Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 433 km-t sportoltatok
Nem csak futós blog

az első százas

Slybacsi | 2011-06-13 14:53:51 | 8 hozzászólás

Összejött az első százas!

 

Kilenckor indultunk (én és az Orbea) a Szeged-Sándorfalva-Ópusztaszer-Kistelek-Kiskunmajsa-Csólyospálos-Zsombó-Szeged körre. Ópusztaszerig elég durva szembeszél volt, de szépen bírtam, tegnap jól feltöltöttem a raktáraimat. Eredetileg az ópusztaszeri körforgalomból vissza akartam fordulni, de aztán hirtelen jött az ötlet, hogy mi lenne, ha ma megpróbálnám az első százasomat letekerni? Már egy hete útvonaltervezővel kinéztem az útvonalat, tudtam, hogy szinte koppra száz, így megszületett a hirtelen elhatározás, és a körforgóból (amiket nagyon élvezek) Kistelek felé vettem az irányt.

 

Ez a szakasz sikerült szinte a legjobban, nagyon jó volt az út, félig-meddig hátszelem is lett, így mentem rendesen. Egy önkéntes rendőr megpróbált rávenni, hogy a kerékpárutat használjam, de nem bíztam benne. Kistelektől Kiskunmajsáig sajna elég vacak volt az út, az úgynevezett "rücskös aszfalt", amin kínszenvedés a bringázás, főleg kilenc bar keréknyomással, amire a súlyom miatt szükség van.

 

Majsa után, kb hatvan kilinél kezdtem érezni a sejhajom, de leginkább a nyakam meg a vállam. Picit emeltem a kormányon tegnap, és az ülés is előrébb került, így a derekam már kicsit sem fájt. Talán a kormányon még emelek ha tudok és akkor hátha elmúlik a nyakfájás is.

 

Innentől Szegedig már egész jó volt az út, a forgalom is nagyon gyér volt az ünnepnap miatt, így egészen jó tempót is jöhettem volna, ha nincs ez a brutál szél. Félig balról, félig szemből fújt, de szerencsére nem volt teljesen szembeszél.

 

Az utolsó harmincra egészen beállt a nyakam meg a vállaim (leginkább a bal vállam), már hátranézni is alig tudtam :)

 

Végül is majdnem sikerült harmincas átlagot menni, ami nem tudom mennyire számít jónak vagy sem, én mindenesetre elégedett vagyok, mert megvolt az első százas, ráadásul végig nyeregben, pihenő nélkül sikerült teljesíteni.

 

A távon elfogyott egy energiaszelet és másfél liter izotóniás ital. A mai nap még a regenerálódásé, aztán holnap tekerek egy laza kört. Most pedig megeszem a paradicsomos halkonzervemet :)

 

Jó sportolást Mindenkinek!

8 hozzászólás

RunKa 4941 napja
RunKa képe

Gratu :))

Én is 100-at tekertem tegnap, de csak élvezetből. Viszont veszek egy zselés nacit. Neked van ?

Slybacsi 4941 napja
Slybacsi képe

köszi! szerintem zselé nincs benne, de egy nagyon kényelmes gatyában tekertem le.

miki 4941 napja
miki képe

Érdemes rendszeresen, mondjuk pár percenként, kiállni a nyeregből 10-20 másodpercre regenerálódásképpen is, meg nagy menésnél is, mert így vissza lehet szerezni a leesett fordulatszámot.

Slybacsi 4941 napja
Slybacsi képe

szia Miki! ki szoktam állni néha, jól esik a másfajta terhelés, meg így még nyújtani is lehet kicsit menet közben. igaz, nem pár percenként, de félóránként biztos.

Sneci-ke 4941 napja
Sneci-ke képe

30 körüli átlag szerintem szuperjó, ekkora távon meg pláne, úgyhogy nagyon gratulálok.

ORBEA ORCA 4940 napja
ORBEA ORCA képe

Hello Slybacsi!

Örülök,hogy élvezed az outi bringázást,de szerintem kissé túl gyors a tempó.Túl sokat vállalsz,és túl gyorsan mész,gondolom egy tempóban.Sajnos az alföldön nehéz intervall edzéseket csinálni,hisz sajnos azért alföld,mert nincsenek dombok.Mifelénk azért ezzel nincsen gond,bár a mecsek az igazi,vagy más dombosabb vidék.

Ez azért jó,mert ahogy Miki is írta az ember többször kiáll átmozgatni magát.Az,hogy fél óránként kiállsz egy kicsit átmozgatni magad nem elég.A bringával jó változatos terepen pár percenként,de max 5-10 percenként ki kell,hogy állj a nyeregből,hogy ne essen a pedálforgás,és ilyenkor szinte az egész felsőtest izomzata fejlődik,erősödik.Én pld egész szezonban semmit nem csinálok felsőtestre,de mégis marad az izomtónusom,a hasamon pedig teljesen elfogy a felesleg,pedig egy felülést sem csinálok otthon.

