Két részből a második rész:

3. nap, szombat:

A hét órai kelést követően - némi ébredezés után – az előző délután érkezett lakótársaink kíséretében átmentünk a közösségi helységbe reggelizni. Már javában készült az ebédre szánt lecsó Tiavirág és zilaci jóvoltából. Már szinte mindenki az aznap délelőtti edzést figyelembe véve vitte szervezetébe az elégetendő kalóriákat, reggeli formájában. Én is néhány szelettel több lekváros kenyeret ettem meg, mint az szükséges lett volna. Ugyanis az előző napon egy kissé éhesen értem már a hegycsúcsra. Túravezetőnk ígérete szerint nagy menet vár ránk. Cél a Kékes tető volt. Az első lépéseket a combizmaim feszülésének kíséretében tettem meg a meredeken emelkedő hegyre. Ahogy láttam más is hasonló cipőben járt. Vajon miért? J Egy kis csoport a mountain bike-os túrát részesítette előnyben a futókirándulással szemben. Nem is csodálom, kemény volt a pénteki nap. Sok időnek tűnt, amíg ismét meg nem hallottuk a civilizáció hangjait. Megpillantottuk az adótorony melletti éttermet, mint a kijelölt célt. Végre fent vagyunk! Már javában fogyasztottak a gyorsabb lábúak. Mi is nekiláttunk a megérdemelt frissítőnek. Sztrapacskát ettem, kólát ittam, feltöltöttem a vízkészletet. Apró kommunikációs hiba miatt a hegy két különböző pontján várta a két csapat egymás érkezését. Kajálás után odasétáltunk a Kőhöz, s ott találkoztuk végül a háromtagú biciklis csapattal. Megörökítettünk hogy ott jártunk, utána irány vissza a tábor. Mint utóbb kiderült a bringásaink 20-30 perc, a futók egy csoportja aszfaltozott úton másfél óra, a másik futó csoport az erdőn keresztül két óra, a végtagfájósok két és fél óra alatt értek vissza a táborba. A célba érkezőket friss zöldségekből készült lecsó várta energia póltás gyanánt. Eközben elindult a második bolt járat is. Szombat lévén kétséges volt a kisebb boltok nyitva tartása, ezért Gyöngyösig kellett autózniuk sepi-éknek, hogy beszerezzék az aznapi vacsorához valót. A vacsorai előkészületekkel párhuzamosan megtartottuk aznapi második edzésünket. Zilaci vezetésével futóiskoláztunk. Laza bemelegítést követően futómozgás korrekciós feladatokat végeztünk. A két futó ász: zilaci és oj dr elemezte s tanácsokkal látta el a jelen lévő sporikat, hogyan is kell helyesen futni. Most már én is tudom! J (Köszönöm Nektek!!) Nagyon elfáradtunk. Kemény munka volt. Sokunknak ez volt az első ilyen jellegű edzése. Idő közben szcriszta és pen elkészült a bolognai spagettivel. Ismét rendbe tettük a glükózén raktárakat. Szabadprogram vette kezdetét: kártya, karaoke, ismerkedés a sport szakirodalmakkal és vidám beszélgetések. Körülbelül egy órakor kerültünk ágyba. Pen végig szurkolta a hajnali olimpiai maratont.

4. nap, vasárnap:

