Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 46 239 121 km-t sportoltatok
Kilométerkövek

Egy szelet Spartathlon

Wojtek63 | 2010-10-30 19:49:08 | 7 hozzászólás

 

97-es kő: Spartathlon


Egy hónapig tartott eldöntenem, hogy a vizes pohár vajon félig tele van-e, vagy félig üres.

Szerettem volna többet, szerettem volna az egészet. Minden előző kilométerkövemmel közelebb akartam jutni, és belépni a Mennyországba. Bennem dübörgött kilenc hónapig, 5300 kilométeren keresztül, átlagban napi 2 óra 20 percen át ez az őrült akarat.

Vajon..? Miért….? Vagy….? Ha….? Csomó válaszra váró kérdés. Sokkal nehezebb az idén feldolgozni a történéseket. Mert volt mindent megpróbáló, becsülettel teli munka, de még sem jött az eredmény. Úgy vélem, itt nincsenek képletek, hogy ha megoldom, akkor ott a megoldás. Mélységesen tisztelek mindenkit, aki most és ezelőtt végig tudott menni ezen az úton. Aki teljesített persze már ismer összefüggéseket, és el tudja mondani, hogyan lehet. De ennek a versenynek ezer arca van, többfajta nevetős és persze számtalan sírós is.

Ismét a tanulság! Tudnom kell, hogy nagyot akartam, nagyot akarok. Négy éve még az első maratonimat lihegtem be 5 órával. Be kell látnom én nem tudok csodát, csak földi halandó vagyok, aki még útközben van, és jócskán. Végig kell járnom a piramis fokokat. Igenis, a pohár már félig tele van! Tovább kell dolgozni, mást és másképp, hogy megteljen a másik része is. Hogy mikorra? Nem tudom…. egy év, két év, három év …… mindegy!

Nem tudom feladni, mert

„bárhová megyek, Te ott állsz az út végén”! (a dal)

Spartathlon-1

És ha már ilyen vizekre eveztem, akkor „azért vannak a jó barátok”, hogy ……… (a dal)

Spartathlon-2

Köszönöm mindeninek, akár némán hallgatott, akár félve kérdezett, akár „piszkált”, akár „lelkileg rugdosott” az elmúlt hónapban.

(Ui: Kedves pecsenye, drága Csabikám, volt egy félig kész "i" betűm, Te adtál hozzá egy pontot.)



 

78–as kő: Swissalpine Davos

 

2010. július 31. XXV. Swissalpine Davos 78,5 km. Már az év elején elterveztük, hogy nyáron lesz egy kis rokonlátogatással egybekötött családi pihenés Svájcban. Én pedig rögtön kerestem egy versenyt is, hogy a kellemes társuljon a hasznossal. ;) A verseny napjáig csak pár aprót tudtam futni, inkább a magas hegyekben mászkáltunk, túráztunk.

 Davos - 2010 - 01

Nagy múltú esemény ez, és igazi futó fesztivállá nőtte ki magát. A K78 mellett velünk indult egy 31 km-es és egy 42 km-es, menetközben ránk indítottak egy újabb 42 km-est, a célba pedig kb. együtt értünk be a 21 és 11 km-es futókkal, illetve a 21 km-es „botos gyaloglókkal”. A sportcentrumban eközben zajlottak a mini számok: 0,5 km; 1,4 km; 2,1 km. A K78-ra jellemző, hogy Davosból indul és Davosba érkezik, közben 78,5 km-t teszünk meg, megfutunk, -mászunk 2260 m szintet, és természetesen ugyanennyit ereszkedünk is. A legmagasabb pont a Keschhütte 2632 m-es csúcsa lesz. Az alapszintidő 12 óra, reggel 8-tól este nyolcig, de az idén először gondoltak a lassabban teljesítőkre is, lett egy 6 órási rajt is, ahol így 14 óra volt a szintidő.

 Davos - 2010 - 02

Svájcban, a hegyekben általában nagyon hamar meg tud változni az időjárás, de a verseny napjára felhőtlen, ragyogó, gyönyörű idő lett. Tényleg eszményi volt, kivéve a hőmérsékletet. Reggel 7-kor a rajt felé igyekezve a buszmegállóban 2 fokot (!) mutatott a hőmérő. De már átálltam erre a hűvösre, és ennek ellenére elég volt egy rövid alsó és egy hosszú felső. A rajt előtt néhány perccel nagyon örültem, hogy Németh Csabával összefutottam, gratuláltam az olasz eredményéhez, ő pedig néhány szóval jellemezte a versenyt, aztán mindketten belevesztünk a hatalmas tömegbe. Utóbb kiderült, hogy összesen 11 magyar futó indult, közülük hárman (Németh Csaba, Nagyváthy János, és én) a K78-on. Ebben a kategóriában 1661-en rajtoltunk el, kb. 30 országból összeverődve.

Lenyűgöző látvány volt ennyi embert látni menetközben, hosszan kanyarogni. A városból kiérve olyan „mulatságos” volt, hogy ha lett egy kis tisztás fákkal, akkor egyszerre 5-10 fiú is megállt pisilni. Később, amikor csak füves rétek voltak, akkor három lépés le az útról, hátra arc, és mehet. Szegény lányok. A ragyogó napsütésben, a gyönyörű tájakon végig élveztem a futást és a versenyt. Az első 30 km-en sikerült tartani a 6 perceseket, pedig a szinttérképhez képest ez sem volt csak egyenes. Összességében 1585 m-ről kb. 1000 m-re jöttünk le, de ez a folyamatos hullámzás az elején nagyon hasonlított egy „másik” versenyre. ;) Izmaim keményedtek, de hát pont ezért vagyok itt.

