Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 437 km-t sportoltatok
Nem csak futós blog

elkésett összegző

Slybacsi | 2011-01-07 17:02:30 | 11 hozzászólás

Egy éve kezdtem futni, 157 edzésen 1354 kilométert sikerült magam mögött hagnyi. 102 kilóról indultam, egészen 88-ig sikerült lemenni, de sajnos a szeptemberi sérülés óta visszamászott 4kg, így most újra 90 fölött, ezért kissé megtörve, ám leginkább szomorúan pötyögöm ezeket a sorokat.

Már augusztusban gondoltam rá, hogy milyen klassz lesz majd írni egy ilyen évzáró blogbejegyzést. Végül is sikerült két versenyen két félmaratont is teljesíteni, a másodikat majdnem két órán belül-ez lett a vesztem is. Elhittem, hogy meglesz, meg is akartam csinálni, nem sikerült. Most itt vagyok, továbbra is sérült lábbal, rohadok a négy fal között, munka még semmi, futni nem tudok, visszaszedtem négy kilót, folyton éhes vagyok, de enni nem merek, próbálok visszafogyni, futás nélkül marha nehéz. Kezelem a talpam ezerrel, kenem minden szarral (épp csak azzal nem), szedek voltaren tablettát, masszíroztatom, áztatom gyógykristályos vízben, már csak a voodoo varázslat hiányzik.

Jövő héten rászánom magam és elmegyek spinningelni, hátha tetszik. De akkor sem futás. Ott is négy fal között... Mindegy, kibírom valahogy, ez mégiscsak jobban kíméli a talpamat, aztán február-március környékén hátha viszza tudok váltani a futásra.

 

Csak hogy tudjátok, nem adom fel, és ha nem is 2011-ben, de majd meglesz a maraton 2012-ben. Még csak most leszek 33, van idő dögivel :) Kicsit most padlón, de legalább van hova visszamászni. Csak nem olyan, mintha megint előlről kellene kezdeni.

 

Mindenféle sport és magánéleti sikerekben, önmagunk és mások felett aratott győzelmekben gazdag boldog új esztendőt kívánok Mindenkinek!

11 hozzászólás

Amatőr 5098 napja
Amatőr képe

Sikeres 2011-et kívánok neked, sok-sok jóleső mozgással, élménnyel, versenyekkel, sérülések nélkül!
A terheléssel és km-mennyiséggel csak fokozatosan! :)

Bozót 5098 napja
Bozót képe

Talán próbáld meg a sz@rt és a voodoo-t :)    No, de viccen kívül, sikeres új évet kívánok és egy vidámabb évösszegzést a végére!

monique 5098 napja
monique képe

sok sikert 2011-hez, minél előbb futást :), tök jó a hozzáállásod!

Tündüs 5098 napja
Tündüs képe

Ne is add fel! Jobbulást és utána sok sikert!

prókátor 5098 napja
prókátor képe

Renbe jösz nem sokára meglátod! Kezd sétával!Sok siker!

Slybacsi 5098 napja
Slybacsi képe

köszönöm mindenkinek, nélkületek még eddig sem jutottam volna. és ezt teljesen komolyan mondom!

monique 5098 napja
monique képe

igen, itt néhányan nekem is nagyon sokat segítettek már! :)

stojesz 5097 napja
stojesz képe

Sly, kapd össze magad és igyekezz kihasználni a lehetőségekhez mérten mindent, amit élvezel és nem rontja az állapotod! Hajrá!!!

ORBEA ORCA 5097 napja
ORBEA ORCA képe

Hallo SlyBacsi!

Szerintem büszke lehetsz magadra,az akaraterődre mindenképp.

Az a gond,hogy a tested sajnos nem tudja követni ezt a hirtelen változást,kissé nagyon gyorsan akarsz eljutni olyan terhelési szintig,ami sok éves edzésmunkát kíván.Nagy súlyról szépen lefogytál,szerintem most ne problémázz pár kilón,az a lényeg,hogy egészséges legyél.Pihentesd a lábad,és erősítsd meg,rendbe fog az jönni,csak legyél türelmes.Nem olyan rossz aza  spinning,ha meg jön a jó idő akkor lehet majd kint bringázni,és az épp olyan kemény,mint a futás.Aztán szépen futni is tudsz majd újra,de szerintem több pihenő-nap kellene,hogy ne terheld megit túl magad.

Az étkezésnél ne pproblémázz,ha néha olyat eszel,amit nem kellene,ha mondjuk előtte utána figyelsz a szemét kaják kerülésére.Hát,van amit nem kéne megenni,de finom...Én is eszek ilyeneket,és semmi gond,simán ledolgozom.

Van egy srác most is nálam a teremben,aki 160-ról fogyott 95-97-re,és simán tartja,bár már néha ő is betesz csaló étkezéses napokat.Nem egy étkezéstől hízol el...Legyél lazább,ne agyalj annyit.