Reggelire bundás kenyér várta teával az ébredezőket, J hogy legyen energia a tábor utolsó edzéséhez. Az éjjeli szakadó eső sejtette az előttünk álló edzés nehézségi fokát. Minden tagunk fájt már, volt a lábunkban legalább 50km-nyi szintes futóélmény. Tudtommal először szenvedtem kidörzsöléses sérüléstől, ami fájdalmát a gépháztól szerzett krémekkel igyekeztem csillapítani. Eljött hát az utolsó edzés ideje is. Néhányunknak, akiknek a tolerancia küszöbe az időjárás viszontagságaival szemben magasabban volt, nekiindultunk a hegynek. Sáros agyagos csúszós terepen nem mindennapi élményből kaptunk ízelítőt. Dagonyászós, esős-kelős, jóhangulatú futás kerekedett. Ezt tetézve jött a program fénypontja, találtunk egy patakot. Futottunk annak sebesen folyó vízében önfeledten, mint a kisgyerekek, néhol bokáig süllyedve a habokban. Játszottunk futás közben, a „ki tud sárosabb lenni” - szándékosság esetét kizárva - versenyt Tiavirág nyerte egy tíz pontos eséssel. J Visszaérve, kimosakodás után, felmálháztuk a kocsikat. Eljött a búcsúzkodás ideje. (Nagyon nem szeretem érzés ez, mert valami elmúlását jelzi, de optimistán tekintek(tünk) a jövőbe, mert bizony lesz folytatás!) Néhányan még beültünk a bekötőút tövében fekvő kis étterem kerthelységébe, hogy közösen elfogyasszunk egy könnyű ebédet – amely közben felidéztük a tábor legemlékezetesebb pillanatait és készítettünk az oldal kabalamalacával képeket is - a hazafelé tartó hosszú út előtt.

Szerintem nagyon jól sikerült az első edzésonline-os edzőtábor, mindenki sok élménnyel, kapcsolatokkal lett gazdagabb! Mennyi mindent nem csináltunk még, amit elterveztünk. No nem baj. Lesz még alkalom bepótolni azokat a dolgokat is.

Köszönöm a gépháznak, hogy megteremtette a lehetőséget, köszönöm a táborlakóknak, hogy együtt tölthettük ezt a pár feledhetetlen napot! Hajrá!

Két részből az első rész:

Első nap, csütörtök:

A kacskaringós főúton Parádfürdőt elhagyva fordultunk rá az egynyomtávnyi széles, fáktól árnyékos, fahídakkal tűzdelt, meredek emelkedős Fényespuszta felé vezető útra. A házhoz vezető útról balra tekintve látható az egyik futóesemény jellemző jelképe, a Kékes hegyi adótorony. A kereszteződéstől ezerpárszáz méternyi kanyargós út – az egyik program szükségessé tette ennek a távnak lemérését - megtétele után pillantottuk meg a családias hangulatú fákkal borított parkosított területen elterülő erdészházat. Maga a megtestesült nyugalom birodalmát véltük felfedezni, ahogy betértünk ide. Kellemes éráját, a helyet körül ölelő hegyek magaslatai, a kristálytiszta levegő, a város zajától mentes csendnek köszönheti. A táborba érve találkoztunk az előttünk érkezőkkel, sepivel, pennel, oj dr-al és barátnőjével Vikivel. Némi beszélgetés és eszmecsere és a hely felfedezése után kipakoltunk s belaktuk ideiglenes szállásunkat. A dugig felmálházott autóból néhány perc alatt sikerül kipakolni a legszükségesebbeket: futáshoz szükséges dolgokat, fáklyákat, grill -, karaoke cuccokat, stb. Nemsokára utánunk érkezett meg devilv8. Mivel mindannyian éhesek voltunk már ezért úgy döntöttünk, hogy lesétálunk a kereszteződésnél lévő étteremhez, s enyhítünk az éhség érzetünkön. „No nem sokat enni, mert az első edzés még várat magára” tudattal rendeltünk valami könnyű étket. A házhoz visszafelé vezető úton érkezett mögöttünk zilaci és Tiavirág. Beszélgettünk egy kicsit, majd zilaci vezetésével megtartottuk az első edzésünket. Futottunk egy kisebb kőrt az erdőben. Viki és szcriszta ez idő alatt előkészültek a vacsorához, a vacsoramenü: paprikáskrumpli alá sepi volt. (Mint utóbb kiderült, az étek mennyiségből adódóan a másnapi ebéd is ez volt.) Mikor visszaérkeztünk a délutáni futásból már csak alá kellett gyújtani a hatalmas bográcsnak. A szabad ég alatt a tűzrakó helynél, a rotyogó bográcsot figyelve melegedett össze a kis társaság. A sötét letelepedése után előkerültek az ugratós történetek, amik a valósággal keveredtek. Pl.: lódarázs és a fény a ház körül, meg a két véka szabadon kóválygó csörgőkígyó a Kékes nyugati részében. (No arra nem futunk! J ) Este a várva várt falatozás közben a hangszálak bemelegítésének időszaka is elérkezett karaoke formájában. Nem kis meglepetésre nagyon jó hangokat hallhattunk. Oj dr és Viki mint profi énekesek mulattattak bennünket. Zilaci baritonja legalább olyan magával ragadó, mint ahogyan fut. Sőt a hibátlanul rappelő sepi nem kis meglepetésre vette a pörgősebb taktusokat. Az idő előrehaladtával kopott a létszám, s akik maradtak éjfél körül hajtottuk álomra fejünket.