 Davos - 2010 - 03 Davos - 2010 - 04

30 és 35 km között 1000 m-ről el kezdtünk emelkedni 1300 m-re. Ez a szakasz szerpentines aszfaltos út volt. Itt már kipróbáltam a szakaszos futást: 10 m erőteljes gyaloglás (menetelés), 50 m futás. Az út menti oszlopok segítettek ebben, mivel ősrégi stopperemben két napja kimerült az elem. Akkor Cserpák Józsi jutott eszembe, aki tavaly azt tanácsolta fussak óra nélkül. Tessék most ezt is tesztelhetem. Persze 10 km-ént ránéztem a mobilomra tájékozódásképpen. Jól esett, hogy még 40 km-nél is 4:07 volt az időm. Jól tudtam, hogy ebben a kezdeti lejtőnek is szerepe van, és hogy a következő 20 km erőteljesen meg fog lassulni, hiszen 1300 m-ről 2632 m-re kell feljutni. Atyám, 1300 m csak fel, folyamatosan, lejtő nélkül. Sacc per kb. erre is legalább 4 óra kell majd. Így is lett. Egy kanyar után vége volt a futásnak, meredeken megindult felfelé a köves ösvény. És szó szerint itt megállt a tudományom. Akiket korábban megelőztem, sorra kezdtek visszaelőzni. Végül kb. 60-80 futó, főleg svájciak szépen „lemásztak” engem ezen a szakaszon. Ismeretlen, furcsa érzések jöttek: a talpam külső éle és a sarkam alatti izmok kezdtek erősen feszülni.

 Davos - 2010 - 05 Davos - 2010 - 06

Ismerősöm figyelmeztetett, hogy ottlétem során egyek majd vasat. Egy hétig minden nap be is vettem egyet az oxigén felvétel erősítésére. De ezzel az egy héttel láthatóan nem tudtam behozni a 46 éves hátrányomat a svájciakkal szemben. : ) Vagy a lábaim gyengék még? Ma sem tudok észhez térni, a svájciak mintha egy hétvégi kiránduláson lettek volna. Szóval „lemásztak”! Én azért megállás nélkül, egyenletesen, saját csigatempómban másztam és szuszogtam. Itt már 2000 m fölött voltunk, a táj kopár, de végtelenül fenséges volt. Az idei meleg nyár lehetett itt is, mivel csak egy-két helyen voltak hófoltok. Egyszer minden véget ér majd, talán ez a konok emelkedő is. Messziről megláttam a Keschhütte épületét és ez nagyon bizakodóvá tett. Az elején lent az emberek hatalmas kolompokat lóbálva szurkoltak, itt már csak a tehenek kolompjai bíztattak bennünket útközben. 40 km-től 45 km-ig 68 perc volt az utam. : (  Mikor felértem a tetőre azért jól belekurjantottam a mindenségbe.

Na és innentől megint eljöhetett az én időm. Végre futómozgás! Lefelé már ismét jól esett, bár az elkövetkező volt a legfélelmetesebb 10 km. Egyszemélyes ösvény, folyton tele kövekkel, néha a patak az úton folyik le. Sportágat váltottam, jött a sakkozás, amikor is futtában 3-4 lépést előre tudnom kellett, hogy hova lépek. Ez nagyon ment, sorra lemaradtak a jól mászó svájci társak. 45 km-től 50 km-ig 53 perc, 50 km-től 55 km-ig pedig 50 perc volt az időm. Ezeken a szakaszokon nem mindig tudtam azt futni, amit akartam, mert néha 15-20 ember libasorban érte utol egymást. Hangos „danke” szavak azért megnyitották az utat. Egy kis emelkedés még jött, de a Scalettapass után már csak lefelé haladtunk. Ez a másik véglet, hiszen 18 km-en keresztül csak kapkodod a lábad. Én inkább kapkodtam. Egy-két esetben azonban nem sikerült eléggé. Volt három botlásom, ami után azt mondtam, ezt éppen megúsztam, lassabban kéne menni. Egyszer megcsúsztam fél lábbal a szakadék felé, egyszer nem rá léptem egy nagy kőre, hanem átugrottam és a hosszabb lépésnél kihajlott a bokám. Jó, jó lassítok, persze hogy nem tettem. 65 km-nél azonban akkorát estem, mint egy „olajtó” [Attila után szabadon : )] Megörültem, ahogy messziről megláttam Juditot és Atikát a frissítőpontnál. Felnéztem, és két kézzel integetni kezdtem. Ezt a botlást már nem úsztam meg. Németh Zolika jutott eszembe, aki vállal hömpörgött ebben a szituban. Szerencsémre erre nem volt időm. Lapos szögben a két tenyeremmel felszántottam a murvás utat. De amilyen hirtelen történt az esés, olyan hirtelen pattantam fel. Kulacsomból lemostam égő kezeimet. Mellettem: héja-héja, bravó, a nézősereg szépen lepontozta esésemet, és úgy tűnik tetszett nekik.

A frissítések egyébként nem voltak túlvariálva. Először furcsa volt, de aztán elfogadtam. A víz mellett, három-négy alkalommal citromos ice-tea volt, izo, meg meleg leves. Helyenként banán, müzli, meg mazsolás apró zsemle volt. Először kellett kipróbálnom a gélt, pedig én továbbra is a natúrkosztra esküszöm. De ezt volt a legkönnyebb felvinni ebben a mennyiségben a hegyre. Ebből el is tudtam raktározni. Nagy érdekesség volt, hogy a Keschhütte alatti frissítőhöz pedig csak helikopterek tudták felvinni a vizes ballonokat. A szervezés egyébként minden tekintetben tökéletes volt. A hozzátartozókat kedvező áron vonat vitte, ami egy-egy állomáson hosszabb időt töltött, hogy tudjanak szurkolni, találkozni a futókkal és a mozdonyvezető is gyakran használta a vonatfüttyöt.

