PVSK-NIKE Futóklub tagjaként teljesítettem a rám kirótt szakaszokat. Mint írtam, csak kedden tudtam meg, hogy én is futok, így nem kevés izgalommal vágtam neki a dolognak. Tudtam, hogy a fiúk nagyon jók, tartottam is attól, hogy jelentősen visszavetem a csapatot.

Szombaton a 4. szakasz (Keszthely-Balatonmáriafürdő) jutott nekem. Akkor már több, mint 1 órája esett az eső. De mit is várhatnék Keszthelytől, hiszen 7-én is bőrig áztam a Keszthelyi Kilométerek maratonján. Tehát égi áldással frissítve vágtam neki a 22,3 km-es szakasznak. Annyira az eső nem zavart, csak néhol a nagy szél. Az útvonal tényleg tisztességesen ki volt jelölve, így szerencsére nem tévedtem el (amitől nagyon tartottam). Meglepő módon elég jól ment a futás, a szakaszt a chip szerint 1:56:48 alatt teljesítettem. A végére az eső is elállt.

Kevés alvással töltött éjszaka után 7 órakor nekivágtam a Balatonboglár-Balatonföldvár 19,4 km-es távnak. -balazs-zsal futhattam együtt egy rövid szakaszon, aminek nagyon örültem. Annak is, hogy a tömegrajt miatt én is előzhetek, hiszen szombaton a "nagyok" engem hagytak le. Hiába, ha valaki gyors lábú csapatban fut... :) Egy helyen majdnem elkavartam, de szerencsére csak pár másodperces kitérő volt, észleletem, hogy arra nem lesz jó az út. Tartottam a reggeli futástól, mert általában délután/este szoktam (vagy legalábbis 2 órával később), de meglepően jól vittek a lábaim. A végére azért egy kicsit elfáradtam, az időm 1:44:58 lett.

Torokszorító élmény volt látni némely egyéni indulót. Alsóörsön - az utolsó váltópontnál - két külföldi futó sétált be a frissítőpontba. Az egyik közülük még akkor is ült, amikor elindultunk a cél felé a csapattal. A másik - azt hiszem francia - hihetetlen kínokat élhetett át, a hátának bal oldalát valószínűleg irdatlan nagy görcs foghatta meg, de annyira, hogy nem tudott kiegyenesedni. Ott akarták tartani a váltóponton, orvost is hívtak hozzá, de nem maradt, továbbsántikált. Már hazafelé tartottunk, amikor jónéhány egyéni indulót is láttunk még, nagyobb részüket gyalogolva, kisebb hányadukat futva. Nem tudom eldönteni, vajon azok az egyéni indulók nagyobb hősök a szememben, akik "hamar" beérnek, vagy azok, akik a végsőkig kitartanak és akár a szintidő vége felé, de eljutnak a célba. De nagy tisztelet illeti meg azokat is, akik a verseny feladására kényszerülnek. A fizikai fájdalomnál biztos nagyobb az a lelki fájdalom, ami ezzel jár. Nekik azt kívánom, hogy a jövőben ne kelljen újra átélniük ezt az érzést.

És természetesen a váltók, staféták tagjai nagyokat küzdöttek!

Mindenkinek nagy gratula! Soha nem indultam még csapatversenyen, nagyon nagy élmény volt! Köszönöm!