Blogolok egyet, hónapok óta nem tettem.

A maraton után tőlem (sajnos) megszokott módon leeresztettem mint a lufi, belustultam, szinte semmit sem csináltam. Vissza is kaptam pár kilót, most meg persze sír a szám, kerülöm a tükröt, a mérleget meg eldugtam, minek sokkoljam magam fölöslegesen.

Januárban már persze jött az inger, hogy kérem itt alapozni kéne ha idén szeretnék vivicittát meg maratont meg vizzert meg fenetudja mit futni. Utána jött a gondolat, hogy idén inkább a bringára kéne tenni a hagnsúlyt, aztán meg hogy leginkább triatlonozni kéne, szóval baromi sokat edzettem fejben.

Aztán szülinapomra kaptam egy új futócipőt, és ettől persze beindultam. Annyira szép ez az Asics GT2000 (még a régi fajta fehér-kék-narancssárga) ahogy ott áll a konyhában, ránézek és azonnal mennem kell futni.

Be is indultam február elején, aztán jöttek a betegségek. Gondolom a gyerkőcök hozzák az oviból. Mondjuk kicsit gyanús, hogy kb két éve van szinte folyamatosan torokgyulladásom (jelen pillanatban is). A feleségem beszélt egy illetőről itt a faluban, akihez talán el lehetne menni, valami orvos, vagy mi. Lehet, hogy most már meglépem.

A hab a tortára amúgy múlt kedden került fel. Pesten voltam állásinterjún (ez egy újabb sztori, elsejétől ugyanis megszűnt a munkahelyem, jópofi volt), hazajöttem, a nappaliban meg ráléptem egy műanyag játékgereblyére amit a gyerkőcök hagytak az útban, és csodásan kifordult a bal bokám. Másnapra már brutálisra dagadt, persze nem tudtam a seggemen ülni, bringázni csak kimentem, talán nem kellett volna. Most már kezd helyrejönni, hétvégén lesz egy kis túra, kihasználom, hogy hétfőn megint állásinterjú Pesten (10:30-tól szurkoljon aki ismer és az is aki nem, aki kedvel és az is aki nem!) úgyhogy kimenőt kértem az asszonytól és szerencsére meg is kaptam. Áldott legyen az ő neve :)

Már észrevettem, hogy hosszabb kihagyás után kell egy-másfél hét, mire a szervezet visszaáll a futásra. Addig persze nagyon rossz, jön fel a kaja, pedig három órája nem ettem, fáj a lábam, egekben a pulzus, minden szirszar bajom van. Aztán egyszer csak érzem, hogy helyben vagyunk, és onnantól elég egy újabb hét és már megy a hétvégi huszas, a heti ötven-hatvan. Most már csak azért szorítok magamnak, hogy legyen már végre egy-két hónap, amikor nem ver le valami rohadt ovis vírus és végre vissza tudnám nyerni az erőnlétem, mert azt tavaly októberben ott felejtettem az Ötvenhatosok terén...

Jó sportolást Mindenkinek!