Nem tudtam, hogy milyen időt futok, mert lefelé már nem néztem órát. Egyet tudtam, menni kell, kitolni magamból minden erőt. A stadionban a befutó félkör természetesen sprint. És a célvonalat átlépve harsogott a „hajrá magyarok”, persze az én számból. ;) Végre megint egy tökéletesen elégedett futás. Legutóbb csak Kisbéren éreztem így. Nincs semmilyen hiányérzetem, minden fantasztikus volt, amit tudtam mindenkor bele tettem, ha pedig megsüllyedtem, netán „elbuktam” : ), akkor fel tudtam állni. Nagyon pozitív versenyérzést éltem át. Talán nem egy célfelkészülés volt, mert 15 fok fölé itt nem ment a hőmérő, de a szinteket azért megkóstolhattam. Valószínűleg egyhamar nem fogok futkározni ilyen szép, „drága” helyeken, de most ez felejthetetlen élmény volt.

 Davos - 2010 - 07

K78-as magyar eredmények az 1232 célba érkezőből:

8. hely:       Németh Csaba 6:27:09

186. hely:  Nagyváthy János 8:37:01

683. hely:  Szabó Béla 10:10:37

A verseny honlapja:

Saját részletes eredményem és fotóim:

 


 

212–es kő: Ultrabalaton 


2010. június 19-20. IV. Ultrabalaton 212 km. Ebben az évben minden a hármas szám jegyében zajlik. Harmadik alkalommal vágtam neki ennek a távnak. Először 2008-ban 122 km-nél Balatonszemesnél (18:45:00) álltam meg, mert már túlléptem a szintidőt. Tavaly, 2009-ben már sikerült teljesítenem, 57. lettem 30:39:55 idővel. Akkori élményeimet ITT foglaltam össze.

Ultrabalaton-1 Ultrabalaton-2

Az idén nagyobb erővel és nagyobb lendülettel indultam el a rajtnál. Csak egy célt tűztem ki magam elé, 9 óra körül eljutni Balatonberénybe. A többi nem számít, bármi jöhet. Ennek rendeltem alá a tempómat, ami végül is egy kicsit gyors lett, sokat futottam 6 perces alattival. Az előrejelzések szerint szombaton lehetett volna esőre is számítani, de végül is egyre ragyogóbb és zavartalanabb napsütés lett. Örültem, hogy a Vászoly környéki emelkedőket stabilan meg tudtam futni. A meleget frissítéssel és locsolással jól kezeltem. 45 km körül kicsit döcögőssé vált, ekkor beért Lőw Andris, akihez társultam egy darabon. Kb. 10 km-en keresztül szuszogtunk szótlanul. Az edericsi sorompónál én elmaradtam, mert olyan szédülés és fülzúgás jött rám, hogy 5 percre le kellett feküdnöm egy fa árnyékába. Szerintem „alattomosan” napszúrást kaptam, pedig volt rajtam sapka és napszemüveg is. Kicsit gyalogoltam ezután, a mandulás aljában pedig, hideg csapvíznél „lefürödtem”. Helyre tett. Keszthelyre már nagyon jó állapotban értem, 7 óra 10 perc körülivel. Annyira feldobott, hogy elkurjantottam magam: „Keszthely! Itthon vagyok!” És kedves földijeim (Zömbik Laci, Bock Jani, Polgár Andi) elkezdtek sürögni. Két perc alatt kulacs feltöltés, kaja, extra leves, rövid csevely, aztán tovább. Lábaim kezdtek nehezedni. Tervemhez képest 10 percet késtem Balatonberényben. Itt Illés Gabi párja Ida volt olyan aranyos, hogy nekem is legyúrta a vádlijaimat. Nagyon sok ismerősöm hagyott el itt. Eddig teljesen egyedül, kísérő nélkül jöttem, Juditom és Attila kisfiam Balatonmáriafürdőn csatlakoztak hozzám autóval.

Fonyódig szépen eljutottam, de ott beestem egy „gödörbe”, azaz egy „agyi szakadékba”. Hisztisen el kezdtem gyűjteni minden olyan indokot (fáradtság, költözködésem nehézségei, stb.), ami miatt én „nem tudom” folytatni a versenyt, hogy felesleges tovább „kínoznom” magam. Már Juditra sem hallgattam. Egy kerítés tövében jó félórája gubbasztva jött el a „messiás” vígan dalolászva. Sznopek Józsi volt az és biciklis kísérője Évike. Megállt és kérdezte mi újság. Én mondom, de hadoválok. Mondta, menjek vele. Évi pedig, hozzá tette, hogy az „elnök úrnak” (klubunk) nem lehet nemet mondani. Nagyon érdekes, hülye agyamnak ez kellett. Lábaim bemozdultak, először gyaloglás, utána futás. Végül is Fonyódliget és Balatonboglár közötti 5,8 km-t szótlanul tempóztuk végig. Hálás vagyok Józsinak, hogy rám szánta figyelmét. Igazi futótárs, vagy talán sokkal több. Vajon tudnék-e ilyen lenni?

