Azon tűnödöm miközben elkezdem írni ezt a bejegyzést, hogy a "befosni" az csúnya szó-e? Na mindegy, aki szerint igen, és nem kedveli az ilyen beteg témát, az ne olvasson tovább. De komolyan! Durva sztori következik, csak erős idegzetűeknek! Nem viccelek! Na.

No, elindulok tegnap este nagy lelkesen, hét kilit terveztem, olyan kis nyugisan. Ebédre thai csirke curry rizzsel, nem ettem túl sokat, de fél ötkor a kevés maradékot még bekanalaztam. Nyolckor indultam, öt perc múlva csikar a hasam kicsit. Mindegy, voltmár kategória, majd elmúlik. Újabb öt perc után már nagyon csikar. Ilyen is volt már, elmúlik. Közben persze egyre távolabb az otthon nyugalmától, és a wc biztonságától. Tizenöt perc körül rájöttem, hogy elcsesztem. Haza kell futnom. Igen ám, de ha gyorsan futok, akkor kirázom magamból, éreztem is. Ez nem jó. Sétáljunk. No de így meg túl lassan haladok. Na ez a huszonkettes csapdája basszus, gondoltam magamban.

Ekkor már kezdtem elkeseredni, mert nem poén harminckét évesen Szegeden este fél kilenckor az utcán lábszáron csorgó melegséggel flangálni. Kezdtem keresni a HELYET, így csupa nagy betűvel. De semmi, itt képtelenség, ott nincs árnyék, ott túl sokan mászkálnak.

Végül belémhasított a felismerés. Ha a Damjanich utcán kifutok, akkor ott vagyok Szabolcs barátoméknál seperc alatt. Istenem, add, hogy otthon legyenek! Szaporázom a lépteket, de már érzem, hogy nem fogom kibírni talán még addig sem. Mi legyen? Engedjem be? Van rajtam egy sztreccs adidas, rajta egy kis rövidgatya. Beengedem, adidasból kirázom, nike gatyót felveszem, oszt annyi. Ezt a lehetőséget meghagytam végső megoldásnak. Már nézegettem a csenevész kis tujasort a Körtöltés utcában...

Végül odaértem egy örökkévalóságnak tűnő hat perc alatt. Ablakok sötétek, csend mindenütt. Na fasza, gondoltam, most van végem. Csöngetek, villany fel, zár kattan, toporgok, mint a szaró galamb. Haverom néz kerek szemekkel, hogy mivan. Megmenekültem a megaláztatástól! Csodás érzés volt, fizikai és nem utolsó sorban lelki üdvözülés.

Elnézést mindenkitől, aki már járt hasonló cipőben, az tudja miről beszélek.

A kommentekben pedig várom azok jelentkezését, akik férfiasan és-vagy nőiesen bevallják, hogy nekik bizony a megváltás túl messze volt.

Túl vagyok két kezelésen. Fekszünk egymás mellet vagy négyen, függönnyel elválasztva, halkan duruzsol a Zepter Bioptron lámpa a voltarenes talpamat kísérteties sárga fénybe vonva, majd a nagymellű szőke  bombázó nővér csendesen felém hajol... és ekkor szólnak rám hogy ne horkoljak. Jólvanna, balhéztak a kölkök éjjel, nem aludtam semmit. Icu néni megérti. Ő kezel, tök jópofa. Kapok ultrahangot is, rezegnek a sejtjeim egy lavór vízben mint állat. Aztán beleejtem a voltarent és Icu nénit beterítem vízzel, mehet szegény nadrágot cserélni. Szerencsére egy másik helyiségben, már nem mai csirke :)

Futogatok visszafogottan, ezek a hat perc körüli kilik egész jól mennek, de most kb 5-6km a limit, ekkor kezdem érezni a talpam, ilyenkor le kell állnom. Hétfőn majdnem megvolt a gerincröntgen is, ha el nem romlik a röntgengépük... Magyar egészségügy, hadd ne részletezzem. Mindegy, jövő héten kezdem a gyógytornát is-remélem ott nincs gép-majdcsak összeraknak már :)

Próbálok nem keseregni, de őszintén szólva már kezdem érezni a sok kihagyást, mivel kb 5 napja szívok még egy torokgyulladással is, köhögök rohamszerűen, tök vidám. Biztos ez is közrejátszik, de nem érzem magamban úgy az energiát, mint a nike félmaraton előtt.

A tegnapi futás sztorija egy külön bejegyzést érdemel, nem tartozik most ide.

Jó sportolást Mindenkinek!

Na ezt is megértük, Sly fizikoterápiára megy :) Megvizsgált a doktornéni, és úgy néz ki, hogy csonthártyagyulladásom van a talpamban. Ez nem jó hír. Az okokat közösen próbáltuk kideríteni, de az kapásból látszott, hogy a doktornő érti a dolgát és komolyan veszi magát és engem is. Mondhatta volna azt is, hogy biztos megerőltette, kenje voltarennel meg pihentesse. De inkább kinyomoztuk az okot. Szerinte több apróság volt egyszerre jelen, amik együttesen sérüléshez vezettek. Pl a legfontosabb, hogy a nike félmarcsin eleinte nagyon sokat előztem, mert eléggé hátulról indultam, és az első tizenöt kili alatt sokat mentem előre. Ez sok hirtelen kitérő mozdulattal járt, ami oldalirányú fézekés is volt egyben, és ehhez nem volt hozzászokva a lábam. Talán a tempó is kicsit sok volt neki, és a cipő is közrejátszhatott, valamint a helytelen lábtartás, mert az pl egyértelműen kiderült, hogy a jobb térdemben azért fáj egy bizonyos izom, mert túlságosan kifele tartom a lábfejem és így csavarodik a térd.

Szóval fizikoterápia két hétig, valamint gerincröntgen-ez a folyton fájó derekam és hátam miatt, amiről nem szoktam itt nyavajogni, de elég régóta kísér(t)i pályafutásom :) Ja, és volt egy vicces dolog is. Szerinte az sem kizárt, hogy a szokásosnál jobban eltér a két alsó végtag (láb-nem talp) hossza, ezért elküld az egyetemre az antropológia tanszékre, mert ott van egy műszerük, amivel megmérik a lábaimat. Feleségem szerint esélyes, hogy ott tartanak további vizsgálatokra (Darwint emlegette)...

A hétvégén sajna túrázni nem tudtam, mert azt a doktornő megtiltotta. Azért az István-lápai barlangot nem hagytam ki, kár is lett volna, fantasztikus barlang, de lett is olyan izomlázam mire kijöttünk a tizenkilós baggel -230-ról :) Nem szokta a cigány a szántást. Vagyis izé, roma származású magyar állampolgár. Egyébként az aknákban szinte mindenhol létrák vannak beszerelve, aki járt már ilyen barlangi létrán, az tudja, hogy gumicsizmában baromira vágja az ember talpát. Ez mondjuk annyira nem hiányzott...

Futni egyébként futhatok, de csak érzéssel és csak egyenletes tempóban, egyenes vonalban. Majd beszámolok gyógytornás élményeimről is :)

Jó sportolást Mindenkinek!