Amit ajánlok tehát,az az,hogy ne csak az átlagra bringázz.Én tegnap pld 28-as átlagot mentem...Persze én is szeretem a gyorsabb átlagokat,de az edzés nem mindig arról szól,hogy folyamatosan megyünk szinte maxon,úgy hogy ha 2-vel gyorsabban mennénk,akkor már kinyúlnánk 2 perc alatt....Hanem megyünk egy keményebb blokkot,mondjuk hegyre,vagy pofaszélben,ami felviszi a keringési rendszert is,és az izmokat is megterheli,aztán kipihenjük egy laza blokkban,mondjuk hátszélben,vagy lejtmenetben.Nagy szélben ne menj olyan pályát,ahol 30km-t folyamatosan pofaszélben kell nyomni,kisebb köröket menjél,hogy hamarabb kifordulj belőle,egy óra pofaszélben más edzettségi szintet követel,ezt még én sem értem el,szeles napokon 30-max 40km es körökben edzek,és inkább több kört megyek.

A kormány emelésről.

Megnéztem a képeket az Orbeáról,szép gép,nekem tetszik:-)

Ha így előre tolod a nyerget,az maximum időfutamnál,vagy folyamatos sík terepre alacsony lábforgáshoz jó,én nem ajánlanám.

Írtam egyszer a nyeregmagasságot,mérd meg még egyszer a comb belső hosszt mezítláb ágyékig.

X0,886,és megkapod az ideális alap nyeregmagasságot közép-középtől a nyereg csúcs mögött kb 2cm-el szoktam mérni.Ettől max 1cm-re ülhetsz feljebb,de tovább ne,ahhoz nagyon lazának vékonynak kell lenni,profinak.

A nyerget állíts vissza kb közép állásba,vagy félcm előre,hátra.Így tudsz majd forgatni normál magasabb 90-100 forgással is,ezt gyakorold.

A kormány.

Kormányváltás szükségeltetetik,bár ez nem nagy hír,sokan visszacsinálnák a választásokat...

Szóval ez egy alapgép,így alap kormány is van rajta,nem igazán használható.

Egy anatómikos Deda,én ezeket használom sokkal közelebb hozza a fékkart pld,és így arra is rá tudsz támasztani.

A shimano fékváltókarok egyébként is nagyon eltervezettek ormótlan hosszukkal,pld a Campa,de a Sram is sokkal kézrevalóbb,rövid karokat gyárt,ami esztétikusabb,és főként kényelmesebb nemcsak kiállva hegyen,de még síkon is.

Szóval kormány cserében gondolkozz majd,ennek a törése íve nem jó.

A kormányon egyébként már feljebb emelni nem tudsz,hiszen így is teljesen felső állásban van,és vagy 3cm hézaggyűrű van alatta,ami így is sok.

Ha emelni akarsz,akkor fordítsd meg a stucnit -6 fokról +6 fok  mountisra,és akkor feljebb dobja.Ha túl magas,akkor tegyél a kormány fölé egy hézaggyűrűt alulról.

Azért nem tudsz emelni a kormányon,mert fent van teljesen,a villanyak vége,és a stucni felső éle között max 2-3mm hézagnak kell lenni,hogy a stucni meghúzva tökéletesen fogja a villát.

A képeken:

Első kép,a régi Princem "téli"beállítással.

1.A stucni felfelé dobja a kormányt "kényelmesre",a hézaggyűrűk alulról a stucni fölé is kerültek.

2.Deda anatomic.A felső kormánysík egyenessebb,nem csapott,így a fékkar magasra-közelre szerelhető.

A kormány felső -alsó csöve oldalról látni közelít a párhuzamoshoz,így az az alapvető beállítási szabály,hogy a kormány alsó csöve szinte vízszintes,vagy keveset lejt hátra a jó fogás,rátámasztás érdekében megoldható.

A tiéddel,és más ilyen kormányokkal ez nem megvalósítható.

Divatosak most az új kompakt kormányok,amik kisebbek,mint az etalon DeDa,amikkel a Pinarellokat is szerelik,de azokból is csak a drága kormányok tudják ezt.

Remélem,segítettem egy kicsit a dilemmádban.

Jó edzéseket!

PINARELLO PRINCE 2003 CAMPA RECORD

Deda

Slybacsi 4940 napja
Slybacsi képe

hú, köszi szépen a részletes segítésget! sajnos kormányváltás egyelőre nem jöhet szóba, mert egyelőre kimerültek az anyagiak. esetleg rákérdezek, hogy ha a mostanit beszámítják, akkor mennyit kellene ráfizetni. a nyeregbeállítást majd megnézem, lehet, hogy egy icipicit lejjeb is kellene venni. a stucnifordításra már én is gondoltam, szerintem ma azt is megcsinálom.

az edzésekről. igyekszem majd többet kiállni, meg egy kicsit változatosabban tekerni. egyébként szoktam változatosabb edzéseket is csinálni, a tegnapiban csak az első száz volt a lényeg.

 

köszönöm mégegyszer!

Bozót 4940 napja
Bozót képe

Gratu! Tibor hozzászólását pedig elteszem későbbre, még jól jöhet :)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2016-09 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2014-07 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (4 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (3 bejegyzés)
2012-03 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (8 bejegyzés)
2011-08 hó (7 bejegyzés)
2011-07 hó (5 bejegyzés)
2011-06 hó (9 bejegyzés)
2011-05 hó (6 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (3 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (7 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (7 bejegyzés)
2010-02 hó (7 bejegyzés)
2010-01 hó (7 bejegyzés)