A lendület megjött, ezért Balatonbogláron nem időztem sokat. Átöltöztem szárazba (csak rövid felső, rövid alsó), újra kentem a hajlatokat, megettem a főtt kajákat, ittam egy kávét és 5 perc után indultam tovább. Kicsit sajnáltam, hogy Józsit nem vártam meg, de most kell ütni a vasat, mert meleg. És ötletszerűen újítottam a frissítésemben is. A kulacsomba egész éjszaka csak kólát tankoltam. Általában nem szoktam ezt inni, de most kiderült számomra is a hasznossága. Rázogatva a szénsav kimegy belőle, hidratálás, kalória, koffein. Az első 40 kilométeren felváltva ittam izót és vizet, utána pedig, csak tiszta vizet.  Egyébként én teljes mértékben az asztalokról táplálkoztam. Juditnál sem volt semmi plusz, ők inkább „mentális” frissítést adtak. Nagyon-nagyon lekopogom, de a gyomrommal megtaláltam a megfelelő kommunikációt. Az alaptáplálkozásom a keksz, a szőlőcukor, és az alma volt. (Bár én a kenyér és a csoki kombinációra esküszöm, de megkerestem a megfelelőit.) Ezekből minden frissítőponton fogyasztottam. Bevált alapelvem, nem összeenni mindent, és olyat keresni, ami minden asztalon ott lesz. Ezeket egészítettem ki időnként banánnal, barackkal. No meg mindig kerestem a citromot, ami jó volt savasodás ellen és azt tapasztaltam, hogy étvágyat csinált akkor is, amikor nem kívántam az evést. Főtt kaját ahol volt, feltétlenül ettem, és amitől féltem a levesek is bejöttek. Nem tudom miért, de kerültem az aszalt dolgokat. Sósat sem ettem, mert ezt sótablettákkal pótoltam. Viszont nagyon bejött a méz, ami kellemes kiszerelésben volt, így néhányat magammal vittem az övtáskámban arra az esetre, ha kevesebbet frissítettem volna az előző pontokon. Az utolsó negyedben pedig sokat ettem paradicsomot is. Jól jött volna a dinnye is, de tudom az időjárás most nem kedvezett neki. Hajnalban viszont leálltam a kóláról. Ezeken kívül sótablettát és magnéziumot ettem még időszakosan. Balatonvilágosig éjszaka és hajnalban szépen haladtam. Taktika volt, hogy a frissítőponton összegyűjtött elemózsiát kb. 500 méteres gyaloglással fogyasztottam el, utána általában folyamatos futás a következő pontig. Közben Siófokon hatalmas baráti fogadtatás várt Csőre Ernő részéről, akinek köszönök mindent.

Világoson ismét összetalálkoztam egy rövid időre Lőw Andrissal, aki bámulatos türelemmel és rendíthetetlenséggel darálta a kilométereket. (Hát igen Ő biztosan nem hisztizett egyetlen egyszer sem, úgy mint te.) Az esti „malőröm” ellenére 24 óránál 174 kilométert futottam. Juditom ismét buzdított, hogy próbáljak meg egy vagy két órát javítani a tavalyi időmön. Minden esélye meglenne. Szégyellem, de nem igazán „próbáltam” meg. Egyenletesen haladtam, de egyre több gyaloglással. Ráadásul Alsóörsnél kapott el az a hatalmas zápor. Kezdetben még futottam az esőkabátban, de ahogy megtelt a cipőm hideg vízzel, előjöttek a T100-as „kellemes” élményeim és inkább beálltam egy eresz alá, amíg le nem csendesedett. Pedig nyugodtan el lehetett volna ázni, mivel félóra múlva olyan meleg lett, hogy mindent felszárított. Azt is sajnálom, hogy ezeket az emelkedőket nem igazán futottam meg, pedig megígértem magamnak. Viszont elhatároztam, hogy Balatonfüredtől már végig tolni fogom. Így tettem. A tihanyi emelkedőn azonban utolértem Illés Gabit, aki már az előző 40 kilométer óta szenved az ínhüvely gyulladásával. Akkor ott úgy döntöttem, hogy a 30 óra körüli beérkezés nem ér annyit, hogy a Gabit itt hagyjam egyedül. Így az utolsó 4 kilométert szépen legyalogoltuk, hogy a végén összefogózva, közösen szakítsuk át célszalagjainkat. Az időm így 30:46:21 lett.

Ultrabalaton-3 Ultrabalaton-4

Megcsináltam és ismét sokat tanultam:

  1. A célverseny előzményét és körülményét tényleg nyugodttá kell tenni, hogy a motiváció folyamatosan meg legyen, és erős legyen.
  2. Ha ez még sem sikerülne, akkor sincs pánik, mert vagy olyan erős, hogy átmeneti megnyugvás után ismét lendületet nyerj.
  3. És persze mindig hallgass a segítődre, ő jobban ismer téged. (Tényleg kiröhögöm magam, hogy olyan erőnléttel meg akartam állni!)
  4. Fáradásnál nem lenne hülyeség ezt a tempóváltást alkalmazni, felrázott a tunyaságból.
  5. Tudatosabban kellene alkalmazni 80 km fölött az 500 m gyaloglás és 3000-4000 m futómozgás verziót.
  6. A gyomor szuper volt, enni és inni kell folyamatosan azokat, amik beváltak. Leves, kávé, kóla jöhet. Ha pedig hív a természet, akkor nyugodtan el kell menni.
  7. A dörzsölés elleni kenéseket egyszer meg kell ismételni.
  8. Az időjáráshoz pedig, alkalmazkodni kell, nem megtorpanni.

No és van még egy fotóm, amit féltve őrzök, azt hiszem sejtitek miért:

Ultrabalaton-5

 


 

42–es kő: Keszthelyi Kilométerek 


2010. május 30. III. Keszthelyi Kilométerek 42,195 km. Nagyon dinamikus fejlődő hazai versenyünk. Bedő Bea egyre profibban szervezi és fogja össze ezt az eseményt. Most már sok helyről érkeznek résztvevők, de a környékünket is nagyon megmozgatja és beizgatja.

