futócuccok le, egy-két egyéb ruhával mentek a mosógépbe, kézi mosás elindít, én meg mentem a zuhany alá. Lezuhanyoztam, rendbe szedtem magam, mire ezzel elkészültem, megfőtt a tészta. Megebédeltem nyugiban, kávé, egy-két kényesebb (=beszáradós) edényt elmostam, a többit hagytam estére, aztán bekapcsoltam a gépet, hogy berajzolgassam a mai útvonalat, meg beírjam az edzésonline-ra és a kis excelembe a mai távot és időt. Mire ezzel végeztem, lejárt a mosás, kiszedtem a ruhát, kiteregettem, átöltöztem utcai cuccba, smink és go. Jobban belegondolva az eredeti tervet túl is teljesítettem.

Az ezt megelőző egy órába 9,46 km fért, az idő egészen pontosan 1:02:07 (6:33). Itthonról indultam, a szigetre mentem. Múlt héten volt egy nem túl jó hangulatú futásom a szigeten, ezt az élményt akartam minél előbb felülírni. Sikerült: koncentrált voltam, magamhoz képest jó időt futottam. Az átlagpulzusom 161 volt, ami nálam, mint kiderült, már az intenzív edzéshez ajánlott pulzustartomány alsó határa (októberben voltam terheléses vizsgálaton, és pár nappal ezelőtt végre volt időm rendesen elolvasni az anyagot, amit kaptam). Remélem, lesz ez ugyanennél a tempónál kevesebb is. A bokasérülésem óta ma először futottam bokarögzítő nélkül, nem volt gond a bokámmal, szerencsére. Kicsit azt sajnálom, hogy nem lett meg a tíz kili, pedig kicsit kikanyarítottam a szokott útvonalamat, hogy meglegyen – na de ez legyen idén a legnagyobb bajom.

Ma végre futottam, újra, és ráadásul hóesésben! Bár csütörtökön már futottam egy teszt öt kilit, amúgy ragyogó napsütésben, de az még nagyon arról szólt, hogy a bokám hogy bírja. Bírta, utána is csak kicsit dagadt be, de azért a múlt hét végét még kihagytam. Ma is óvatos voltam, részben azért, mert esett a hó, és tudom, hogy hajlamos vagyok a leghülyébb balesetekre, ha nem figyelek, részben meg azért, mert még mindig vigyáztam a bokámra. A rakpartra mentem, de visszafelé kicsit megtoldottam a szokásos kört, így hét kili lett (50:29). Jól esett, hiányzott a futás. És most már futás után sem dagadt be a bokám, és nem is fáj, úgyhogy remélem, visszatérhetek a heti három futásra.

 Mint mindig, most sem zenére futottam, de ahogy már többször, most is volt fülbevalóm, méghozzá egy filmzenerészlet. Nem is akármilyen, az egyik rohani téma A Gyűrűk Ura zenéjéből. Ezen a videón 2:23 körül kezdődik a téma, abban a formájában volt a fülemben, ahogy 2:53-tól van, szépen vonósokkal. Amúgy Howard Shore egy zseni, de ezt nem kell, hogy én mondjam, tudjuk anélkül is.

Közben azon filóztam, hogy is legyenek az edzések a tavaszi versenyekre. Nem akartam direkt ezen gondolkodni, de jött a dolog, és mivel jött, nem hessegettem el a gondolatokat. Szóval ugye két fő versenyem van, az egyik a szekszárdi félmaraton. Ettől tartok is kicsit, de ha nem tartanék, abban nem is lenne semmi poén. A másik az UB ötösben, legalábbis ha minden jól megy. Ezeken kívül van egy csomó félmaraton, még az is lehet, hogy egy terep félmaratont is bevállalok, de azért arra még alszom néhányat, mert túlvállalni se akarom magam. És azért már nincs olyan messze a tavasz… Addig két dolgom van, az egyik az, hogy gyorsuljak, méghozzá ezeken a hosszabb távokon is, a másik pedig, hogy szokjam a szinteket. A következő stratégiát találtam ki a mai futás alatt: most januárban még futok, ahogy jön, és remélem, hogy úgy jön, hogy szépen vissza tudok állni a hosszúkra (15 kili és felette). Februárban is elsősorban hosszúakat szeretnék futni, aztán március elejétől mondjuk a bécsi félmaratonig igyekszem a gyorsulásra helyezni a hangsúlyt, a Bécs és Szekszárd közötti három héten meg a szinteké lesz a főszerep. És ha mindezt végig tudom csinálni sérülés nélkül, akkor az UB két félmaratonnyi távja sem okozhat gondot, legalábbis gondolom. Ezek voltak tehát a nagyszabású gondolataim ma :) Azt nem tudom, mennyire ésszerű ez így, majd kiderül :D
 

