...hogy milyen jót tekertem március 15 körül a hosszú hétvégén. Csodás jó idő volt végre, bár 700 méterrel tengerszint fölött még sajnos bőven hó volt, így a bringázás az alacsonyabb részekre korlátozódott, de azért sikerült így is szépen gyűjteni a szinteket. Szerdán még nem voltam túl jól, de csütörtökön már frissen ébredtem, nekivágtam a hegynek a Katonasírok felé. A Kopasz-rétre érve világossá vált, hogy nincs tovább, vissza kell fordulnom, mert hó és tükörjég borította a Kálmán-hegyi utat. Fogtam magam, legurultam Szilvásváradra, hogy megnézzem a kerékpárkölcsönzőben a kiállított Specialized bringákat. Tíz-tizenöt perc nyálcsorgatás után elindultam vissza Bélapátfalvára, a zöld bringajelzésen. Durván sáros volt a terep, kínszenvedés volt fölfelé tekerni, fogott szépen a sár, na meg erősen meglátszott a négy nap betegeskedés, le voltam gyengülve rendesen.

Másnap reggel izomláz, de nem szegte kedvem, elindultam Szarvaskő felé a kék túrán. Sajnos itt sem jutottam sokáig, komoly vendégmarasztaló sár volt errefelé is, egyszer annyira berakódott a Giant hátsó kereke, hogy meg is szorult a vázban. Másnap föltekertem a Bél-kőre, és kezdtem érezni, hogy alakul a forma, az izmaim is kezdik átvenni mozgást, egész jó iramban sikerült fölérni a hegyre. Mivel innen sem lehetett a Kálmánhegyin tovább tekerni, ezért inkább a környék eddig ismeretlen dózerútjait fedeztem fel, majd az apátság érintésével, amit sosem szabad kihagyni, annyira jó a vize a forrásnak, visszazúztam Bélapátra.

Vasárnap már tényleg formában éreztem magam, Szilvásváradra át, majd a Szalajka-völgyből föltekertem az Olasz-kapuig. Ott kicsit süttettem a hasam, majd a sárgán vissza. Ahogy leértem a hegyről, kb húsz-harminc méterre lehettem az aszfalt úttól, hatalmas pukkanás hátulról, bazi nagy durrdefekt. Akkorát szólt, hogy rendesen elkezdtem röhögni, amit gyorsan abba is hagytam, mikor megláttam, hogy a külső oldalfala is kiszakadt. Belsőcsere, a lyukhoz csokipapír, hogy ne türemkedjen ki (annyira) a belső, aztán aszfalton szépen lassan hazagurultam. Nem hiányzott a defekt a végére, de nem bántam, szerencsére már a végén történt. Azt viszont nagyon bántam, hogy még aznap haza kellett indulni. Ha belegondolok, hogy mások, akik ott laknak, csak gondolnak egyet, fölpattannak a bringára, és fél óra múlva már imádott hegyeimen tekernek, elönt az irigység :) Szegedről kicsit bonyolultabb...

Vasárnap este aztán nekiláttam idehaza a GPS adatai alapján bevinni az edzéseimet a naplómba. Még aznap meg is állapítottam, hogy elérte a társaság a tízmillió kilit, de a nyereményjátékról nem tudtam. Kedden írt facebookon az egyik ismerősöm, hogy gratulál a cipőhöz. Fogalmam sem volt miről beszél, de azután jöttek a kommentek az edzésem alá, és akkor olvastam a hírekben, hogy mekkora mákom volt. Utólag is köszönöm mindenkinek a gratulációkat, nagyon megörültem, még sosem nyertem semmit, még a nyavajás farsani tombolán sem. Egyetlen csípős megjegyzés kivételével nagyon örültem, hogy mások is tudnak örülni a mázlimnak. Magyar viszonylatban ez szerintem elég jó arány :)

Kedd este meg is ünnepeltem a nyereményt egy szuper futással, a kedvenc 13km-es körömön mentem egy nagyon jó időt.

Szerdára azonban megint lebetegedtem, komolyan mondom, nem hiszem el. Azóta is láz, fejfájás, nátha, torokgyulladás, émelygés, hányinger, gyengeség. Most már elmentem a dokihoz, mert fél éven belül már kb negyedjére jön elő ez a nyavalyám. Elküld majd a jövő hét elején egy nagylaborra, mert szerinte ez valami vírus, de nem igazán tudja, hogy mi lehet. Most is izzadok, mint kurva a templomban. Idegesít is marhára, mert megint nem tudok edzeni, itt a jó idő, én meg bent kuksolok, nem beszélve arról, hogy már a család többi tagja is úgy tűnik, hogy szépen elkapta tőlem...

Szóval nyeremény ide vagy oda, egyelőre megint kényszerpihenő...

Jó sportolást Mindenkinek!