Ez történt a munkahelyemen is. Egyéni teljesítésem mellett, első alkalommal lettem tagja egy váltócsapatnak. Munkatársaim lelkesen szervezkedtek, akik közül ketten először futottak életükben 10 km-t. Nem hiába, ez a futás egy fertőző betegség. Mi voltunk a Keszthelyi Kistérségi FC (Szabó Béla, Gyetvai Alexandra, Pintér Márta, Biró Róbert). Mindenki nagyon kitett magáért és a végén persze, hogy jól esett a pofa sör.

Keszthelyi Kilométerek

Eddig minden évben más-más útvonal lett kipróbálva, de az idei az újra négykörös lesz szerintem az igazi, hiszen a város összes nevezetességét körbejárja. 25 km-ig illendően versenyeztem, elégedett voltam, mert a pulzusszámok is mutatták a teljesítményt. A második kör után azonban pancser módon elfelejtettem enni, eléheztem és ebben a hirtelen jött melegben alig bírtam betolni magam a következő frissítőre. Ott gyorsan pótoltam a hiányokat, de időre volt szükség, amíg ebből erő lett. A rövid eső arra volt jó, hogy utána párás legyen a levegő. A teljes erőbedobásra már nem maradt motivációm, a cél a nyugodt beérés volt. Az időm 4:04:42 lett. Az eredmény hirdetésen sok ismerősömet láthattam a dobogón.

 


 

75–ös kő: Terep Százas

 

2010. május 15. V. Terep Százas. Huuuuu, ezt a történetet már sokan és nagyon részletesen megírták. Nekem ez lett volna a második, de nem ezen az útvonalon. 2008-ban futottam le először, akkor még a Kinizsi Százas nyomvonalán 14:45:14 idővel. Az idén a 3261 m szint vonzott, szerettem volna egy nyugodt, laza felkészülést.

Terep Százas-1 Terep Százas-2

Ugye már ismert, hogy kb. 13 óráig időjárásilag minden rendben volt, ami utána eléggé extrémmé vált. Nekem nagyon tetszett ez a tereprész és tényleg elég jól ment a futás. Pilisszentlászló után még szinte élvezve az esőt, elég bátran neki indultam Visegrádnak. De minden csak fokozódott, az eső is, és a Pap-réten már cudarul át voltam ázva. Száraz váltó ruhával nem készültem, amiben bízhattam volna. Így a Pap-rétről volt 5 kemény kilométerem, amikor a hidegrázással küszködve, leértem újra Pilisszentlászlóra. És számomra itt volt a vége, 75 km. Már nem mertem bele menni az éjszakába, az utolsó ismeretlen 25 km-be. Utólag kiderült, hogy egyedül haladva talán még gondjaim is lettek volna. Természetesen őszinte elismerésem mindenkinek, aki átélte ezt az özönvizet és teljesíteni tudta a távot.

A szervezés tökéletes volt, és az extrém körülményeket is szuperül lekezeltek. Hálával tartozom, hogy a lehető leghamarabb forró zuhany alá tudtam kerülni. Talán jövőre…….

 


 

164-es kő: Sárvár

 

2010. április 24-25. Sárvár 24 órás OB. Igazából nem kemény kőből faragott, hanem sárból és törekből lett összegyúrva valahogy, ami megszilárdult. Mondják ugye, hogy sárból várat nem lehet építeni, de itt Sárváron :) ez is lehetségesnek tűnt.

Ezen a versenyen is már harmadszor tettem tiszteletemet. A 2008-as debütálásom nagyon jól sikerült: 168 km. Akkor Juditom végig szenvedett velem nappalt, éjszakát. Tavaly már nem vártam el tőle ezt az áldozatot, éjszaka elküldtem aludni. Talán ez lett a vesztem, 15 óránál 124 km-rel kiálltam, fejben feladtam, pedig 111 km-es 12 órám volt. Tavaly sokáig „hordtam” ezt a sebet. De talán ezután vert gyökeret elmélkedésem, miszerint: „A sikerhez sok-sok edzésre van szükség, a még több edzéshez kudarcok kellenek!" Az idén már egyedül jöttem busszal, és megbeszéltük, hogy Judit csak vasárnap érkezik a befutóra, meg hogy hazavigyen. Úgy gondoltam, már „nagyfiú” vagyok.

Sárvár-1

Készítettem egy gyors statisztikát az elmúlt időszakról, konkrétan az elmúlt 38 napról, bő 5 hétről. Lefutottam 522 versenykilométert (BSI Balaton kör-195 km, Veszprém 6 óra-63 km, Kisbér 100 km, Sárvár 24 óra-164 km), ahol számos esetben nagy örömömre sorban megdőltek eddigi eredményeim. De a versenyek között még további 482 edzéskilométert is sikerült teljesítenem. Hálát adok, hogy kaptam elég erőt hozzá minden sérülés nélkül.

Tehát Sárvár. Minden versenynek megvan a saját taktikája, de 24 órát futni nagyon összetett feladat. Napközben el kell viselni a meleget: sapka, napszemüveg, naptej, folyamatos fej locsolás. Eleget és jól kell inni: víz, izó jó arányban. De ne túl sokat. Igen, most tapasztaltam meg, hogy ilyen körözős versenyen, mikor fáradsz hajlamos vagy motiváció végett szinte minden körben „megjutalmazni” magad egy pohár löttyel. De csak 4-5 km-enként van szükséged ütemesen. Esti öltözködés: ha futsz vékony is elég, de ha 5-10 percre leülsz valamit matatni, már dideregsz. Na és persze az éjszakai műszak: a monoton üres csend. Erre jók a „pajtások”, akik minden körnél buzdító szavakkal vagy megerősítenek, hogy szépen haladsz, vagy megpróbálnak felrázni az erőtlen letargiából. És lehetne még sorolni, hogy egyébként, friss üde állapotban is milyen dolgokra kell koncentrálni.