Barbie rovatunk jelentkezik: http://kedvesazelet.blog.hu/2012/01/12/a_hajrol 

UPDATE 2012. január 14. Íme a bejegyzés is :)

Barbie rovatunk most jelentkezik először, így hát pár szó arról, hogy mi is akar ez lenni. Az a tapasztalatom, hogy vannak olyan dolgok a futással kapcsolatban, amelyek (kizárólag vagy elsősorban) a női futókat érintik, és mégis valami miatt ezekről ritkábban lehet olvasni. A futóblogot maceráltam egy kicsit ezzel kapcsolatban múltkoriban, de rájöttem, hogy jobban járok, ha inkább megcsinálom, amit hiányolok. Így hát legyen egy ilyen rovat; nem feltétlenül azért, hogy megválaszoljak bizonyos kérdéseket, de azért mindenképpen, hogy feltegyem őket.

  Barbie rovatunk első témája a múltkori Balboa-futásomon merült fel, pontosabban utána. Mikor hazaértem, első dolgom az volt, persze a futócucc nagy részének a lehántása után, hogy kifésültem a hajamat. Ez röpke negyed óráig tartott, merthogy összegubancolódott az én szép hosszú hajam. Ezt korábban csak az első túrám és az első Balboa után tapasztaltam; ugyanígy, sok türelmet és időt igényelt az összeakadt hajszálak kibogozása. Nem történt hasonló semmilyen városi futás után, sem amikor táncoltam, akár ötórás workshopot is simán viselt a hajam, pedig tánc közben nyilván kibontva hordom. Futás közben pedig általában úgy, ahogy hajdanvolt UB-s csapatom pólóján látható, lófarokban összefogva.

Az, hogy ez mitől van, rejtély. Lehet attól, hogy hosszú ideig tartottak ezek az edzések (a Balboát három óra felett futom egyelőre, a túra tíz órás volt), de pusztán attól is lehet, hogy terepen voltam. Egykori lovas tapasztalataimra most nem támaszkodhatom, akkor még rövid hajam volt és amúgy is kobak volt rajtam. Az okot nyilván úgy lehetne megfejteni, ha futnék három óránál kevesebbet terepen, vagy három óránál többet városban, és megnézném, hogy mi történik. Lehet, hogy ha kísérletezőbb kedvem lesz, ezt megteszem, mindenesetre addig is ki kéne találni, hogy érdemes a hajamat hordani, hogy ne gubancolódjon össze. (Azon xy-ok számára, akik eljutottak eddig, és nem értik, miért csinálok ebből ekkora felhajtást: azért, mert ha nagyon összegubancolódik a haj, akkor előfordulhat, hogy nem marad más megoldás, csak az olló. Amit határozottan nem szeretnék.)

Szóval úgy tűnik, jobban kéne rögzíteni a hajamat, amikor terepre megyek futni és/vagy hosszút futok. Ezt megtehetem normál fonással, a. fejtetőről kezdve, b. a tarkón kezdve, vagy úgy, hogy c. felkötöm lófarokba, és azt fonom be. A fonás módját is tudnám változtatni, és akkor kaphatnék d. angolul Dutch braid-nek, magyarul nem tudom minek hívott formát, vagy e. halszálka fonatot (képek ilyen sorrendben). Nyilván ezt még sokféleképpen lehetne variálni: csak egy részét fonom be itt-ott, aztán azt összekötöm, vagy két copfot fonok, satöbbi-satöbbi (afrofonás, raszta kizárva). Azért némi kétely van bennem a különböző fonatok tartósságával kapcsolatban: vajon bírnák-e ezek a három óra terepfutást?

Aztán persze úgy is rögzíthetném a hajamat, hogy mindenféle hajgumikat és csatokat tennék ide-oda. Ezeket mindenkinek a fantáziájára bízom, mert nincs türelmem képeket keresgélni :)

És amúgy azt hiszem, ez lesz az a tényező, ami eldönti, hogy milyen hajjal is fogok futni: valami olyan kéne, amit van türelmem futás előtt elkészíteni és futás után kibontani :)

Ha valakinek van tapasztalata és/vagy ötlete ebben a témában, örömmel veszem, ha megosztja ;)

Sziasztok!