Második nap, péntek:

A fél nyolcas - szerintem korai - kelés után tudatosult bennem, hogy már a többiek rég talpon vannak, sőt sepi-ék már értesültek minden aktuális olimpiai eredményről, oj dr-ék már végeztek az aznap reggeli jóga gyakorlataikkal. Kajánk semmi, bolt is messze, ezért társultunk pen-ék asztalához egy reggeli erejéig feleségemmel. Az aznap délelőtti edzéshez készülődve gondoltam bele, hogy ez a futás lesz életem első nagy szintkülönbséggel tűzdelt hosszú hegyi futó kirándulása. Nagyon vártam már, hogy terepen legyünk. Viki, pen montain bike-jával indult neki a kihívásnak. Ő többnyire a műúton követett bennünket, mert a terep nem volt biciklizhető. Irány a Galya tető! Feszített tempóval, nagyon jól teljesítette a kis csapatunk a távot. Jól vizsgáztak az aszfaltra teremtett cipők is. (Itt lehetett volna futócipőt tesztelni, azt hiszem!) Funkcióját betöltve jól vizsgázott a Decathlon-os vízhordó hátizsákom is. Nem dörzsölt, nem lötyögött, akárhogy vettem az akadályokat. Tipp: jól meg kell feszíteni a háton! (Ha sepi nem mondja, akkor kidobom a púpot.) Kalandos terepfutásban volt részünk, a gyönyörű táj látványa lenyűgözött bennünket. Elégedett fáradtság lett úrrá rajtunk, amire a táborba értünk. Ezt talán nem is kell mondani! J Amíg a hegy turista jelzésein izzadtunk, addig szcriszta fogadta az aznapra várt táborlakókat. Megérkezett Milanthis. Nemsokára mi is visszaértünk a futásból. Lezuhanyoztunk, majd ebédhez készülődtünk. Katka és férje Gábor nem sokkal ebéd előtt csatlakozott hozzánk két kis lurkó társaságában, akik szemügyre vették, hogy hol is lesz kiképzés alatt anya és apa amíg Ők ez idő alatt a maminál vendégeskednek. Elindult az első bolt menet is, mert a vacsorai marhapörihez szükség volt egy s másra. Mire visszaértünk a bevásárlásból a táborba, üdvözölhettük mjoci-t és lányát Julit is. Teljes lett a csapat létszám! Elérkezett a délutáni futóedzés ideje is. Zilaci kitalált egy nagyon jó hangulatúra sikeredett váltófutóversenyt. Két csapatot sikerült összeállítanunk, így átélhettük a versenyfutás hangulatát is. A lélekszakadtáig szóló rohanás a – bevezetőben említett – kereszteződés közelében található fahídtól a vadászház udvaráig tartott. Összesen 2200m-t mértünk ki egy kőrnek, Milanthis segítségével. Nagy szintkülönbség volt a pályán. A szurkolótábor az épp nem futó társainkból állt össze. Mindkét csapat körülbelül egyforma teljesítménnyel bírt. 1-2-3 kőrt kellett teljesíteni fejenként, ki mennyit vállalt be. Versengésünknek a leszálló éj vetett véget. Izgalmas volt medvét sejteni futás közben a fergetegben! Micsoda ösztönző! J Igazságosan elosztásra kerültek a húzó emberek, eredményük: 7.03-7.30perc/2.2km!!! Amíg a futóizmainkat tréningeztük, addig sepi – mesterszakács szerepében – és szcriszta – kukta szerepében - gondoskodott, hogy legyen mivel frissíteni az erőpróba után. Persze nem hagyhattuk ki az aznapi olimpiai összefoglalót sem. Az isteni pöri után lecsúszott néhány gyöngyöző sör, s a karaokéban is felszabadultabban jöttek a taktusok. Ezen az estén előkerültek pen sporttal kapcsolatos szakirodalmi könyvei is, amik nagy népszerűségnek örvendtek. Éjfél körül került ágyba, aki addig bírta.

