Megújul az Edzésonline! Az új oldalakat és funkciókat elérheted ha ide kattintasz!

Már 55 926 549 km-t sportoltatok
"Előttem kilométerek, mögöttem mérföldek."
Arany Prága
eftomi | 2008-03-30 19:33:13 | 6 hozzászólás

Kellemeset a hasznossal elv alapján szerveztük az utat Prágába, a 10. Hervis Félmaraton hétvégéjére. A baráti társaság sörözgetéssel egybekötött városnézésre volt beindulva, én meg elsősorban a félmaraton versenyre. Eljött az utazás napja. Megjegyeztem a többieknek – viccesen -, hogy nevezzenek ők is be a versenyre, mert többet látnak majd a városból egy egységnyi idő alatt futva, mint sétálgatva. Nem voltak feldobva a gondolattól. *** Egész héten gyötört a nátha nehezen kaptam levegőt ezért aggódtam, hogy nem tudom megfelelően teljesíteni a távot. A verseny előtti nap reggelén szállodánk körül futottam néhány kőrt átmozgatás gyanánt. 2-3 fok volt csak, ezért erősen gondolkodtam, hogy merjem-e bevállalni a rövid rucis indulást. (Jah, a magyar zászlót már otthon rávarrtam a futópólóm hátára. J ) Még aznap – némi sörözéses városnézés kíséretében - felvettem a rajtszámot, csipet, kaptam egy Adidas technikai felsőt, meg miegymást a rajtcsomagba. A felső magában annyiba kerülhet, mint a nevezési díj került, úgyhogy már ez megérte. – Khm. tisztelt versenyszervezők! – *** A verseny napján a megfelelő reggeli táplálkozás után irány a Rudolfinum. Már a metró aluljáróban megkezdtem az átöltözést, mert a felszínen nagy szél volt és hideg. A rajt előtt még krémezés (feleségem ügyes keze által) és egy kicsi melegítés azért belefért. A rajtot jelző lövés után 5 perccel jutottam át a rajtvonalon. Tanulva a legutóbbi félmaraton negatív élményéből lazábban kezdtem a futamot. Szép helyeken vezetett az útvonal. Nagyon jó, pörgős zenét játszó zenekarok voltak az útvonalon, a megfelelő helyeken, ott ahol ösztönzésre volt szükség. Már a rajtnál is. A frissítés is megfelelőnek tűnt. Habár folyadékon kívül – víz, tea - mást nem láttam a frissítő állomásokon. A verseny után jött SMS a bruttó idővel, meg e-mail is a részletes nettó eredményekkel. Néhány negatívumot is megemlítenék a pozitívumok mellett. A „km kövek” után kutatni kellett. Az első négyet, a tizediket, a tizenharmadikat, a tizenötödiket, a tizennyolcadikat én is láttam. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak, csak én nem láttam őket. Ez azért zavart, mert három km-enként szoktam „lap”-ot nyomni. Úgyhogy kénytelen voltam emlékezetből beosztani az energiámat. Persze, a sörözgetések, és a múló náthám is segített abban, hogy ne legyen meg a tervezett eredmény. Valamennyit ki vehetett belőlem a macskakő is. 1:48-on belül szerettem volna teljesíteni, de 1:49:36 sikerült. Majd legközelebb. Mint kiderült, sok magyar futó és szurkoló is volt Prágában ezen a versenyen. Ui. a hátamon zászlót meglátva jöttek az ösztökélő szavak. Még egy svéd sráctól is, aki a huszadik kilométer környékén előzött meg: „Hazsrá mádzsárok!”

6 hozzászólás

pen 6111 napja
pen képe
Szép volt!!! Szerintem a sörözés csakis segíthette a jó teljesítményt. Sepi legalábbis mindig erre hivatkozik amikor vásárolunk :o)

Mennyit kellett macskakövön küzdeni? 
eftomi 6111 napja
eftomi képe
Köszönöm! :-)
A talaj összetétele a villamos sines hullámoson keresztül, a macskakövesig terjedt. A táv kb. felén jó minőségű sima aszfalt volt. Az arányokra már nem igazán emlékszem, de sokszor kellett figyelni a láb elé az tuti.
Hauanita 6111 napja
Hauanita képe
Gratula! Sosebánd, hogy nem volt meg a cél. Egy külföldi úton nem ez az első :) Szép volt!!
szasza 6111 napja
szasza képe

Gratula! :-) Engem igazán a rajt előtti szél zavart, na meg hogy most 18 km-nél nem adtak sört, pedig készültem rá :-) Tavaly volt! Azért prágában lehetett pótolni a sörbevitelt :-)

pen 6110 napja
pen képe
Hmm.. vasárnap Dublinban állunk majd rajthoz. Szerintetek féltávnál követelhetjük a Guiness-t?  :o)
eftomi 6110 napja
eftomi képe
Persze Pen! :-) Sok sikert Nektek!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
2014-12 hó (1 bejegyzés)
2013-11 hó (1 bejegyzés)
2011-07 hó (1 bejegyzés)
2010-05 hó (1 bejegyzés)
2009-08 hó (2 bejegyzés)
2008-10 hó (1 bejegyzés)
2008-08 hó (3 bejegyzés)
2008-05 hó (1 bejegyzés)
2008-04 hó (1 bejegyzés)
2008-03 hó (1 bejegyzés)
2007-11 hó (1 bejegyzés)
2007-09 hó (1 bejegyzés)
2007-07 hó (1 bejegyzés)
2007-06 hó (1 bejegyzés)
2007-05 hó (1 bejegyzés)
2007-04 hó (1 bejegyzés)
2007-03 hó (1 bejegyzés)
2006-12 hó (1 bejegyzés)
2006-11 hó (6 bejegyzés)
2006-10 hó (3 bejegyzés)