Kb. másfél éve futok, és már több mint egy éve rögzítem az edzéseimet ide, meg olvasgatok ezt-azt az oldalon, de eddig nem sokat szóltam itt. Viszont van egy blogom, ahol sokat szövegelek. Most bemutatkozásképpen beteszem a tavalyi évem összefoglalásáról készített bejegyzésemet:

http://kedvesazelet.blog.hu/2011/12/31/2011_merlegen#c15425544

Külön bejegyzéseket ide nem feltétlenül fogok írni, de a blogomra készült bejegyzéseket mostantól megosztom veletek is :)

Sok jó mozgást kívánok mindenkinek erre az évre!

UPDATE 2012. január 14. A bejegyzés:

Eltelt az első teljes futóévem, legyen akkor egy kis összegzés [most, hogy elkészült… bazi hosszú lett], milyen is volt ez az év a futás szempontjából.

Annyi háttérinfó talán belefér, hogy a futás számomra több mint szabadidős tevékenység. Tavaly kezdtem el futni, nyáron. Az előtte nyártól idén nyár elejéig tartó két éves időszak olyan volt, mintha dózerrel végigmentek volna az életemen: ami volt, az elveszett, ami nem volt, nem is lett – nem tudom, kinek van meg, hogy ez milyen… Nem vidám, viszont tekintsük úgy, mint egy érdekes kísérletet arra, hogy mit lehet így az emberélet felénél kicsit túl újjáépíteni gyakorlatilag a nulláról. A futás már a romok alól bújt ki, és a legnagyobb eredménye ennek az évnek, hogy még mindig futok, és még mindig szívesen futok, pedig nem feltétlenül szoktam kitartó lenni ilyesmiben.

No, de vissza a futáshoz. Nézzük először a számokat, aztán minden mást.

1.       A számok

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért gyártottam egy táblázatot, íme:

* Most este még poénból kimentem futni 338 métert, hogy az éves összes teljesen kerek szám, 888,888 km legyen, amúgy a spontán adat 888,55 km volt :)

2. Minden más

Sérülések – egyensúly és edzésterv

Nahát, anélkül, hogy mélyebb elemzésbe bonyolódnék, az látszik, hogy elég hektikus volt az év. Az év első részében elég sokat ki kellett hagynom, általában térdfájás miatt. Tavasszal igyekeztem növelni az edzések számát, meg a megtett táv is akkor lett nagyobb, de ez júliusra visszaütött, akkor volt egy nagyobb kihagyásom. Az is kiderült akkor, hogy lúdtalpam van, ezzel kb. egy hétig foglalkoztam intenzíven, azóta sem. Ősszel vettem egy új cipőt, kicsit erősebb alátámasztással, mint a korábbi, de ennyi.

A fő kérdés persze az volt, hogy mi az oka annak, hogy ennyit vagyok sérült. Ezzel kapcsolatban a következő tanulságai voltak ennek az évnek. Az egyik kérdés az, hogy mi is a futás helye az életemben; nyilván ez meghatároz elég sok mindent. Sajnos hajlamos vagyok, vagy legalábbis sokáig hajlamos voltam végletes lenni: ami nagyon fontos volt, az túlzottan az volt. Ahogy látható, áprilistól júniusig gyakorlatilag minden másnap futottam – ez túlzás volt, a felkészültségemhez és az edzettségemhez képest mindenképpen. Az egyensúlyhoz Random_ csapattársam segítségével sikerült kicsit közelebb jutnom: egyrészt a példáján is láttam, hogy heti három edzéssel is el lehet érni a kitűzött célt, másrészt akkoriban elég sokat beszélgettünk is ezekről a dolgokról. Augusztus óta kb. heti háromszor futok, néha kevesebbszer, és ez így most jó. Volt olyan is, hogy kihagytam vagy félbehagytam edzést azért, mert a testem jelzéseire figyeltem – ez korábban elképzelhetetlen volt.