Kezd el a bodyt esetleg,az is nagyon jó súlykontroll,szívesen segítek,mit csinálj,ha gondolod.

A lényeg,ha nem tudsz futni,ne eröltesd,keress mást,és csináld azt,amíg meggyógyulsz.

Mert akkor megggyógyulsz,de ha ráfutogatsz,akkor lehet soha...Egy idült sérülés nem tréfa.

BUÉK!

Slybacsi 5097 napja
Slybacsi képe

igyekszem összekapni magam :) most megint nagy az akarat, az ünnepek alatt persze nem sikerült visszavenni a kajálást... a spinning mellé tervezek heti két kettlebell edzést is, de majd meglátjuk, hogy alakul. egyelőre a talpam gyógyítása az elsődleges cél. nagyon fura, hogy egy talpsérülésennyire makacs legyen, még sosem találkoztam ilyennel. mióta jobban kezelem, még jobban fáj :)

ORBEA ORCA 5097 napja
ORBEA ORCA képe

SlyBacsi,a legjobb kezelőszer sajnos az idő...Bár Bácsizod magad még fiatalka vagy,sok jó szezonod lesz még gyógyultan.:-)Most mondhatod,hogy én könnyen beszélek,nem velem történik,de én is éltem át hasonlót,csak épp nem a talpammal.És szinte mindenki,aki keményen sportol előbb-utóbb találkozik a sérüléssel.Aki soha sem sérül meg,az nem is megy el igazán a határig,bár gyakorló edzőként én mindig inkább visszafogom kicsit az embereimet/már aki hallgat rám persze/,mert így egészséges marad.A mai versenysport pedig aztán végképp nem egészségbarát,az lesz a bajnok,akinek szinte minden rendszere tökéletes.....Genetikai csoda-duplatüdejű-négyszívkamrás az alap...Erre jön az,hogy nem döglik bele a folyamatos keringési,vagy hormonális doppingszerek folyamatos használatába már gyerekkorban.

Hát,én bizony már a gyermekkorosztályoktól keményen ellenőrizném a fiatal tehetséheket,és nem csak versenyeken,mert ezt simán kivédik,vagy esetleg nem is versenyeztetik sok sportágban a fiatalt,csak akkor amikor már "készen van",szinte felnőtt versenyző,de addigra a folyamatos GH hormonkúra hatására elérte teljes fizikai potenciálját.

Bocsi,kicsit elkalandoztam...

Szóval sok pihenést,és jobbulást!Spinningre is mindenképp egy jó cipőt,mert azért az is terheli a talpat-lábboltozatot,és nem olvastam van-e de nem ártana egy rád szabott modernebb ortopéd betét készíttetése nem fémből,mint a régiek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2016-09 hó (2 bejegyzés)
2015-03 hó (1 bejegyzés)
2015-01 hó (1 bejegyzés)
2014-09 hó (2 bejegyzés)
2014-08 hó (1 bejegyzés)
2014-07 hó (1 bejegyzés)
2014-06 hó (1 bejegyzés)
2014-05 hó (1 bejegyzés)
2014-03 hó (1 bejegyzés)
2013-10 hó (1 bejegyzés)
2013-07 hó (1 bejegyzés)
2013-06 hó (1 bejegyzés)
2013-04 hó (3 bejegyzés)
2013-03 hó (1 bejegyzés)
2013-01 hó (2 bejegyzés)
2012-11 hó (1 bejegyzés)
2012-09 hó (2 bejegyzés)
2012-08 hó (4 bejegyzés)
2012-07 hó (2 bejegyzés)
2012-06 hó (1 bejegyzés)
2012-05 hó (3 bejegyzés)
2012-03 hó (2 bejegyzés)
2012-02 hó (1 bejegyzés)
2012-01 hó (1 bejegyzés)
2011-12 hó (1 bejegyzés)
2011-11 hó (1 bejegyzés)
2011-10 hó (3 bejegyzés)
2011-09 hó (8 bejegyzés)
2011-08 hó (7 bejegyzés)
2011-07 hó (5 bejegyzés)
2011-06 hó (9 bejegyzés)
2011-05 hó (6 bejegyzés)
2011-04 hó (2 bejegyzés)
2011-03 hó (1 bejegyzés)
2011-02 hó (4 bejegyzés)
2011-01 hó (2 bejegyzés)
2010-12 hó (3 bejegyzés)
2010-11 hó (2 bejegyzés)
2010-10 hó (3 bejegyzés)
2010-09 hó (6 bejegyzés)
2010-08 hó (7 bejegyzés)
2010-07 hó (6 bejegyzés)
2010-06 hó (6 bejegyzés)
2010-05 hó (7 bejegyzés)
2010-04 hó (5 bejegyzés)
2010-03 hó (7 bejegyzés)
2010-02 hó (7 bejegyzés)
2010-01 hó (7 bejegyzés)