Sárvár-2

"Gyarló" emberként erre a versenyre is vágyakkal jöttem ide, pedig igazán tudnom kellett volna, hogy ez egy "gyors", következő állomás. Az eredményesség érdekében tényleg sokféle taktikával lehet futni. Három szakaszra bontható a verseny: a nappal, az éjszaka, és a másnapi végjáték. A gyakorlat szerint az éjszaka folyamán jelentősen átrendeződhet a sorrend. Én nagyon óvatosan kezdtem 6 percesekkel, de a nagy meleg miatt ezt is feszítetten tudtam tartani. Sokat köszönhetek a „Bűnözők” váltócsapat tagjainak (Pecsenye, Németh Zoli, Csőre Ernő), nemcsak a névválasztásuk volt aranyos, hanem körönként lehagyva kaptam tőlük a „lelki cuccot”, de a lányok is ezt tették, Horváth Móni és Mateve. Már ekkor éreztem, hogy nagyon fáradtan futok. A 12 órát 93 körrel fejeztem be, tehát a vágyaknak annyi, és itt állunk a tények világában. Innentől a hullámvasút jelző a legideálisabb. Bérces Edit is folyamatosan ápolt támogató szavaival. Hajnali 3-ig 128 körig hol fent, hol lent. Egyszer vidám, erős menetek, máskor lehangoló erőkeresés. Azt hiszem ezeknek a hangulatváltásaimnak pont szemtanúja volt a közben megérkező Vajda Anita is, no meg Lubics Szilvi is, aki belülről, futás közben látta ezt a jelenséget. Lekörözve engem, néhány odavetett csendes szava nagyon sokat keményített küzdelmemben. Anita szurkolása is jólesett minden körben. Köszönöm lányok.  

A "belső" fáradtság azonban teljesen elmélyült, míg nem kinyírt minden motivációt bennem. Már azt sem tudtam, miért vagyok itt? Ezt a legszomorúbb megtapasztalni. Kedves virrasztó, Csőre Ernő barátom végig látta ezt a lelki vergődést és köszönöm neki is buzdító szavait. Nagyon tudta, mikor mit kell mondani. De hajnali 3-kor semmi nem hatot rám, úgymond padló. Egy lehetőség volt, kiállni, aludni. Se hálózsákkal, se takaróval nem készültem. A Városháza előterében, minden meleg ruhámat magamra véve, öt lábtörlőt tettem egymás mellé, hogy mégse fázzak fel. Azzal a tudattal hajtottam álomra fejemet, hogy reggel jön Judit, megment és hazavisz.

Három órás alvó didergő törődés után látva a világosságot belső hang szólt: menni becsületből. Negyed hétkor újra beszálltam. Újra erőt éreztem, a maradék 3 óra 45 percet átláttam, megterveztem és még 31 kört futottam. Az utolsó egy órában "hatalmas" tempót diktáltam. Lőw Andris csibész beszólásaival nem engedett még egy-két lépést sem pihenni. 7 percesekről gyorsultam tovább, hogy az utolsó kettő 5:45 alatti legyen. Utóbb derült ki, hogy az utolsó, még bepréselt körrel két helyezést javítottam is. Tehát a vége csak a végén van!

Félelmetesen csodálatos, eufórikus hangulat, szurkolás támadt az egész pályán az utolsó percekben. Minden felől csak biztatást hallottál. Én pedig megrészegülten, levegő után kapkodva megtaláltam a lelki békém, megtaláltam a becsületem.

Sárvár-3

Végül is erőfeszítésem eredménye: 164,23 km, abszolút 11. hely a 40 indulóból, a 45-49 éves korosztályban pedig a 3. helyezést jelentette. Extra boldogság volt a korosztályos díjazásnál Szőnyi Ferenc, decaironman világbajnokkal egy dobogón állni, aki 239 km eredménnyel nyerte a férfiak küzdelmét.

Nagyon sok óvó, biztató, lelkesítő szót kaptam barátoktól, ismerősöktől, együtt érzőktől. Mindenkinek köszönöm. Futótársaimnak pedig, gratulálok a nagyszerű küzdelmeikért.

A legfontosabb eredmény számomra azonban az, hogy megértettem: ennek a szakasznak vége lett! A boltot bezárom egy időre, és elmegyek szabadságra, mármint futásügyileg. Semmit nem tennék másképpen, mint amit tettem az elmúlt 5 hétben. De a GPS-t újra kell programozni, nehogy zsákutcába jussak. Át kell értékelnem további munkatervemet. Bízom benne, hogy megtalálom az újabb, megfelelő verziót.

 


 

100-as kő: Kisbér

 

Ez a 100-as kő. 2010. április 10. Kisbér 100 km OB. Ez volt a harmadik futásom itt. Az idei versenyről Vera és Csabi már részletesen beszámoltak, igen érzékletesen mutatták meg belülről, hogyan róttuk a köröket. Ez tényleg így volt.  Nagy erőben mentem oda, de fele távon baksis kért az erős szembe szél, de azt hiszem ezen a napon mindenki tejelt neki. No meg volt egy kis jégdarás zápor is, egyébként jó futóidő volt. Volt tervem, "A" és "B" is, egyik se jött be, de a léc mindig magasabban van, hogy még a "C" is édes legyen. Eddigi eredményeim: 2008-ban 12:54:55; 2009-ben 12:23:04; 2010-ben 10:49:48.