A sérülésekkel kapcsolatos másik segítséget Rrrokától kaptam, a hosszútáv blogon. Áprilistól elkezdtem egy edzéstervet a tempó növelése érdekében, aztán később egy másikat, amivel a Nike félmaratonra készültem volna. Ezekben az edzéstervekben heti négy edzés volt előírva – és ha kimaradt egy, amire elég jó esély volt, akkor igyekeztem pótolni. Ez nyilván azzal járt, hogy feltorlódtak az edzések; a végén aztán egy jó kis tripla szigetkör után júliusban ki is kellett hagynom vagy három hetet. Rrrokától aztán megtudtam, hogy kihagyott edzést nem pótolunk – ez az infó kisebbfajta megvilágosodással járt számomra, pláne, hogy azt is elmagyarázta, hogy hogyan lehet az edzéstervet variálni, úgy, hogy az jó legyen.

Edzésterv vagy örömfutás

Ha már edzésterv: a másik dilemma idén az volt, és végülis már megint kilyukadtam annál a kérdésnél, hogy miért is futok – szóval hogy a teljesítmény a fontos, vagy az, hogy örömmel fussak. Ha ránézek a nem egész másfél éves futómúltamra, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy fontos nekem az, hogy célokat tűzzek ki. Ezek gyakran versenyek formájában jelennek meg, amikor hosszabbat futok, mint korábban; vagy éppen az (lenne) a cél, hogy gyorsuljak. Ezekre a célokra sokan edzéstervekkel készülnek – én is kipróbáltam ezt a műfajt, de azért valahol nem az igazi. Annyi minden muszáj dolog van amúgy is, annyi kötelesség – tényleg ezt akarom, hogy a futásból is az legyen? Ugyanakkor céljaim vannak, és felfoghatnám úgy is, hogy az edzésterv a célok elérésének a leghatékonyabb módja… Szóval ez dilemma, amit még nem oldottam fel.

A siófoki félmaratonra edzéstervvel készültem – azt nem mondanám, hogy betartottam, mert nem lenne igaz, de igyekeztem. De alig vártam, hogy vége legyen, és futhassak úgy, ahogy jól esik. És nekem úgy tűnik, úgy esik jól, ha sokat futok lassan. Decemberben ami nem társas futás volt, az mind 10 kilinél hosszabb táv volt, ráadásul néhányszor terepen. Volt egy 15,3, részben terepen, aztán egy másik 15, aztán négy kör a Hungaroringen (17,24), aztán a Balboa, aztán egy 10,13, egy 19,5 meg egy 12,73 km – ez látszik is a decemberi adatokon. (Remélem, ez a távnövelés nem fog visszaütni sérülés formájában – azért kicsit tartok ettől, bár egyelőre szerencsére nem úgy néz ki.)

Ez a dilemma tehát megoldatlan egyelőre – és fontos lenne hamarosan valami kompromisszumot kötni magammal, mert a két kiemelt versenyemmel a jövő évre is feltettem a lécet magamnak.

Ami nem sikerült: gyorsulás

Na, ez az, ami nem sikerült idén – na jó, rövidebb távon picit már gyorsabb vagyok, mint év elején, de nem számottevően. Valószínűleg az a baj, hogy nem szeretek gyorsan futni – vagyis tudom, hogy ha sikerülne egy gyorsabb tempóra átállnom, akkor utána az lenne a szokott tempóm, csak valahogy az átmenetet nem tudtam megcsinálni idén. A leggyorsabb 5 km-em 31 perc volt – utána úgy megfájdult a térdem, hogy egyrészt öt napig nem tudtam futni, másrészt azonnal vettem egy új cipőt… Szóval ez marad jövőre.

Futás társaságban

És elsősorban most már nem azért fontos, hogy a tempót tudjam növelni, mert jön a csúnya záróbusz (bár a szekszárdi félmaraton esetében azért számon tartom a szintidőt..), hanem azért, mert ugyan alapvetően egyedül futok, de idén megtapasztaltam, hogy milyen jó az, ha néhányan együtt futunk. Nem sokan: pont a mai szilveszteri futóklubos rendezvényen gondolkodtam el azon, mit is keresek annyi ember között, amennyit át se látok. Csak néhányan: 2-3 ember; ez az a társaság, ami számomra kellemes. Ahhoz viszont, hogy ehhez hasonló élmények legyenek jövőre is, fontos lenne a tempómat növelni, mert jelenleg csak nálam gyorsabb futók vannak az ismerőseim között, és nem jó érzés, hogy miattam sokkal lassabb tempóra kényszerülnek, ha együtt akarunk futni, és az sem jó, hogy kimaradok a közös futásokból a lassú tempóm miatt.