Folytatás következik …

A rajt előtt másfél órával érkeztünk a rendezvény helyszínére mjoci-val és zoryn-nal. Ott társultunk a „vaskeréken” érkezett Ádám Sanyihoz - vele a Hortobágyon ismerkedtünk meg. Egy-egy lelkes futót láttunk itt-ott az iskola, annak tornaterme, s a rajtkapu környékén, ahol a speaker is volt található. Igazi kis családias hangulatú verseny előtt álltunk. Az iskola udvarában a rajt helyétől száz méterre lehetett nevezni. Aki internetes regisztráció lehetőségével élt – és nem keveredett el az adata -, annak nem kellett a helyszínen a nevezési lap kitöltésével bajlódnia. A rendezők felállítottak egy kis büfét is, ahol fel lehetett tankolni minden energiapótló alkalmatossággal, ha az még előzetesen nem szereztetett volna be. A versenyzők rendelkezésére állt az iskola vizesblokkja – zuhanyzóval – és öltöző is.

A családi és ovisfutás – nagyon aranyosak voltak a kicsik – után 16.00-kor indult a félmaraton.

Dög meleg. Szép környezet. Frissítő pontoknál kisiskolások kínáltak 2km-enként vízzel, 4km-enként izoitallal – számomra ismeretlen fajta. Ráadásként egy motoros is járt a távon vízzel kínálva a futókat. A távolságjelzők rendben voltak, kilométerenként jelezve a megtett távolságot. Puffer is volt beépítve a pálya egyik szakaszán, ennek megléte is megerősített abban, hogy a szervezők törekedtek a táv kijelölésének pontosságára. Futás közben eltévedésnek esélye sem volt. Minden kereszteződésben volt egy falubéli aki leállította a közlekedést és irányt mutatott, hogy merre tovább. Volt egy emlékezetes szakasz a táv közepe környékén. Két bánya tó közötti árnyéktól mentes poros út ahol még intenzívebbnek tűnt a nap ereje. Már-már sivatagi körülmények modelleződtek azon a párszáz méteres szakaszon. A szívatás: az út két oldalán elterülő tónak hűsítő vizének csábítása mellett fussál még vagy 10km-t dög melegben. (De ezt már mondtam.) Egy-két perc igazi túlélő túrában volt részünk.

Ide már Blaskovits Zsuzsival együtt értem, akivel egészen a célig futottam beszélgetve. Szükségem volt mentális támogatómra, nem voltam ott fejben, és szinte kikészített a meleg.

A célban érem, befutócsomag – 1,5l hideg!!! ásványvíz, maciméz, nápolyiszelet – várt minden beérkezőt. Váltottunk pár szót krisz28-cal, nagyon jó idővel nyerte a versenyt.

Este fél nyolckor búcsút intettünk a szervezőknek s a helynek. A hazafelé vezető úton az autóban megbeszéltük a történt eseményeket, élményeket.

Egy biztos: Jövőre ugyanitt!