Kisbér-1

Nekem ez a kisbéri százas mindig a küzdelemről szólt. 2008-ban pelyhedző lábaimnak nagy pofon volt ez a hullámos pálya, jól kimerített és a végére kezdett elszállni a remény. Az utolsó 8 kilire azonban felszívtam magam, embertelenül nagy hajrát kellett csinálnom. Juditom fél távtól hátulról autóval reflektorozott, utolsónak beértem öt perccel a szintidőn (13 óra) belül. 2009-ben már nagyobb reményekkel jöttem, de az időjárás közbeszólt, váratlanul hirtelen meleg lett. A 38 fiú indulóból 15-en feladták. Én nem, és már nem voltam utolsó, sőt még fél órát is javítottam. Az idén 1 óra 33 perccel sikerült megjavítanom eddigi csúcsomat, azaz kilométerenként közel 1 perccel futottam gyorsabban. Minden kiszámítható volt, tudtam, hogy a lejtő után emelkedő jön, és hogy a fordulónál a hátszelet felváltja a szembe szél. Küzdeni kellett, a folyamatos futásért. Már egyszer sem sétáltam, csak evés közben. Persze ennek már természetesnek kell lennie mostanában.

A verseny végén a díjátadási ceremónia fantasztikus volt. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád, és éppen mindenkinek születésnapja van. Valakinek nagyobb gyertya jutott, valakinek kisebb, de minden gyertyát közösen fújtunk el.

Tapasztalatok és észrevételek:

  1. Hidegvérű vagyok, azaz jól tűröm a hűvösebbet, így legközelebb nem kell tanakodnom, hogy vastagabban, vagy vékonyabban öltözködjek, mert most is elég volt egy rövid felső és egy rövid alsó. Ez pont jó a küzdéshez.
  2. Kicsit úgy tűnt, hogy az elejét megint elfutottam, de nem hiszem, mert 33 kilit 5:30-cal futottam és a pulzusomat mindvégig 140-142 értéken tartottam.
  3. A frissítésem tökéletes volt. A kaja ötletszerűen jött, de ezt máshol is ki kell próbálnom. Én most nem ettem össze mindenfélét, alapban csak kenyeret (sósat, édeset) és csokit ettem, és párszor gyümölcsöt, almát, banánt, narancsot. Citromszeletet két körönként a savasodás ellen, azt hiszem bevált. Kezemben kis kulacsom (2,5 dl) vízzel, ez inkább az utolsó négy szakaszon volt használatban, amikor inkább kívántam a vizet. Közben jók voltak az izók és az extrák. Kb. négyszer Mg rágcsálás és kétszakaszonként sótabletták.
  4. 50 km környékén a jobb vádlimon a külső izomköteg el kezdett fájni, majd jött fel a térdre, a belső combomra, és a forgómra. Tavaly ilyenkor kiálltam gyuratni, de ez most luxus lenne. Beindítottam az „öngyógyítást”. Tudtam, hogy a fáradtság miatt kevésbé figyelek oda a helyes futótartásra, meg persze az országút is domború, így a jobb lábam folyamatosan ferdén fog talajt. Ahogy tudtam, az út közepén futottam és koncentráltam, hogy inkább a belső élen gördüljön a talpam. 2 kilométer után teljes siker, a fájdalom elmúlt. Szóval máskor sem megijedni!
  5. Továbbra is elhatározás, hogy semmilyen fájdalomcsillapítóra nincs szükségem. Pont az előzőek miatt. Mindig tudnom kell, melyik alkatrészem „nyűgös”.
  6. A végére kifuthattam magam, mert vágytam a forró fürdőre, és sokáig vacogtam. De két óra múlva rendbe jöttem. Érdekes, hogy a balatoni napok és veszprémi hatos után sem zuhantam így meg, pedig ott is jócskán PB-ket futottam. Ezért nagy „élmény” volt, hogy megközelítettem a 100%-os küszöböt. (Mindig megrovást kapok, hogy még mennyi volt benned!)
  7. De van egy érzésem, ami igaz lehet. Kb. 80 km fölött, más dimenzióban másképp is próbára van téve a test. Azaz edzéseknél is többet kell ebben a tartományban „barangolni”. Igen, ezért kell elmennem valamennyi hosszú versenyre, mert magamtól nehezen tudnám ezt edzésen megvalósítani.
  8. A 6:30-cas átlag, az egy perces javítás alapja a testi fejlődés lehet, de végjátékban megmutatkozott a fejmunka javulása is.
  9. Legnagyobb örömöm, hogy sérülésmentesen működik a gyors regeneráció. Mondhatni, hogy három héten belül három komoly verseny, javított eredményekkel teljesült. Tehát (nekem) jó az edzés beosztásom. Igaz egy-egy versenyen talán csak 90%-ot tudok kihozni magamból, de ez kb. a tabella első harmadába visz, és nekem a verseny is edzés. Azért a bal bokám túlterhelődött kicsit, de fastumgél és vizes borogatással rendben volt, így kedden már volt 25 kili edzés. Vagyis ápolni kell a testet.

Annak is örülök, hogy ez a 100 km megtartott a földön, nem engedte, hogy elszálljak a szembe széllel. Sok-sok ismeretlen érzés van még, amit meg kell tapasztalni, főleg így 100 felett. Tehát nincs megállás, a munkát folytatni kell.

 


 

63-as kő: Veszprém

 

Veszprém 6 órás OB 2010. március 27. Hogyan jutottam idáig? Nos, először is körbe kellett futni a Balatont és csak utána tűnt felé. :) Az utóbbi két évben mindig egybe esett a BSI Balaton kerüléssel, az idén viszont nem, így a külső lehetőségek szerint betervezhettem. Nagyon eltökélt voltam, hogy a négy napos sorozat terhelés után egy héttel el fogok indulni az OB-én. Menetközben az erőnlétem megerősített szándékomban.