Ha már a társaság szóba került: az idei év legfontosabb futással kapcsolatos eseménye volt számomra az UB. Véletlenül és hirtelen jött, hogy 9 addig ismeretlen futótárssal egy csapatban találtam magam. Kb. két hét alatt csapattá alakultunk: nagyon jó volt készülni a versenyre, maga a verseny is. És úgy tűnik, hogy lesz, ami túlmutat ezen az éven: úgy tervezzük, hogy jövőre az idei csapatból öten így ötösben futjuk körbe a Balcsit. És nyilván azóta is tartjuk a kapcsolatot valamennyire, és ez fontos nekem.  

Eredmények

Jut eszembe, pár szót az eredményekről is. Ma részben azért mentem el a futóklubba a szigeten, mert kíváncsi voltam, hogy január 2-án milyen terveket is írtam le idénre. Arra emlékeztem, hogy a Vivicittà volt az egyik – ezt sikerült is teljesítenem, a sérülések ellenére, egy jó hangulatú versenyen (11,2 km, 1:21:00 alatt).

Az UB-t már említettem. Az nem csak a csapat miatt volt jó, hanem magamhoz képest jót is futottam, olyannyira, hogy a délután futott eredményemet ma is elfogadnám (7,3 km 43:11 alatt).

A harmadik pillér idén a novemberi siófoki félmaraton volt. Ez volt az első félmaratonom, 2:38:48 lett az időm. Elsősorban azért volt emlékezetes ez a verseny, mert nagyon sokat tanultam belőle és nagyon megküzdöttem vele. Amúgy a másik tervem idénre, amit januárban leírtam, az Siófokon a félmaraton teljesítése két részletben – ezt úgy tűnik, túlteljesítettem (vagy alacsonyra tettem a lécet januárban, de ezt most hagyjuk).

Küzdelem

Ha már itt tartok, valami miatt ez az ősz a küzdelem időszaka volt számomra. Kezdődött egy sima sérüléssel szeptemberben a Nike félmaraton előtt: a váltópontra menet elestem az utcán, térdem, könyököm lehorzsolódott, egyik térdem fel is szakadt. A versenyt trióban futottuk, lefutottam a távomat.

Aztán jött az első túrám október végén, ami valahogy szintén küzdősre sikerült. Viszont azóta biztonságban érzem magam az erdőben, valahogy tudom, hogy több helyzetet meg tudok oldani, mint gondolom.

A félmaratonról már írtam eleget; megküzdöttem vele, de meglett.

És végül a Balboa-kör decemberben, ami tökjó élmény volt, nem éltem meg küzdősen. Azért sorolom mégis ide, mert a túránál és a félmaratonnál néhány olyan dolog okozott nehézséget, amire nem voltam eléggé felkészülve, vagy sima hülyeség volt. A nike félmaratonnál is sima hülyeség volt, hogy nem indultam el időben. Viszont a Balboa egyértelműen nehezebb annál, amit most tudok teljesíteni, kívül esik a komfortzónámon; ezért is fontos, hogy bevállaltam, hogy megcsinálom. Jó mérce lesz majd.

Az aszfalton túl

És elérkeztünk ahhoz, ami az egyik legfontosabb dolog volt számomra idén. Sokáig csak aszfalton futottam, aztán volt egy verseny terepen, a Samsung, ahol szakadó esőben futottam hét kilit, és a célban kis híján káromkodtam, de egy óra múlva legszívesebben újra futottam volna ugyanott. Sokáig nem jött össze utána, hogy terepen fussak, viszont közben rájöttem, hogy hegyeken szeretnék futni. Aztán egyszer futottunk hármasban terepen hegyen; később aztán egyedül is mentem, aztán jött a már emlegetett Balboa. Szóval jövőre szeretnék többet futni terepen.

Idén belekóstoltam a túrázásba is, a Piros 35-öt teljesítettem. Tanulságos volt; bár az egyik tanulsága épp az volt, hogy nem biztos, hogy egyedül neki kéne indulnom legközelebb… Szóval ezt majd meglátjuk, mert azért jó az erdőben.

Összességében…

… azt mondanám, hogy jó év volt ez így. Tanulságos. Azt gondolom, hogy sok mindenben sokat fejlődtem, ugyanakkor van is még hova fejlődni.

Fontos változás tavalyhoz képest, hogy most már vannak körülöttem futótársak. Néhányukkal ismerjük egymást, másokkal személyesen még nem találkoztam. Köszönöm a jelenléteteket és a támogatásotokat!