Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 927 035 km-t sportoltatok
Nem csak futós blog

FUTOGATOK

Slybacsi | 2011-07-12 07:21:38 | 13 hozzászólás

Futogatok, készülgetek. Tegnapelőtt elhalasztottam béna gyík módjára a vasárnapi hosszú futásom, mert az egész napos hőség annyira kiszívott belőlem minden erőt, hogy jobbnak láttam nem nekiindulni.

 

Tegnap is beértem volna tizenkettővel, ennyi volt a terv. Elég meleg volt még amikor nekivágtam, szépen kocogósra vettem a figurát. Levittem egy kulacs isostart a bicajtárolóba, mert a háztömb körüli négykilis körökből akartam futni hármat, és jó ötletnek tűnt közben rájárni a frissítőre.

 

Az első nyolc után jött az ötlet, hogy olyan jól megy ez, mi lenne, ha nem is három, hanem négy kört mennék? Meg is állapodtam magammal, sőt, még picit rá is gyorsultam, az eddigi 130-as pulzusról fölmentem 142-3-ra. Szépen lement az első tizenhat, kétszer álltam meg egy fél percre frissíteni.

 

Szóval ez első tizenhat után kezdtem érezni, hogy ez most nagyon megy. Mi lenne, ha rátolnék még egy kört, és meglenne a huszas? Mit szólnának hozzá a többiek? Ekkor gondoltam bele, hogy nem az edzésnaplónak kéne futni :) Azutan persze rájöttem, hogy ez csak arról szól, hogy jól esik a dicséret egy jólsikerült edzés után, és igenis szüksége van az embernek a pozitív megerősítésre.

 

Tizenhétnél még teljesen rendben voltam, tizennyolcnál már kezdtem fáradni, az utolsó két kilire kicsit össze kellett szorítani a fogaimat. 2h12min lett a vége, tehát tíz perccel futottam csak rosszabbat a tavalyi Nike félmaraton eredményénél. Ez ebben a melegben, egyedül a háztömb körül annyira nem is rossz. Ilyenkor gondolok bele, hogy mi lenne, ha végre lemenne már az a maradék 5-6 kiló fölösleg... Szerintem minimum mínusz egy perc kilométerenként.... Majdcsak leolvadnak már ezek a maradékok :)

 

Szerintem ma pihenek, legfeljebb egy laza bringázás lesz este, talán ma már nem lesz olyan borzalmas hőség. Ne szidjon le senki, nem fáj semmim és tök jól esett. Annak Ellenére, hogy a végére már elég szarul néztem ki, Emese úgy megijedt, hogy még jól le is cseszett, hogy miért kell magam így kihajtani :D

 

Jó Sportolást Mindenkinek!

13 hozzászólás

yoyo 4912 napja
yoyo képe

Hát azt szólják hozzá a többiek ;)  hogy egy háztömb körül futni ,ebben a  nagy melegben ,ezért bizony nagy dicséret jár !

Emese meg nem ért hozzá,hogy neked mi a jó  :)) Gratulálok ,,főleg azért,hogy a tizenkettőt szépen feltornáztad egy  félmarcsira !

zoles73 4912 napja
zoles73 képe

szép! ha egy projekt beindul!

monique 4912 napja
monique képe

gratula szépen letoltad :) hülye az is aki le akar szidni emiatt :P

szerintem 5kg 10-20mp-et számít, legalábbis ez az én tapasztalatom még régebbről. 1 percet biztosan nem számít km-enként.

Slybacsi 4912 napja
Slybacsi képe

köszi mindenki! majd ma is kocogok kicsit :)

Bozót 4912 napja
Bozót képe

Monique, én szeretném hinni, hogy sokkal többet számít, mint 10-20mp, de majd szólok, ha fogytam annyit és lesz tapasztalatom :)

Egészségedre Sly! Megy ez, mint az ágybapisi! 

Slybacsi 4912 napja
Slybacsi képe

hát nem tudom, majd akkor derül ki ha lefogytam azt a maradék öt kilót :) az ízületeimnek biztosan jobb lenne, ha csak 83 kilót kellene cipelniük. de ma reggel negatív csúcs volt, 87.3. nagyon rég voltam ennyi. tizenévvel ezelőtt.

Bendeguz85 4912 napja
Bendeguz85 képe

Natessék. Kéthete még "semmirekellő" voltál, mostmeg jókedvből futottál egy félmarcsát. Ilyen blogbejegyzéseket szeretnék tőled olvasni és nem az önostorozókat. Csak így tovább és hajráhajrá.

Slybacsi 4912 napja
Slybacsi képe

kellenek néha azok is! :)

monique 4911 napja
monique képe

Bozót-Slybacsi: oké, csak saját tapasztalatot meséltem :) nyilván nem emlékszem már mp-re pontosan, de 1 percet bőven nem számított amikor 58kg voltam a szokásos 53kg-hoz képest gimiben.

Slybacsi, örülök a negazív csúcsnak=)

szelidlendulet 4911 napja
szelidlendulet képe

Hajrá hajrá! Nagy nagy gratula!!!!! Egészségedre!!!!!

Slybacsi 4911 napja
Slybacsi képe

köszi!

Fari 4910 napja
Fari képe

1kiló 10%os emelkedőn 1kilóméteren 16másodperc hátrány..ez bicajra vonatkozik,de hátha segít azért igy is egy keveset

Slybacsi 4906 napja
Slybacsi képe

köszi, ez jó infó! motivál :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2016-09 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2014-07 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (4 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (3 bejegyzés)
2012-03 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (8 bejegyzés)
2011-08 hó (7 bejegyzés)
2011-07 hó (5 bejegyzés)
2011-06 hó (9 bejegyzés)
2011-05 hó (6 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (3 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (7 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (7 bejegyzés)
2010-02 hó (7 bejegyzés)
2010-01 hó (7 bejegyzés)