Az előző héten jól és eredményesen kifutottam magam, de teljesen egyben maradtam. Mi legyen a terv a köztes hétre? Végül is hétfőn pihenés, kedd, szerda 23-23 kilis lassú dombozás, csütörtökön, pénteken ismét pihenés volt. Meglepően elég lett, lábaim nem voltak vizesek, salak is kiürült. Újból erősnek éreztem magam szombat reggel.

Másik kérdés, hogy még nem voltam 6 órás versenyen, így fogalmam sem volt, hogyan kell itt „közlekedni”. Szakaszosan tervezgettem egyenletes tempókat, viszont mi lesz a pályán, nem tudtam. Egy sejtésem volt, hogy ez "sprint" táv lesz, hiszen adja magát, hogy végig maratoni tempóval menjünk. 1388 méteres körök voltak. A pálya nagyon szép környezetben volt, viszont a talaja nekem is nagyon kemény volt, jobban fájtak a csontjaim tőle, és azért a 7 m szinten felfelé dolgozni „is” kellett.

Veszprém-1

Végül is 63.570 métert futottam. Átlag iram: 5,663 min/km. Résziramok 36 körig 5,552 km-enként, az utolsó 13,532 km: 4,87 - 4,95 - 5,15 - 5,32 - 5,41 - 5,62 - 5,94 - 6,12 - 6,47 - - 6,15. A 19. helyezést értem el a 48 célba érkezett közül. Látszik, hogy nem igazán tudtam taktikázni, egyszerűen neki indultam, ahogy még jól esett, és utána pedig, szinte lineárisan jött a természetes lassulás, persze amit én küzdésnek éltem meg belülről. Ebbe csak az utolsó másfél órában "nyúltam" bele, amikor is halványan megpörgettem (ami persze kemény vajúdás volt bent).

Tapasztalatok és élmények:

  1. Jól alkalmazkodtam a gyors frissítéshez, bár nagyobb részben izóból „táplálkoztam” és kevés, de elegendő száraz dolgot ettem.
  2. A pálya keménységét idővel elfogadtam és megszoktam. Folyamatosan mentem, csak az utolsó harmadban volt pár méter séta evés közben.
  3. Érdekes tapasztalat, hogy a verseny végére úgy éreztem teljesen kifutottam magamat. De ez csak a lábaimra volt igaz, tüdőileg (vagy az állóképességemben) még sok tartalék lett volna. Egy órával lefújás után pedig, a lábaim is rendben voltak, így feltettem magamnak a kérdést, miért nem tettél rá még egy lapáttal. Kérdés: fejmunka erősítés, vagy ez a savasodás dolog. Fejmunka már halad, hiszen „megindultam” több mint egy órát. Viszont azt hiszem, ez a legnagyobb hozadéka ennek a kiruccanásnak, hogy foglalkoznom kell a küszöb feljebb tolásával is.
  4. Másik válaszút. Mi az eredményesebb, a legnagyobb iramból egyenletesen küzdeni és lassulni, mint most tettem, vagy kezdeti erőbeosztással egy kemény második félidőt csinálni. Egyelőre csak érzés, hogy „rövidebb” távon talán nem sok különbség lehet, de hosszabb időtartamban az óvatosság, erőbeosztás kifizetődőbb lehet. Legközelebb megnézem a másik oldalt.
  5. A 4 óra körüli belassulásra „talán” rányomta a bélyegét az előző hét, de lehet, hogy ez természetes holtpont. A verseny végére elfáradtam, de futóművileg megint nem estem szét és a sorozatomat tekintve ez nagyon jó eredmény.
  6. A korosztályos bronzérem pedig, már csak hab a tortán.

A versenyszervezés nagyon jó volt. És felemelő érzés volt együtt küzdeni ennyi kedves ismerőssel, régi baráttal. Mindenkinek Nagy Gratuláció!

 


7 hozzászólás

miki 4007 napja
miki képe

Sajnálom Wojtek, talán egyszer sikerül. De lehet, csak a küzdés számít. Leonidasz se győzött. Én épp ma estem depresszióba, tartottam egy pihenőnapot és rászántam magam, hogy végigtapogassam az achillesemet, ami Komáromban augusztus elsején megreccsent, és azóta heti 30-40 kilivel pihentettem. Hát, nem szép. Ha három hónap alatt nem gyógyult meg, az már maradandó, lehet, megszabadulok végre ettől a káros szenvedélytől.

Bozót 4007 napja
Bozót képe

Nem ismerlek közelebbről, de azt gondolom, több mint félig tele az a pohár!  

monique 4006 napja
monique képe

szerintem is bőven legalább félig tele van. :))

miki: :(( biztatásul: vannak sztorik h több idő kellett az achillesnek mint 3 hónap de meggyógyult.

tsoma 4006 napja
tsoma képe

Na végre! Ezzel tartoztál Nekünk!

Örvendek az 'újratalálkozásnak'.

felician 4006 napja
felician képe

Örülök, hogy visszatértél!

És ne feledd: 2012-ben a sarujánál:)

Ja, és voltam a Sportkórházban, úgy tűnik, már nyáron újrakezdhetem, ha minden jól megy. Ősszel félmaraton:)

prókátor 4006 napja
prókátor képe

Béla! Örülök, hogy újra köztünk vagy! Te már győztél!!Ezerszer! Hány kilit futottál 2003-ban és idén. Tegnap futottad meg az 5555 km-t! Te legyőzted önmagad is! Gratulálok! Bevallom én magamnak is ilyesmiket tűztem ki célul. Tavasszal a Balaton kerülön találkozunk!

SP 4006 napja
SP képe

nekem eddig sem vesztél el!:) Baján mindent megbeszélünk!:) ja és az én poharam is tellik már!:):)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!