Kerülget a megfázás, pár napja érzem gyengébbnek magam, meg nagyon kicsit az orromat is fújom, de azért. :) Elmentünk (a férjemmel) ma futni a Sparra. Imi feladta, mi keltettük reggel, hogy jön-é vagy sem, de hamar kiderült, hogy ááá, szar az idő. No comment. Tökéletes volt az idő. :)

Épp megérkeztünk a maraton indulójára, elismerésem mindenkinek, aki indult. Rengetegen voltak! Komolyan, öröm volt nézni.

Hamar indultunk mi is, aggódtam kicsit, beismerem, mert az elmúlt két hét elég gyenge volt, sok volt a munka, elég megterhelő időszak volt, s nagyon nehéz volt visszaállnom. Ráadásul az is hozzátett egy keveset, hogy ezeket a távokat futópadon tettem csak meg... hát. Voltak kétségeim, de jó messzire eldobtam őket :)

Kerestem az emberemet a nagy tömegben, aki mögött utazom majd a távot, s kb a 2-dik kilóméternél meg is találtam a megfelelő tempójú embert. Feltételezem, hogy nem nagyon örült a jelenlétemnek, érzésem szerint megpróbált lerázni (:D), de nem hagytam magam. Szépen egymás mellett futottunk, s ezért nagyon hálás vagyok, mert húzott előre, akkor is, amikor már éreztem a halált közeledni :) A 6-dik kilóméterjelzőnek nagyon örültem, fel is kiáltottam, hogy na végre :D Erre az emberem kérdezi: what? :) Mondom neki, hogy ez a 6-dik kilóméter, 1 van hátra, örültünk - pedig nem szakadtunk meg valójában. Aztán vmiféle csoda történt, mert Zoli felbukkant a semmiből s otthagyott a franba... Na akkor esett az állam a lábam elé, s tudtam, vesztettem. Ennyit a motivációról. :(

Pedig tudtam, hogy jó időben vagyok... de mégis elég csalódott vagyok amiatt, hogy előbb ért a célba mint én.

Nos, mára lett elegem az egészből. Talán egy hónapja, hogy állandóan futás után tele van a lábam (a drága ujjaim) vízhólyaggal. Elegem van! Hetente két estém telik ezzel, hogy ki"műtöm" őket. Teljesen el van csúcsulva a lábam, még jó, hogy már nincs szandis idő... :( Mi a bánattól lehet ez?

A régi cipőre gyanakodtam, de igazából nem volt igazam, mert azelőtt hónapokig nem volt egy darab sem. Kb két hete lett új normális futócipőm (nike), s azóta is tart ez a bosszúság. A mostani nem szorít, nem nyom, nem csúszkál a lábam, tehát semmi okát nem látom!!!

Valaki mondja meg a tutit. Please.

Forrtyogok magamban. (milyen fura szó ez így leírva...). Na jó, hangosan. Ma egy véletlen folyamán tudomásomra jutott, hogy egy pár évvel ezelőtti lakótársam futott a Nike félmaratonon. Kb. ez a megrökönyödésem oka egy mondatban. (ez is milyen hülyén néz ki leírva...)

Ha nem nézne ki hülyén, akkor most üvöltve dühöngenék ezen. Nyilván nem tehetem, az olyan gyerekes lenne. :)

Kifejtem:

1. kövér - nyilván ez nem akadály, de magamból kiindulva az, mert 20 kiló plusszal futni nehéz

2. ??? - amikor ismertem is futott, igaz, kb a 2 kilóméteren megragadt akkoriban majd' 1.5 évre

3. mégiscsak - hogy lehet, hogy pont Ő le tudta futni, s nekem feláll a szőr a hátamon, ha arra gondolok, hogy nekem is el kéne jutni idáig? A múltkori 11,2 km már igen húzós volt, ha pl akkor még hozzágondolok plusz 10-et, felfordulok helyben

4. hogy - jutott el idáig??? Ahogy ismerem, kb brahiból a barátokkal ment.

Feltételezések. Irigység. Meglepettség. Kihívás.

Elismerésem mindenkinek, aki ma futotta a Nike-on a félmaratont. De szívesen mentem volna én is, de ehhez még csirke vagyok :)))

Ehelyett most neveztem(/tünk) a SPAR minimaratonra a férjemmel. A múlt hét óta nem tartom kihívásnak a 7 km lefutását, így hát miért ne? Zoli meg azt mondja, hogyha a múltkor a Margit-sziget kört kibírta, ez is menni fog, s igaza is lesz, mert gond nélkül jött velem végig 5:50-es tempóba... (szidtam is rendesen, hogy erre készültem x hete, hogy le tudjam futni életem első Margit-sziget körét, erre ő meg csak lazán lenyomja...). No de majd a 7 km-en meglátjuk mit tud :)

Másrészről megkaptam az életem elős igazi futócipőjét Zolitól :)